1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Megvonta Franciaországtól a lehetséges legjobb, "AAA" államadós-osztályzatot pénteken a Fitch Ratings, egyebek mellett azzal a véleményével indokolva a döntést, hogy az adósságfolyamatok rosszabbak a cég által eddig vártnál.

A nemzetközi hitelminősítő péntek este Londonban bejelentette, hogy Franciaország hosszú futamidejű hazai és külső szuverén adósságának besorolását egy fokozattal "AA plusz"-ra rontotta. Az új osztályzat kilátása ugyanakkor stabil.

A Fitch a leminősítéshez fűzött indoklásában kiemelte, hogy felülvizsgált előrejelzése szerint a bruttó francia államadósság-ráta a cég által korábban vártnál magasabb szinten, a hazai össztermék (GDP) 96 százalékán tetőzik 2014-ben, és erről a szintről is csak fokozatos ütemben csökken majd. A cég várakozása szerint az államadósság-ráta még 2017-ben is 92 százalék lesz.

A Fitch Ratings eddigi prognózisa azt valószínűsítette, hogy a francia államadósság-ráta 94 százalékon éri el legmagasabb szintjét, és 2017-re 90 százalék alá csökken.

A gazdaság gyengélkedésére számítanak

A hitelminősítő péntek esti londoni elemzésében hangsúlyozta, hogy a francia államadósság-ráta lényegesen meghaladja a cég által "AAA" besorolással ellátott szuverén adósok mediánértékét, amely jelenleg 49 százalék. Az Egyesült Államok az egyetlen "AAA" besorolású gazdaság, amelynek Franciaországénál magasabb államadósság-rátája van, ám az amerikai gazdaság finanszírozási rugalmassága és adósságtűrő kapacitása kivételes, tekintettel arra, hogy a dollár a világ elsőszámú tartalékvalutája - áll a Fitch Ratings elemzésében.

A hitelminősítő közölte, hogy az idei egész évre recessziót vár a francia gazdaságban, és a későbbiekben is gyengébb teljesítményeket prognosztizál, mint a francia kormány.

A Fitch előrejelzése szerint a francia GDP-érték az idén 0,3 százalékkal visszaesik, és jövőre is csak 0,7 százalékkal, 2015-ben pedig 1,2 százalékkal növekszik. A kormány hivatalos előrejelzésében erre a három évre 0,1, 1,2, illetve 2,0 százalékos növekedési ütemek szerepelnek.

Mások már korábban leminősítettek

A másik két globális hitelminősítő, a Moody's Investors Service és a Standard & Poor's már hónapokkal ezelőtt megvonta Franciaországtól ugyanezt az elit államadós-osztályzatot.

Franciaország az intézményi kötvénybefektetők szempontjából így már végképp kikerült az "AAA" osztályzatú államadósok köréből, a befektetési alapok ugyanis általában azokat a szuverén adósokat tekintik "AAA" kategóriásnak, amelyekre legalább két hitelminősítő ilyen besorolást tart érvényben.

Ennek nagy jelentősége lehet az euróövezeti válságkezelő rendszerek (EFSF, ESM) piaci finanszírozási költségei szempontjából, mivel e mechanizmusok második legnagyobb szuverén garanciavállalója Németország után Franciaország.

A legnagyobb EU-gazdaságok közül már csak Németországnak van mindhárom globális hitelminősítőnél "AAA" államadós-besorolása. A világ legnagyobb gazdasági erőcentrumait sújtó gyors ütemű hitelminősítési erózióra a nagy londoni befektetési házak már jó ideje felhívták a figyelmet.

A JP Morgan globális befektetési szolgáltató csoport nemrégiben ismertetett átfogó felmérésében kimutatta, hogy 2007-ben a világgazdaság összteljesítményének csaknem 50 százalékát az "AAA" elit besorolással és stabil osztályzati kilátással ellátott gazdaságok adták. A ház felmérése szerint azonban 2012 végén a globális GDP-értéken belül már alig 15 százalék volt azoknak a szuverén adósoknak a súlya, amelyekre legalább két nagy nemzetközi hitelminősítő e lehetséges legjobb besorolást tartotta érvényben.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Milliárdokkal olcsóbban árulják Matolcsyék balatoni luxusüdülőjét
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 10:10
 A mostani kikiáltási ár mindössze 7,47 milliárd forint.
Makro / Külgazdaság Hamarosan új világra ébredhetnek a leggazdagabbak Magyarországon
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 11. 19:50
Több, még az Orbán-rendszerhez köthető adóelkerülési kiskaput zár be a Tisza-kormány a július végén a parlament által is elfogadott adócsomaggal. A változtatások a bizalmi vagyonkezelést, a közérdekű vagyonkezelő alapítványokat és a műemléki védettségű ingatlanokkal kapcsolatos közteherviselést érintik.
Makro / Külgazdaság Erről beszélt az új köztársasági elnök az Országgyűlésben
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 16:06
A megosztottságot is a legsúlyosabb gondok közt említette.
Makro / Külgazdaság Hivatalos: megválasztották Baka Andrást köztársasági elnöknek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 15:25
A Tisza Párt jelöltjét megszavazta a parlament.
Makro / Külgazdaság Vitatja a tartozását? Segítenek a pénzügyi békéltetők
Dr. Szente Krisztina | 2026. augusztus 11. 15:06
Az egyik leggyakoribb pénzügyi jogvita, amikor a fogyasztó nem ismeri el a pénzügyi szolgáltató követelésének jogosságát, összegét vagy egyáltalán a tartozást. Az ilyen viták bíróságon kívüli rendezésére a Magyar Nemzeti Bankon belül működő Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) eljárása nyújt lehetőséget.
Makro / Külgazdaság Nem akárhol rendeznek kormányülést Magyar Péterék
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 13:44
Nagy bejelentések jöhetnek.
Makro / Külgazdaság GKI: ezért lettünk a régió leglassabban növekvő gazdasága
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 08:16
Románia 200 százalékot nőtt euróban mérve 15 év alatt. Magyarország 70 százalékot. A különbség nem véletlen.
Makro / Külgazdaság 21 nap maradt hátra az uniós pénzek hazahozatalára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 13:40
A hónap végéig kell teljesíteni a magyar helyreállítási terv valamennyi elszámolható mérföldkövét.
Makro / Külgazdaság Júliusi költségvetési bravúr – több mint 500 milliárd forintos többlet
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 11:30
Júliusban a központi alrendszer többlete 524,3 milliárd forint volt, ami 537,1 milliárd forinttal kedvezőbb az egy évvel korábbinál.
Makro / Külgazdaság Banai Péter Benő: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 06:12
A világgazdasági folyamatokat vizsgálva a jegybank által júniusban meghatározott 2 százalék alatti éves inflációs szint továbbra is reális – jelentette ki Banai Péter Benő az MNB Podcast legutóbbi adásában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG