William Jackson, az egyik legnagyobb citybeli gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics felzárkózó piacokra szakosodott közgazdásza a kamatcsökkentést kommentálva kiemelte, hogy a piacok további 0,75 százalékpontos monetáris enyhítést áraznak, 4,75 százalékos idei MNB-kamatmélyponttal számolnak.
Két kockázatra hívják fel a figyelmet: az egyik az elnökváltás
Jackson szerint azonban két fő kockázat miatt kétséges, hogy valóban a piac által árazott szintig csökken az MNB alapkamata. Az egyik a jegybank élén esedékes márciusi váltás. A Capital Economics londoni elemzője szerint ellenmondásosnak tűnő módon éppen az szűkítheti a további kamatcsökkentési mozgásteret, ha agresszív enyhítést pártoló utód követi Simor Andrást az MNB-elnöki tisztségben, mivel ez meredek forintgyengüléshez vezethet.
Egy olyan jelölt azonban, aki az óvatos enyhítés híve, nagyobb valószínűséggel nyerhetné meg a piac bizalmát, és ebben az esetben nagyobb mértékű MNB-kamatcsökkentésre nyílhatna mód - fejtegette Jackson.
Az MNB-elnökjelölési folyamattal kapcsolatos elemzéseikben más nagy londoni házak szakértői is ugyanerre a következtetésre jutottak. A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport szakértői szerint ha olyan MNB-elnök váltja Simor Andrást, akit a piac "gyengének" tart, akkor 5 százalék lenne az alapkamat alsó határa a jelenlegi enyhítési ciklus végén. Ha azonban a piacot "nagyon pozitív meglepetés" éri egy magasan képzett és függetlennek elismert közgazdász kinevezésével, akkor a ház elemzői szerint lehetőség nyílhat arra, hogy az MNB 4 százalékig csökkentse alapkamatát.
A másik kockázat a külső befektetői hangulat romlása
A Capital Economics vezető londoni elemzője a keddi kamatcsökkentést kommentáló értékelésében a további enyhítési mozgásteret korlátozó fő kockázatok között említette a külső befektetői hangulat romlásának lehetőségét is, például az euróövezeti válság újbóli eszkalálódása esetén. William Jackson erre az esetre azt sem zárta ki, hogy az MNB kamatemelésre kényszerül a tőkebeáramlás biztosítása és a forint erősítése végett.
A szakértő mindezt egybevetve azt jósolta, hogy az MNB-alapkamat a következő hónapokban elérheti ugyan a piacok által árazott 4,75 százalékos mélypontot, tekintettel azonban a magyar gazdaság külső sebezhetőségeire, valószínűsíthető az is, hogy a monetáris tanács az év későbbi szakaszában ismét kamatemelést lesz kénytelen végrehajtani. Jackson közölte, hogy a cég 2013 végére 5,50 százalékos MNB-alapkamatot vár.
Az elemző szerint az összképhez hozzátartozik az is, hogy még a mostaninál jóval alacsonyabb jegybanki kamatszint sem jelentene sok segítséget a magyar gazdaságnak. Tekintettel ugyanis arra, hogy a magyar bankokat a különadók és a tulajdonos bankok részéről tapasztalható kitettség-leépítés kombinációja terheli, "nagyon valószínűtlen", hogy gyorsulna a reálgazdaságnak folyósított hitelek kiáramlása. Mindezek alapján a Capital Economics elemzője közölte: a ház az idei év egészében 0,5 százalék körüli GDP-csökkenéssel számol a magyar gazdaságban.
Csökkent a devizahitel-állomány,nőtt a tolerancia
A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó közgazdászai a keddi MNB-kamatcsökkentés utáni értékelésükben azt jósolták, hogy a magyar jegybank valószínűleg 0,25 százalékpontos lépésekben folytatja a kamatcsökkentéseket, ha a forintgyengülés nem ölt túlzott mértéket.
A ház elemzői szerint az MNB stresszhelyzeti tesztjei arra vallanak, hogy 305-310 forint/eurós árfolyamszint még nem jelentene fenyegetést a pénzügyi stabilitásra. Mindemellett valószínűleg nőtt a magyar jegybank toleranciája is a gyengébb forinttal szemben, tekintettel arra, hogy az utóbbi hónapokban csökkent a devizaalapú hitelállomány.
Ha azonban a forint a jelenlegihez hasonló, havi 2,5-3 százalékos ütemben gyengül tovább, akkor "márciusra-áprilisra elérhetjük az MNB tűrésküszöbét" - jósolták a JP Morgan elemzői. Közölték, hogy alapeseti forgatókönyvük alapján a forintgyengülés 5 százalékos alapkamat-szinten a monetáris enyhítési ciklus befejezésére fogja kényszeríteni az MNB-t.
A JP Morgan elemzői az MNB élén esedékes váltással kapcsolatban azt jósolták, hogy a jegybank új vezetése sem tesz olyan "túlzottan extrém" lépéseket, amelyekkel felzaklatná a piacokat. A cég szerint ezt a véleményt támasztja alá a monetáris tanács keddi közleményének azon kitétele is, amely szerint csak heveny piaci stresszhelyzet esetén lenne hatékony a nem konvencionális monetáris eszközök alkalmazásának kiterjesztése.
Ugyanezt emelték ki keddi értékelésükben a 4cast nevű londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház szakértői. Úgy vélik, az MNB-közlemény e mondata más szavakkal azt jelenti, hogy a monetáris tanács nem támogatná az "unortodox" eszközök alkalmazását, amelyeket a majdani új MNB-elnök esetleg pártolna.
Ezzel az "erőteljes kitétellel" az MNB monetáris testülete olyan pénzügypolitikai "rögzítő elemet" hozott létre, amelynek célja a piac által az utódlással kapcsolatban érzékelt kockázatok enyhítése - vélekedtek a 4cast elemzői.
Hazai és külső kockázatok korlátozzák a Magyar Nemzeti Bank további monetáris enyhítési mozgásterét - vélekedtek londoni pénzügyi elemzők a 0,25 százalékpontos keddi MNB-kamatcsökkentés után. A citybeli szakértők ugyanakkor a piacnak és a következő MNB-elnöknek címzett "erőteljes" üzenetként értékelték a kamatdöntés utáni közlemény azon kitételét, amely elveti a nem konvencionális monetáris eszközök alkalmazásának kiterjesztését.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Eldőlt, ki alakíthat kormányt Izraelben
20 perce
-
Újabb borzasztó részletek: még tragikusabbb fordulatot vett a krakkói lövöldözés
31 perce
-
Tényleg bevetne atomfegyvert Trump Irán ellen?
3 órája
-
Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
16 órája
-
Véres lövöldözés Krakkóban
17 órája
-
HIV-járvány tört ki Oroszországban
17 órája
-
Szörnyű tragédia történt
17 órája
Mfor.hu Top24
- Hegedűs Zsolt fontos üzenetet küldött
- Matolcsy György rokona nadrágszíjmegszorításra kényszerül
- Bosszankodhatnak a szombat este BKK-val utazók
- Ezekre a nagyon fontos dolgokra is jutnak állami tízmilliárdok
- Európa-rekorderek lettek a magyar szupergazdagok, kiderült, hogyan segíthetne a társadalmon a vagyonadó
- Drónokat vet be a MÁV
- A pokolból a mennybe ment a forint, ám végül onnan kiűzetett
Makro / Külgazdaság
Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság
Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság
Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság
Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság
Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság
Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság
Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság
Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság
Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság
Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Heti top
- Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét 2026. november 7. 09:49
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben 2026. november 2. 05:44
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Nemzetközi
HIV-járvány tört ki Oroszországban
Már 27 régióban terjed a kór az egész lakosság körében terjed, nemcsak a kockázati csoportokban.
17 órája
Nemzetközi
Szörnyű tragédia történt
Sokan meghaltak Jemenben egy húszik ellenőrizte körzet elleni légicsapásban.
17 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Pár év múlva egészen más lehet a céges autó
08:48
-
Lehull a lepel a magyarok pénztárcájáról és a gazdaság állapotáról
07:42
-
A magyar cégek egyik legnagyobb rémálma jöhet
05:33
-
Egyre kevesebb saját pénzzel vesznek lakást a magyarok
16:58
-
Első alkalommal írták ki a Bosch és a Richter középiskolás innovációs pályázatát
16:04
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét
2026. november 7. 09:49
-
Szörnyű tragédia történt
2026. november 7. 15:41
-
Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
2026. november 7. 09:36
-
Óriási kormánybukáshoz vezetett a széleskörű korrupció
2026. november 7. 12:48
-
Dráma Zágrábban
2026. november 7. 10:20
Halottak és sebesültek is vannak. 


