Sokaknak feltűnt az elmúlt hetekben, hogy míg Európa a béke és háború között ingázott, addig Nyugat-Európa legerősebb hadsereggel rendelkező atomhatalma, amely ráadásul még az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja is, gyakorlatilag teljes passzivitásban, mintegy kívülállóként figyelte az eseményeket.
Igen, Nagy-Britanniáról van szó, amelynek 19. századi birodalma fölött sohasem nyugodott le a nap és amelynek hadserege a jelek szerint napjainkra súlyos identitásválságba sodródott.
Felszínre tör a katona-politikai válság
A katonapolitikai válság a 2003-as iraki beavatkozással kezdődött, amelynek során a brit hadsereget egy fabrikált indokkal vitték háborúba. A csalás később kitudódott, a közvélemény bizalma megrendült a politikai osztály keményvonalas csoportjai iránt, Tony Blair volt miniszterelnök pedig politikai hullává deklasszálódott. Az egy évtizede lappangó krízis aztán a napokban felszínre tört. Sir Richard Shirreff, a NATO volt főparancsnok-helyettese így fakadt ki a nyilvánosság előtt: „Az ukrán válság Csehszlovákia 1968-as szovjet lerohanása óta a legsúlyosabb európai kihívás. Egy totális háborúval nézünk szembe.”
Shirreff – teljes joggal – arról panaszkodott, hogy „míg Angela Merkel és Francois Hollande tárgyalnak Vlagyimir Putyinnal, addig az Egyesült Királyságot, amely a NATO, az EU, és az ENSZ Biztonsági Tanács tagja, sajnálatos módon egy olyan miniszterelnök vezeti, aki mintha nem is létezne.” „Hol van Britannia? Hol van Cameron? Senki sem figyel rá! Ő most egy jelentéktelen külpolitikai szereplő!”
Behavazva pihen a brit oroszlán, fázós galambok társaságában
Ez a kitörés jól tükrözi azt a növekvő frusztrációt, amely a katonai vezetésben kialakult a jelenlegi kormányzattal szemben általában, David Cameron miniszterelnökkel szemben pedig különösképpen. A vezérkart ráadásul konkrétan kiborította az a Cameron által fölvázolt és a Nemzetbiztonsági Tanács által december közepén elfogadott döntés, miszerint elhalasztják katonák százainak visszavezénylését a széteső Irakba. A kormányfő attól félt, hogy a májusi általános választások előtt így brit katonákat ölhetnek meg, vagy ejthetnek fogva.
A konzervatív Daily Telegraph rögtön megvádolta Cameront azzal, hogy gyakorlatilag föladta határozott vezetői szerepét a világ színpadán. A baloldali-liberális Guardian szerint az a veszély fenyeget, hogy Britannia leragad a külpolitikai partvonalon. A Guardian ráadásul EU tisztviselőket idéz, akik szerint a brit diplomáciai szakértelem és befolyás csökkenőben van – nem csak Brüsszelben, hanem olyan messzi fővárosokban is, ahol London egykoron komoly befolyással bírt.
A német kormánypárti sajtó az ukrán béketárgyalások kapcsán a brit külügyminisztert, Philip Hammondot „szokatlanul védekezőnek" írta le és szembesítette Londont korábbi vezető szerepével a nemzetközi politika színpadán. Mindennek tetejébe a jelek szerint a Munkáspárt vezetője, Ed Miliband még kevésbé érdeklődik a külpolitika iránt, mint Cameron. Így bárki nyer is a május 7-i választásokon, az valószínűleg marad Londonban begubózva.
Az EU-tagság is veszélyben
Cameron a minap kijelentette, hogy a brit EU-tagságról általa megígért népszavazást a 2017 végében meghatározott határidőnél előbb is megtarthatják, de addig a kormány újra akarja tárgyalni az EU-hoz fűződő viszonyrendszerét Brüsszellel.
De Cameron taktikája rosszul sült el mert már elvesztette a folyamatok fölött az ellenőrzést mind otthon, mind Brüsszelben. Egy decemberi fölmérés szerint a britek 51%-a szeretné országát az EU-n kívül látni. A rendkívül népszerű, függetlenségpárti és elit-ellenes UKIP párt pedig Londont eltökélten meg akarja szabadítani Brüsszel fennhatóságától.
A diplomácia perifériája felé
A kilépés pedig veszélybe sodorná a Washingtonnal évtizedek óta fönnálló ’különleges kapcsolatot’ is. Barack Obama nemrég újonnan kifejezte Washington azon óhaját, hogy London maradjon az EU tagja.
Michael Emerson, a Centre for European Policy Studies kutatója egyenesen arról beszél, hogy a hanyatló brit befolyás egy nap akár elvezethet a „brit külpolitika koronagyémántjának”, az ENSZ Biztonsági Tanács állandó tagságának elvesztéséhez. Így múlik el a világ dicsősége?
Káncz Csaba jegyzete
Richard Nixon elnöktől George W. Bushig több amerikai elnök alatt is szolgált. 
