3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Hazai vállalkozások láthatják kárát, ha Törökország nem stabilizálja csakhamar a gazdasági és politikai klímát. A török kézben lévő cégek közül lesznek nyertesek és vesztesek is.
Recep Tayyip Erdogan (Kép forrása: EPA)

Magyarországon közel 250 török tulajdonosi hátterű cég működik, 1500 főt meghaladó alkalmazotti létszámmal és a Törökországba irányuló export árbevétele meghaladja a 30 milliárd forintot. A puccs által beindított politikai és gazdasági folyamatok mindkét irányba változtathatnak hazánk és Törökország jelenlegi gazdasági kapcsolatain - véli az Opten Kft. legutóbbi elemzésére hivatkozva.

Komoly ziccer maradt ki?

A törökországi események kapcsán a politikai, biztonságpolitikai és turisztikai hatások után lassan a gazdasági folyamatok is figyelmet kapnak. A Standard & Poor’s múlt hét szerdán jelentette be, hogy leminősíti Törökországot, mert a puccs politikai következményei - elemzésük szerint - negatívan befolyásolják a növekedést és a tőkebeáramlást.

Magyarország Törökországgal való gazdasági kapcsolatai volumenüket tekintve nem különösen kiemelkedők, de a török piacban rejlő potenciál egyáltalán nem elhanyagolható. A török tulajdonosi hátterű Magyarországon működő cégek száma a 250-et közelíti, és összesen több mint 1500 munkavállalót alkalmaznak. Nyereségük összességében közel 10 milliárd forint. A cégek több mint fele 5 évesnél fiatalabb, 30 százalékuk pedig már több mint 10 éve működik hazánkban – derül ki az Opten céginformációs adataiból

.„A törökországi export a Magyarországon bejegyzett cégek körében az utóbbi időben mind a cégek száma, mind az export volumenük tekintetében növekedett, így meghaladja a 30 milliárd forintot” – mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója.

Nem lesz kedvenc célpont Isztambul

A gazdasági kapcsolatok alakulásában változásokat hozhat a rendkívüli állapot bevezetése és a S&P leminősítése, mert ezek növelik Törökországban a kockázati felárat, csökkentik a befektetői bizalmat és a tőkebeáramlást.

Törökország, mint turisztikai desztináció vesztett – és minden bizonnyal tovább veszít vonzerejéből –, ugyanakkor ez nem feltétlenül hat jelentősen a külföldre irányuló hazai turizmus összesített volumenére, hiszen – bár a biztonságosnak tartott üdülőhelyek száma csökkent – az utazni vágyók számára még mindig bőven van miből válogatni.

Most kell lépni?

Mint oly gyakran: ami problémákat vet fel egyik oldalon, lehetőségeket nyithat meg egy másikon. Különböző kockázati hajlandóságú befektetők különböző piacokat céloznak meg, így előfordulhat, hogy néhány befektetői csoport számára pont ez a változás irányítja rá a figyelmet a gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzésére Törökországgal, míg mások esetleg kivonulóban vannak egy kockázatosabbá vált piacról.

Persze az is érdekes lehet, hogy azon külföldi cégek, amelyek a közeljövőben terveztek beruházásokat Törökországban, módosítanak-e terveiken, esetleg választanak-e új célországot. Ezekből az átrendeződésekből általában a környező országok profitálhatnak, de globális értelemben szinte bármely ország, amely jól ismeri fel a lehetőségeket.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Imre Lőrinc | 2026. november 1. 17:28
Újabb két helyet rontott Magyarország a StartupBlink által 2017 óta összeállított globális startup-listán, amely azt méri fel, hogy az egyes országokban mennyire támogató a környezet a startupok, az innovatív technológiai vállalkozások számára. A koronavírus-járvány óta tart a lecsúszás, és bár szakmai javaslatokból tele a padlás, nagy kérdés, hogy sikerül-e megfordítani a trendet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mennyivel emelkednek jövőre a nyugdíjak
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:05
A Pénzügyminisztérium péntek éjjel benyújtotta a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot.
Makro / Külgazdaság Kapitány István: több mint 4000 milliárd forintot mozgósít a kormány
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 08:21
A miniszter szerint a „nyáron hazahozott” uniós forrásokból jövőre több mint 900 milliárd forint jut a gazdaságba.
Makro / Külgazdaság Így sarcolja meg jövőre a 15 ezer leggazdagabb magyart a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 13:06
Csaknem 930 milliárd forintos többletbevételt vár a kormány a közteherviselés igazságosabbá tételéből, miközben több mint 260 milliárd forintot fordít jövőre lakossági adócsökkentésre az Országgyűlés elé péntek éjjel beterjesztett 2027-es költségvetési javaslat indoklása szerint.
Makro / Külgazdaság Ma van a városok napja, és jó hírt kaptak Lőrincz Viktóriától
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 11:24
Lőrincz Viktória: megszűnik az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettsége.
Makro / Külgazdaság Magyar Péterék megmondták, milyen forintárfolyammal kalkulálnak jövőre
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 11:17
Jövőre 2026-hoz képest csökkenő kiadásokkal és növekvő bevételekkel számol a kormány a 2027-es költségvetési javaslat alapján, amelyet pénteken éjszaka terjesztett az Országgyűlés elé.
Makro / Külgazdaság Jövőre akár már fel is minősíthetik Magyarországot – mondta az ÁKK vezére a Klasszis Klub Live-ban
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 31. 10:32
Tardos Gergely élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 107. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Akkora a baj Franciaországban a zavargások miatt, hogy a hitelminősítő is lépett
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 08:25
Leminősítés megnövekedett valószínűségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Franciaország elsőrendű „A plusz” államadós-besorolásának kilátását a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő.
Makro / Külgazdaság Jön a vagyonadó, duplázódik a családi pótlék, emelkednek a nyugdíjak: itt az új költségvetés
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 07:57
Az utolsó napig kivárt vele, de benyújotta a kormány költségvetési törvény tervezetét. Sok változás lesz az eddigiekhez képest. 
Makro / Külgazdaság Letarolta az aszály a harmadik negyedéves GDP-növekedést
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:42
A magyar gazdaság közel áll a stagnáláshoz: mindössze 0,1 százalékkal bővolt a GDP a harmadik negyedévben. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG