3p

Az Egyesült Államokban váratlanul több mint négyéves mélypontra lassult az éves fogyasztóiár-emelkedés üteme áprilisban, havi szinten pedig a vártnál kisebb mértékben emelkedett a fogyasztói árindex.

Az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala, a U.S. Bureau of Labor Statistics kedden közzétett adatai alapján az Egyesült Államokban a fogyasztóiár-emelkedés mértéke éves összevetésben 2,3 százalékra, 2021 februárja óta a legalacsonyabbra mérséklődött a márciusi 2,4 százalék után. Az elemzők ezzel szemben 2,4 százalékos adatot vártak áprilisra is.

Havi szinten a fogyasztói árindex az elemzők által várt 0,3 százalék helyett 0,2 százalékkal nőtt áprilisban, miután márciusban 0,1 százalékkal, 2020 májusa óta először csökkent.

Négy éve nem látott mélységben az infláció
Négy éve nem látott mélységben az infláció
Fotó: Depositphotos

Áprilisban az energiaárak éves szinten 3,7 százalékkal csökkentek az előző havi 3,3 százalékos esés után. Ezen belül a benzin ára 11,8 százalékkal esett áprilisban, míg egy hónappal korábban 9,8 százalékkal csökkent éves szinten. Eközben a gázolaj ára az előző havi 7,6 százalékos csökkenés után 9,6 százalékkal esett, a földgázé pedig az előző havi 9,4 százalékot követően 15,7 százalékkal nőtt.

Az élelmiszerárak éves növekedésének mértéke 2,8 százalékra csökkent a márciusi 3,0 százalékról, a szállítási szolgáltatások ára ugyancsak kisebb mértékben, 2,5 százalékkal nőtt, mint az előző hónapban (3,1 százalék). Eközben az előző havival megegyező ütemben, 4,0 százalékkal nőtt a lakhatás ára, miközben az új járművek ára a márciusi stagnálást követően 0,3 százalékkal nőtt éves szinten. A használt járművek ára pedig az előző hónapban jegyzett 0,6 százalékos emelkedést követően áprilisban 1,5 százalékkal nőtt éves összevetésben.

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) által inkább követett, a kamat alakítása szempontjából különösen fontos élelmiszer- és energiaárak nélküli maginfláció éves szinten az előző havival és az elemzői várakozásokkal megegyezően 2,8 százalékon állt áprilisban. Havi szinten a maginfláció az előző havi 0,1 százalék után 0,2 százalék volt az év negyedik hónapjában, elmaradva az elemzői konszenzusban szereplő 0,3 százaléktól.

A Fed inflációs célja 2 százalék. Legutóbbi, május 7-én végződött kétnapos kamatdöntő ülésén a Fed a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul, 4,25-4,50 százalékon hagyta az irányadó dollárkamat-tartományt.

(MTI) 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Értékelést adtak a magyar gazdaságról, a kormány is reagált
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 20:08
Az OECD legfrissebb Magyarországról szóló gazdasági előrejelzése szerint a magyar gazdaság növekedése a következő két évben fokozatosan erősödhet.
Makro / Külgazdaság Az ÁSZ elnöke visszautasítja Magyar Péter kijelentéseit
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 19:09
Közleményben reagált az Állami Számvevőszék.
Makro / Külgazdaság Összeült az EKB, de a kamat ezt meg sem érezte
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 16:46
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
Makro / Külgazdaság Elképesztő csúcsokat döntött az üzleti és főleg a fogyasztói bizalom idehaza
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 12:57
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – a EU támogatásával és módszertanával végzett – felmérése szerint, júliusban a fogyasztók és az üzleti szféra hangulata egyaránt javult. A várakozások összefoglaló jelzőszáma, a GKI konjunktúra indexe szűk három ponttal emelkedett az előző hónaphoz képest, s így négy és féléves csúcsára ért fel.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: újabb tengeri folyosó lehetetlenült el
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 12:12
Nem futnak be hajók az ukrán fekete-tengeri kikötőkbe, miután a hajótulajdonosok felfüggesztették szállításaikat az orosz támadások veszélye miatt – közölte szerdán az ukrán mezőgazdasági miniszter, Tarasz Viszockij.
Makro / Külgazdaság Fontos döntés előtt áll az eurózóna, erre figyelnek ma a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 11:18
Érkezik az Európai Központi Bank (EKB) júliusi kamatdöntése. 
Makro / Külgazdaság Nagyot ugrott az európai kulcságazat, ez már a kilábalás jele?
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 10:59
Az Európai Unióban júniusban éves összevetésben 13,6 százalékkal, közel 1,148 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése, miközben tovább nőtt az elektromos és a hibrid meghajtású modellek iránti kereslet, a benzines és dízelüzemű autók értékesítése pedig visszaesett – közölte csütörtökön az Európai Gépjárműgyártók Szövetsége (ACEA).
Makro / Külgazdaság Élőben az MNB-alapítványos nyomozásról – ma délután kérdezheti Ligeti Miklóst a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 08:17
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Ismét elszabadult az olajpiac, ez áll a háttérben
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 06:59
Az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen – közölte szerdán a Középső Parancsnokság (CENTCOM). Eközben a jemeni húszi felkelők csütörtökön bejelentették, hogy rakéta- és dróntámadást hajtottak végre két szaúdi olajszállító tanker ellen a Vörös-tengeren.
Makro / Külgazdaság Átlépte a 150 ezres álomhatárt az Ausztriában dolgozó magyarok száma
Kollár Dóra | 2026. július 23. 05:44
A nyári szezonban tovább nőtt a kint dolgozók száma.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG