3p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

Közös javaslatot dolgozott ki az öt legnagyobb EU-tag az adóelkerülés visszaszorítására.

Az adóelkerülés és a korrupció elleni küzdelem jegyében az Európai Unió öt legnagyobb országa azt javasolja:
  • állítsák össze az adóparadicsomokat tartalmazó listát,
  • büntessék meg az együttműködést elutasító országokat,
  • valamint az információk automatikus cseréjének révén fedjék fel a fedőcégek valós tulajdonosainak személyazonosságát.

Németország, Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és Spanyolország pénzügyminiszterei Washingtonban közös sajtótájékoztatón hozták nyilvánosságra kezdeményezésüket, amelyet a 19 legnagyobb gazdaságot és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport pénteki miniszteri szintű ülésén terjesztenek elő azzal a céllal, hogy más országokat is csatlakozásra bírjanak. 

Feketelista

Az öt európai ország arra kéri a G20-csoportot, hogy tegyen határozott, egyértelmű és konkrét intézkedéseket az adóparadicsomok, valamint a jövedelmek, a tőke és a pénzügyi mozgások elleplezését szolgáló mechanizmusok elleni küzdelemben. A G20-csoport tagjai közül azonban nem minden ország ért egyet azzal, hogy feketelistát kell készíteni az adóparadicsomokról. 

A pénzügyminiszterek a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank tavaszi közgyűlésének alkalmából gyűltek össze Washington.

Nehéz lesz mindenkin átverni

George Osborne, a brit pénzügyek irányítója kiemelte: el akarják érni, hogy a javaslatot minden ország elfogadja, és ennek segítségével leleplezzék a pénzmosást vagy korrupciót szerte a világban. A nemzetközi összefogás jelentőségét hangsúlyozta Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter is, rámutatva, hogy az adóelkerülés elleni küzdelem globális választ igényel, el kell érni, hogy a jövőben senki ne bújhasson el bonyolult jogi struktúrák mögé. 

Úgy tudni, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetre hárulna az a feladat, hogy állítsa össze az együttműködést a panamai offshore-botrány kirobbanása után is elutasító országok listáját, amelyet az G20-ak hagynának jóvá.

A Panama Papers néven elhíresült, világot megrengető offshore-botrányra egy évet készültek a szerkesztőségek a legnagyobb titkolózás közepette. Magyarországi beavatottja is volt az állami vezetőket lebuktató sztorinak: Pethő András, a Direkt36 oknyomozóportál újságírója a Privátbankár.hu-nak mesélt arról, hogyan göngyölítették fel több száz másik újságíróval együtt az eddigi legnagyobb szivárogtatást >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az elnököket lecsukják, ugye?
Eidenpenz József | 2026. április 12. 14:17
Ma egy olyan országban is választásokat tartanak ma, ahol öt volt elnököt lecsuktak az utóbbi pár évtizedben, elsősorban korrupció vádjával. Követendő példa, vagy elrettentő?
Makro / Külgazdaság Mégis igaza lesz a Mediánnak? Újabb elképesztő részvételi adatot közöltek
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 13:56
Van olyan vármegye, ahol délután 1-ig egymillió ember adta le a szavazatát. A korábbi választások részvételi adatai a mostani közelében sincsenek.
Makro / Külgazdaság Káoszt okoztak az üzemanyagárak miatt tüntetők – öt nap után lépett az ír rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 12:17
Öt napig bénították meg Dublin belvárosának forgalmát a tüntetők, a rendőrség most kiebrudalta őket.
Makro / Külgazdaság Bődületes részvételi rekord készül: megjöttek a friss adatok
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 11:41
Közel 15 százalékponttal magasabb a részvételi arány, mint a legutóbbi országgyűlési választásokon.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elmondta, mivel kezd az új kormány, ha nyer a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 09:59
Magyar Péter is leadta a szavazatát az országgyűlési választáson, majd a sajtó kérdéseire válaszolt. Egy dologban volt egyetértés: mindenkinek el kell menni szavazni.
Makro / Külgazdaság Ebből részvételi rekord lesz: már az első órában rengetegen szavaztak
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 08:02
Közzétették az első részvételi adatokat – minden korábbinál magasabb lett az arány már az első órában.
Makro / Külgazdaság Lehullt a lepel: mégsem a magyar benzin a legolcsóbb
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 09:01
A kormány óriásplakátja azt állítja, a hazai üzemanyagárak Európában a legalacsonyabbak. De vajon igaz is?
Makro / Külgazdaság Az eddig leadott 254 ezer levélszavazatból 186 ezer érvényes csak
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 08:40
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 254 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat reggeli adatai szerint. Az eddig ellenőrzöttek közül több mint 186 ezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat.
Makro / Külgazdaság Vasárnap délig lehet mozgóurnát igényelni
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 07:59
Vasárnap délig kérhetnek mozgóurnát azok a választópolgárok, akik egészségi állapotuk vagy fogvatartásuk miatt nem tudnak vasárnap megjelenni a szavazóhelyiségben az országgyűlési választáson. A korábbi választásokon benyújtott mozgóurna-kérelmek a mostani voksolásra nem vonatkoznak, a választóknak újra kell kérniük, ha ismét mozgóurnával szeretnének szavazni.
Makro / Külgazdaság Bárki is nyer vasárnap, gyorsan el kell kerülnie az újabb uniós eljárást
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 17:22
Fontos határidő érkezik a választások után: májustól már nem csak a jogállamisági eljárás, hanem a túlzottdeficit-eljárás oldaláról is fenyegetheti Magyarországot az uniós fejlesztési források teljes blokkolása. Bármelyik politikai erő is kerüljön hatalomra, az új kormánynak szembe kell néznie a választási osztogatás költségvetési következményeivel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG