6p

A Magyar Bankholding vezető elemzője, Suppan Gergely értékelte a hétfő reggeli adatokat.

A várakozásokat alulmúlva a nyers adat szerint 4,8 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva pedig 3,9 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző év azonos időszakihoz képest, meredeken lassulva az első hónapokban mért, bőven kétszámjegyű növekedésekhez képest, míg az árbevétel az magas infláció miatt 19,6 százalékkal 1765 milliárd forintra ugrott.

 Az előző hónaphoz képest 1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom, ezen belül az élelmiszer és élelmiszer jellegű vegyes üzletek forgalma 0,1 százalékkal nőtt, a nem élelmiszer jellegű üzletek forgalma 1 százalékkal emelkedett, azonban az üzemanyagok korlátozott elérése miatt, valamint a kedvezményes üzemanyagárak kivezetését követően egy hónap alatt 18,4 százalékkal zuhant az üzemanyagtöltő állomások forgalma. Tavaly összesen 5,3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom.

A kiskereskedelmi forgalom jelentős lassulását az szja visszatérítés, a 13. havi nyugdíj, a hathavi fegyverpénz hatásainak kifutása mellett az érdemben emelkedő infláció és a háztartási energiaárak az átlagos fogyasztást meghaladó háztarások számára jelentős emelkedése okozták. Tovább csökkent az élelmiszer üzletek forgalma is, amit részben a tovább gyorsuló infláció reáljövedelmeket csökkentő hatása, részben a rezsicsökkentés részleges kivezetése miatti óvatossági megtakarítások, részben a tudatosabb vásárlások, az élelmiszerpazarlás elkerülése okozhattak.    

Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 8,3 százalékkal, a nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben pedig 0,4 százalékkal csökkent, ezzel szemben az üzemanyag-kiskereskedelemben 1,3 százalékkal nőtt az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene, ami érdemi lassulás az előző havi 27,7 százalékos növkedéshez képest. Az eladások volumene a használtcikk-üzletekben 35 százalékkal, a gyógyszer-, gyógyászatitermék-, illatszerüzletekben 8,9 százalékkal, a textil-, ruházati és lábbeliüzletekben 8,7 százalékkal, a könyv-, számítástechnika-, egyéb iparcikk-üzletekben 4,4 százalékkal nőtt, míg a bútor-, műszakicikk-üzletekben 5,3 százalékkal, az iparcikk jellegű vegyes üzletekben pedig 5,5 százalékkal mérséklődött.. Az árucikkek széles körére kiterjedő, a kiskereskedelmi forgalomból 8,8 százalékkal részesedő csomagküldő és internetes kiskereskedelem volumene 7,1 százalékkal csökkent.

20,9 százalékkal bővült a forgalom a 2020. áprilisi mélyponthoz képest, míg 2 szzalékkal haladja meg a járvány előtti szintet. 2015. év átlagához képest a kiskereskedelmi forgalom 34,2 százalékkal, 2010-hez képest 47,6 százalékkal emelkedett.     

Visszafogjuk a vásárlásokat. Fotó: Depositphotos
Visszafogjuk a vásárlásokat. Fotó: Depositphotos

A forgalom növekedését a tavalyi év elejéig a fokozatos nyitás után támogatta a munkaerőpiac teljes helyreállása (a tavalyi nyári hónapokig a rendszerváltás óta a legmagasabb szintre ugrott a foglalkoztatottak száma, noha a járvány előttihez képest más szerkezetben, és azóta is magas szinten stabilizálódott), valamint a munkaerőhiány és a minimálbérek és bérminimum tavalyi 20 százalékos emelése miatt továbbra dinamikus a bérnövekedés. A dinamikus bérnövekedés hatását ugyanakkor a meglóduló infláció tompítja, tavaly szeptembertől pedig már csökkenést mutat.

A következő hónapokban az egyre magasabb bázis, a növekvő infláció, egyes háztartások esetén a meredeken megugró rezsiköltségek, a kedvezményes üzemanyagárak kivezetése, az előbbiek miatt a tavalyi év utolsó hónapjaitól csökkenő reálbérek, az emelkedő kamatok, valamint egyes átmeneti tényezők megszűnése miatt folytatódhat a kiskereskedelmi forgalom visszaesése. A romló munkaerőpiaci kilátások szintén fékezhetik a kiskereskedelmet, bár ezt a munkapiaci adatok egyelőre egyáltalán nem támasztják alá. Az előbbieket némileg ellensúlyozhatják az egyes munkáltatók által adott évközbeni béremelések, illetve egyéb, a munkavállalókat támogató juttatások.

Folytatódhat a külföldi vásárlókra építő üzletek kilábalása, mivel a külföldi vendégek száma továbbra is fokozatosan élénkül. Mivel a járvány előtt a hazai kiskereskedelmi forgalom közel 7 százalékát a külföldi vásárlók és a bevásárló turizmus adták, a külföldiek visszatérése további lendületet adhat, különösen, hogy a szigorú kínai járványkorlátozások feloldását követően élénkülhet az eddig hiányzó távol-keleti turizmus is. A határmenti forgalmat fellendítette a gyenge forint, és egyes élelmiszerek árainak hazai befagyasztása, azonban a hazai nagyobb mértékű áremelések miatt megfordult a vásárlások iránya. Az üzletek igen komoly kihívásokkal szembesülnek a többszörösére ugró energiaköltségek, az egyes termékekre bevezetett árkorlátozások, valamint a nagyobb láncokat érintő kiskereskedelmi különadó miatt is, miközben a kereslet is gyengül, ami egyes ületek megszűnéséhez is vezethet.

Bázishatások és az átmenetileg várhatóan csökkenő reálbérek hatására az idei év elején nagyobb mértékű, de az egész évet tekintve mérsékelt, 2,5-3 százalék közötti visszaesés várható a kiskereskedelmi forgalomban. Márciusban bázishatások – részben a háztartásoknak nyújtott transzferek élénkítő hatása, részben a külföldiek átmeneti kedvezményes tankolási lehetősége által okozott kiemelkedően magas bázis – miatt éles visszaesésre lehet számítani. Az év második felétől a várhatóan visszaeső infláció és ennek következtében az újra emelkedő reálbérek hozhatnak élénkülést.    

A vásárlásokat, bár egyre kisebb mértékben, de továbbra hátráltatja az egyes cikkeket érintő alkatrészhiány, különösen a gépjármű értékesítések, és egyes műszaki, számítástechnikai cikkek esetében, amit a gépkocsiárak kiugró emelkedése és a forint tavalyi gyengülése is fokozott. Tavaly 8,5 százalékkal csökkent az új autó regisztrációk száma, noha a szalonok beszámolói szerint továbbra is magasak voltak a megrendelések, januárban azonban az egy évvel ezelőtti alacsony bázishoz képest és az enyhülő alkatrészhiánynak köszönhetően 2,8 százalékkal nőttek az újautó átadások száma.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:15
Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:16
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kérelmét, így Magyarországnak átmenetileg nem kell alkalmaznia egy uniós gázpiaci szabályt a szerb határon – közölte a hivatal. A haladék nagyjából egy évre szól: a szabály a 2027/2028-as gázévtől lép teljeskörűen életbe.
Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Szerbia elszánta magát, felszabadítják a tartalékokat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 12:53
Több tízezer tonnás készletről van szó az energiaügyi miniszter szavai szerint.
Makro / Külgazdaság Nagyon rövid lesz ez az akció a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 10:04
Nem biztos, hogy holnap is ugyanez várja a kutakon.
Makro / Külgazdaság Lépésről lépésre: hangyányi javulást mért a GKI
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 09:34
Augusztushoz képest enyhe pozitívum látszik, a nagyobb gond az egy évre előre szóló gazdasági kilátásokkal van.
Makro / Külgazdaság Vámháború: Trump bezsebelhette az apró eredményt, amire még Hszi elnök is rábólintott
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 06:36
A két nagyhatalom vezető politikusai miniszteri szinten odázták el a súlyos gazdasági következményeket. Egyelőre.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: egyre többet költ az állam a gazdaságra, de mégis mire megyünk vele?
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 23. 19:46
Nem feltétlenül az államtól vagy az európai uniós forrásoktól kell várni a csodát és a tartós gazdasági növekedés beindítását Magyarországon. Ebben a folyamatban legalább ilyen, ha nem fontosabb szerepe lehet annak a 120 ezer milliárd forintnak, ami a magyar háztartásoknál lévő teljes pénzügyi vagyon, és aminek csak az elenyésző részét forgatjuk vissza a gazdaságba.De az Európai Unió egészében sem jobb a helyzet, tekintve, hogy évente 300 milliárd eurót fordít a közösség az Egyesült Államok jólétének finanszírozására.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta: már hétfőn jöhet az Országgyűlés rendkívüli ülése
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:24
A miniszterelnök szerint gyorsan döntés születhet a mentelmi jogokról.
Makro / Külgazdaság Már hétfőn tárgyalhatják Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 17:00
Beérkezett az indítvány a bizottsághoz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG