1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Félidejéhez érkeztek a londoni olimpiai játékok és adódik a kérdés, hogy nyereséggel zárják-e a britek a világversenyt? Az első elemzések szerint London nem kerül be a nyereséges játékok közé.

A londoni üzleti világ óriási várakozással tekintett az olimpiai játékok elé. A britek komoly, mintegy 17 milliárd dolláros olimpiai költségvetése messze felülmúlja Athén 10 milliárdos befektetését, de még így is elmarad a kínaiak 20 milliárdos büdzséje mögött, ami alapján a 2008-as pekingi esemény volt minden idők legdrágább olimpiája. A britek hosszú távon az ország hírnevének növelését célozták, és motiválta őket a háromszoros rendezéssel járó presztízs megszerzése is, de bíztak benne, hogy a befektetés már az olimpia ideje alatt is elkezd megtérülni az idegenforgalmi- és szállodaiparban. Az első hét adatai alapján azonban úgy látszik, reményeik rövidtávon nem igazolódnak be – mondta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

Horváth István

 

A szálláshelyek többsége megemelt tarifával szerette volna értékesíteni a szabad férőhelyeket, ám május után egyre csökkent a foglalások száma, így több hotel még a tavalyi szint alá is vitte az árakat, csak hogy megtöltse az üres szobákat. A Finantial Times értesülései szerint összességében 25 százalékkal olcsóbbak a szálláshelyek most augusztusban, mint tavasszal, de ezzel sem sikerült jelentősen növelni a szállodák telítettségét.

Bár a londoni olimpia több embert vonzott, mint az előző nyári játékok helyszínei, mégis a 100 ezer látogató visszaesésnek számít az átlagos londoni 300 ezer turistához képest. A látogatók egy része azért maradt el, mert a hagyományos turisták az olimpia idején nem mennek Londonba, mert félnek a zsúfoltságtól - állítja Horváth István.

Ezt támasztja alá az is, hogy az olimpiai falun kívül a helyiek szerint kihalt a város, a főbb turisztikai látványosságok látogatottsága pedig a Financial Times adatai alapján 30-35 százalékkal alacsonyabb, mint tavaly nyáron. A kulturális intézmények, mint a múzeumok és színházak is 30 százalékos visszaesést tapasztaltak.

A belváros és a hagyományos turisztikai helyszínek egyelőre nem tapasztalják az olimpiától elvárt gazdasági fellendülést, de a helyzet augusztus 12-ig még változhat. Az olimpiai gazdaságossága és megtérülése körüli elméletek, találgatások már egy ideje izgalomban tartják a gazdasági szektort. A mostani, első adatok nem túl biztatóak, de ez még nem jelent semmit. A rövid távú hatásokról néhány hét múlva lehet számot adni, viszont egy olimpia rendezésénél a szervező ország elsősorban hosszú távon gondolkodik, így leginkább 4-8 év múlva derül ki mit, hogyan csinált London 2012-ben - tette hozzá a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
Makro / Külgazdaság Nem éri kellemetlen meglepetés csütörtökön sem a benzinkútakon
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 20:05
A 95-ös benzin literenként 576 forintba került, a gázolajért pedig literenként 664 forintot kellett fizetni. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG