Krämer kontra Merkel - a professzor, aki nekiment a kancellárnak

Németországnak vissza kell vonnia aláírását az európai bankunió létrehozására vonatkozó okmányról, a berlini kormánynak száznyolcvan fokos fordulatot kell végrehajtania az euró mentésére vonatkozó politikájában, elérkezett az ideje, hogy a külföldi bankok érdekei elé helyezze a német nép érdekeit -egyebek között ezt mondja az alapblog.hu-nak Walter Krämer professzor, a dortmundi egyetem világhírű gazdaság- és statisztika tudósa. Ő szervezte meg a német közgazdász társadalom történelmileg példátlan szabályos lázadását Angela Merkel európai politikája ellen, százhetven – javarészt – elismert, tekintélyes tudós írta alá a Krämer által megszövegezett felhívást, amelynek címzettje egyrészt a német nép, másrészt a kancellár asszony.

Populista levél, vagy tényleg döbbenetes tévúton a németek?

Az alapblog.hu-nak adott interjúban a professzor egyebek között értésre adja, hogy az euróövezet öt legsúlyosabb helyzetben lévő országának bankjai kilencezer milliárd eurós adósságot halmoztak fel, ez háromszorosa az övezethez tartozó államok, a nemzeti költségvetések összadósságának.  A legutóbbi csúcsértekezleten elhatározott európai bankunió létrejötte szerinte nem jelentene mást, mint azt, hogy a hanyagul gazdálkodó kereskedelmi bankok adósságait az európai adófizetőkre, vétlen polgárok százmillióira terhelik át. Az elmúlt hétvégén egy sor más elismert német közgazdász vehemensen nekiment Krämer professzoréknak, felelőtlen populizmust vetve a szemükre.

Walter Krämer az alapblognak azt mondta, hogy már egy ideje benne volt a „társadalmi levegőben”, hogy most már betelt a pohár, eljött az ideje, hogy véget vessenek a hatvanöt éves gyakorlatnak: elegük lett abból, hogy rendszeresen a németekkel, a német társadalommal vitetik el a nem általa kreált balhékat, olyan számlák kifizetésére kényszerítik őket, amelyekhez semmi közük. Krämer az interjúban elismeri, hogy tartoznak a világnak, de szerinte a végtelenségig nem lenne szabad a németek bűntudatára bazíroznia sem a külföldnek, sem a hazai elitnek. Úgy véli: példa nélküli, hogy a németek agyából „kiiktatják” a nemzeti érdek fogalmát, értelmét. A német polgárok nagy része szerinte nem tudja, mert a kormányzati propaganda és az ehhez asszisztáló média alapjában véve elhallgatja, hogy a nemzeti érdekeink kárára megy a nagy európai bankmentés.

Krämer szerint a németek egyszerűen nincsenek tisztában azzal, hogy Angela Merkel valójában olyan csekket állított ki a helytelenül ténykedő kormányok és bankok számára a legutóbbi EU-csúcson, amelyet Németország és néhány más, tisztességesen, átlátható módon gazdálkodó ország polgárai fognak kifizetni. Szerinte abnormális, hogy ők adnak pénzeket például Görögországnak és ők vállalnak garanciát az általuk adott kölcsönök visszafizetésére. A szakember szerint a görögök, a spanyolok, a portugálok és mások által felhalmozott hallatlan és részben kifizethetetlen adósságok kollektivizálása, a közös banki betétbiztosítás megteremtésére irányuló ígérvény igenis csapda. Szerinte abszurd, ahogy Görögország ügyét kezelik Németország és más olyan országok polgárainak szemszögéből, amelyek eddig eltartani voltak kénytelenek azt az országot.

Görögország jelképezi az igazságtalanságot

Krämer szerint valakinek végre ki kell mondania, hogy egyetlen olyan esztendő sem telt el 1999 óta amikor Görögország többet termelt volna, mint amennyit fogyasztott. Ennek a durva ellenkezője volt minden egyes évben a bevett gyakorlat. Miközben lényegében tizenöt esztendeje folyamatosan emelkedett ott a reálbér, addig például Németországban befagyasztották a béreket, magasabb munkanélküliséget vállaltak, mint a görögök. A szakember emlékeztetett, hogy a németek komoly anyagi áldozatokra kérték, óriási léptékű reformok keretében - a nyugdíjba vonulókat, a betegeket, a munkanélkülieket. Mindezen csoportok lemondtak egy sor korábban természetesnek számító járandóságukról. A munkaerőpiacot úgy liberalizálták, hogy az is, mint minden más áldozatvállalás, a német gazdaság hatékonyságának a jelentős növelését szolgálta. A fogyasztás kárára a gazdaság megújulásába invesztálta az állam a kapott hiteleket. Görögországban ugyanakkor szerinte mind a mai napig folyik ugyanaz, ami az elmúlt évtizedekben: a kölcsönök nem beruházásokba, hanem a fogyasztásba áramlanak - mondta a szakember.

Walter Krämer az Alapblognak elmondta, hogy elsősorban a dél –európai privát bankszférának nyújtott állami garanciavállalás a fő gondjuk. Arra akarták felhívni elsősorban a figyelmet, hogy a bankok adósságállománya háromszorosan múlja felül a nemzetállamok adósságállományát. Emlékeztetett, hogy a krízishelyzetbe került öt euróövezeti  ország pénzintézeteinek összadóssága  kilenc billió, azaz kilencezer milliárd euró. Szerinte az, hogy erre vállalnak garanciát, visszafizetési felelősséget az euróövezet polgárai, adófizetői, az kalandorság, csapda és elképesztő. Megoldásként azt javasolta, hogy azok fizessenek, akik ezeket az adósságokat felhalmozták, ha nem teszik, akkor bukjanak el ezek a bankok.

Az Alapblognak arra a felvetésére, hogy a problémás dél-európai bankok eladósításában nagy szerepük volt a német pénzintézeteknek azzal, hogy felfújták az ingatlan-lufit, Krämer azt mondta, hogy ezzel egyetért, ezért azt szorgalmazza, hogy vállalják fel a súlyos veszteségeket a német pénzintézetek, befektetési alapok is. Azt is mondta, hogy ezzel saját személyes érdekei ellen is beszél. Krämer ugyanis – nem csekély értékben – vásárolt görög állampapírokat illetőleg banki kötvényeket. Olcsónak találta őket, és ahogy fogalmazott: „cinikus módon magam is úgy gondoltam: a végén mi németek úgyse hagyjuk veszni a görögöket.

Kell a bankunió, de úgysem fog működni

A tervezett bankunióval kapcsolatban Krämernek az a véleménye, hogy a független, nemzetek fölött álló bankfelügyelet létrehozása valóban eloszlathatná az aggodalmakat, de csak elméletben. Szerinte a gyakorlatban, a nemzetállamokon belüli politizálásban – néhány ország, például Németország kivételével – a külföld átverésén alakulnak a dolgok. A tapasztalatai szerint a nemzetállamok kormányainak és parlamentjeinek tagjai folyton azon törik a fejüket, hogyan bújjanak ki a nemzetközi kötelezettségek alól. Úgy látja, hogy az EU-ban tömörült országok egy része, főként a dél- és közép európai kormányok újra és újra jelét adják annak, hogy nem akarnak betekintést hagyni „kártyáikba”, abba, hogy mit csinálnak a felvett hiteleikkel, szisztematikusan a nemzeti szuverenitás, a nemzeti érdekek szentségére hivatkoznak abban a pillanatban, ha a politikával összefonódott bankjaikat – tehát a legnagyobbakat – nemzetközi ellenőrzés alá akarják helyezni.

Az Angela Merkelhez írott levél aláíróinak nevében azt mondta: természetesen őszintén kívánják, hogy működjön végre nemzetek feletti hatáskörre bíró európai bankfelügyelet, de –tapasztalati alapon – egyszerűen nem bíznak annak hatékonyságában. Feltételezik, hogy a végén csak a németek és néhány kisebb észak-nyugat európai ország kormányai fogják komolyan venni az adott szót, az aláírt dokumentumokat és ők fogják fizetni a számlát. A többiek pedig dörzsölik majd a kezüket, a felelőtlen bankárok és a befektetők pedig újból megbizonyosodnak, hogy ezentúl is bármit megtehetnek, rosszul járni nem hagyják őket. Walter Krämer szerint egyféle képen lehet véget vetni ennek a bizonytalanságnak, mégpedig úgy, hogy a kancellár visszavonja a bankunióra tett ígéretet illetőleg kicsikar sokkal egyértelműbb, sokkal ellenőrizhetőbb, sokkal erőteljesebben szankcionálható garanciákat a többi eurós tagállam kormányától.