3p

Csütörtökig úgy nézett ki, talán jó szezon jöhet a Francia-Alpokban. Aztán megérkezett az omikron, és rémisztő ütemben terjedni kezdett Nagy-Britanniában. Márpedig brit síelők nélkül nagy bajba kerülhetnek a rájuk számító vállalkozások. Ez akár még jó hír is lehet annak, aki jó áron szeretne egyet síelni januárban.

A francia hatóságok éppen két nappal a téli szezon kezdete előtt jelentették be, hogy erősen korlátozzák az országba való beutazást a Nagy-Britanniából érkezőknek. A szigorú szabályozás értelmében britek csak átutazóban, halaszthatatlan munkaügyben, orvosi kezelésért, esetleg közeli hozzátartozójuk temetésére léphetnek be Franciaországba. A korlátozások vonatkoznak a korábban lazábban kezelt oltottakra is.

„Ez katasztrófa – érzékeltette a helyzet súlyosságát a Val d’Isère-i síterep igazgatója, Christophe Lavaut a Reutersnek. – Nincs olyan vállalkozás egyetlen szektorban sem, amely kibírná, hogy két nap alatt elveszti vásárlóinak 42 százalékát.”

Ugyan Lavaut megérti, hogy a kormánynak mindent meg kell tennie az omikron terjedésének lelassítására, azt is hozzátette, állami segítségre lesz szükség a helyzet kezelésére.

Kihaltak lehetnek a pályák a britek nélkül (Fotó:Depositphotos)
Kihaltak lehetnek a pályák a britek nélkül (Fotó:Depositphotos)

A problémákat súlyosbítja, hogy míg a francia gazdaság többi szektorának év közben volt ideje összeszednie magát a tavalyi nehéz év után, a síelőkre számító vállalkozások a tavalyi teljesen elmaradt szezonban felhalmozott veszteségeiket tervezték valamennyire pótolni idén.

A síterepek érdekvédelmi szervezetének vezetője, Jean-Marc Silva szerint a britek képivselik a legnagyobb arány a külföldről érkező síturisták között, az összes vendég 9 százalékát adják a szigetországból érkezők. A bevételek szempontjából még nagyobb az arányuk, ugyanis a britek nemcsak szállásra és síbérletre költenek, hanem mindenféle egyéb programokban is szeretnek részt venni, esténként pedig a bárokat, kocsmákat is elárasztják. „Jóval többet költenek, mint mások. A legtöbbet hozzák ki az ittlétükből.”

Egyes síterepeken az átlagosnál jóval nagyobb arányban képviseltetik magukat a brit turisták, Val d’ Isère mellett például Alpe d’Huez-ben is 25 százalék felett szokták ők megtölteni a pályákat. Az itteni turisztikai iroda vezetője, François Badjily abban reménykedik, az ünnepi időszakban még nem lesz annyira súlyos a helyzet, mert ilyenkor elsősorban a hazai vendégek érkeznek nagy számban. „Januárban viszont, amikor a franciák nem szoktak szabadságra menni, nagy ütést fogunk kapni.”

A La Manche túloldalán sem csak a síelni vágyókat érinti rosszul az új szabályozás. Az ABTA brit turisztikai szövetség ügyvezetője, Mark Tanzer szerint „pörölycsapásként sújtott le a szigorítás a téli turisztikai üzletágra”.

Azt egyelőre nem tudhatjuk, a magyar turisták meddig utazhatnak be szabadon Franciaországba, mindenesetre lehet, hogy január elején érdemes rápillantani, milyen last minute ajánlatokat kínálnak a francia szálláshelyek és síterepek – lehetséges, hogy még a kevesebbet költő magyar síelőket is tárt karokkal fogadják majd a Francia-Alpokban.

(Reuters)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vége a jó világnak a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2025. július 5. 08:10
Nem kizárt, hogy az árak csökkenése a jövő héten nem fog folytatódni.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hír: tovább csökkentek az energiaárak az EU-ban
Privátbankár.hu | 2025. július 4. 13:31
Az euróövezetben és az Európai Unióban havi összevetésben csökkentek, éves szinten nőttek a termelői árak májusban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Az országnak lesz kenyere
Privátbankár.hu | 2025. július 4. 09:29
Bővítik az öntözést az Alföldön, szeptembertől indul az Otthon Start.
Makro / Külgazdaság Kapott egy újabb gyomrost a kormány – ezúttal az állami hivataltól
Privátbankár.hu | 2025. július 4. 08:30
A KSH szerint az ipari termelés éves szintű csökkenése kéthavi lassulás után májusban ismét fokozódott.
Makro / Külgazdaság Költekezésbe kezdhet a kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 3. 15:27
Mindez az EU által elfogadott országspecifikus mentesítési záradékkal lehetséges. 
Makro / Külgazdaság Érződik a brit gazdaság teljesítményén a globális bizonytalanságok enyhülése
Privátbankár.hu | 2025. július 3. 14:09
A vártnál sokkal nagyobb mértékben javultak a brit gazdaság júniusi aktivitási mérőszámai.
Makro / Külgazdaság Jegybanki előrejelzés: ennyibe kerülhet az üzemanyag
Privátbankár.hu | 2025. július 3. 08:59
Az energiaárak továbbra is kulcsfontosságúak a magyar gazdaság számára.
Makro / Külgazdaság Miért nem jutnak sokan saját otthonhoz Magyarországon? – a lakhatási válság számokban
Privátbankár.hu | 2025. július 3. 06:57
Bár több a lakás, mint a háztartás, egyre többen nem jutnak saját otthonhoz – derül ki a GKI elemzéséből.
Makro / Külgazdaság Elmozdult a 30 éves amerikai jelzáloghitelek kamata
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 17:04
Az Egyesült Államokban közel három hónapja a legalacsonyabbra csökkent a 30 éves jelzáloghitelek kamata a június 27-én záródott héten – közölte az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America – MBA) szerdán.
Makro / Külgazdaság Meglepte az elemzőket az euróövezet friss adata
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 12:51
Nőtt a munkanélküliség, pedig nem ezt várták.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG