3p
A második leggazdagabb magyar üzletembert 75 éves korában érte a halál.
Demján Sándor, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke sajtótájékoztatót tart a budaörsi Holiday Inn szállodában 2016. június 16-án. Mellette Turi Dénes alelnök (b) és Varga Antal ügyvezető igazgató (j). MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A Gránit Pólus csoport tájékoztatása szerint Demján Sándort még tegnap este érte a halál. Az ország egyik legsikeresebb és leggazdagabb üzletembere (a második leggazdagabb magyar) gyakorlatilag mindennel kereskedett és mindenbe befektetett: a rendszerváltás előtt a Skálában és az Magyar Hitel Bankban utazott, később hatalmas látványberuházásokkal és bevásárlóközpontokkal írta be magát a gazdasági történelemkönyvbe. Az ő nevéhez fűződik a Prima Primissima díj megalapítása is, írja az Index.

Demján Sándor 1943-ban született a Szatmár megyei Börvelyen. Hányattatott gyerekkora ellenére kifejezetten éles elmével bírt, és végül a Fogyasztói Szövetkezetek Országos Szövetségének (Szövosz) ösztöndíjasaként szakközépiskolába járhatott, majd 1965-ben diplomát is szerzett a budapesti Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán. Eleinte valóban a kereskedelemben dolgozott, először a Fejér megyei szövetkezeteknél kapott állást, és nagyon gyorsan lépdelt felfelé, dolgozott Gárdonyban, Sárszentmihályon, Tácon, megnyitotta a környék azóta is jól csengő nevű éttermeit, a Csóri Csuka Csárdát, vagy a Tác Gorsiumot.

Egyenes út a hírnévig

1973-ban a fiatal szövetkezeti vezetőt felhívták Budapestre a szövetkezeti rendszer csúcsintézményének, a Skálának az élére. Majd 1986 és 1990 között az MHB élére került, jó üzleti háttere miatt ugyanis őt javasolták az elnöki posztra. Bár sokan vitték oda a pénzüket, mert volt bizalmuk az új bank és az ismert üzletember iránt, de Demján valójában soha nem lett bankár.

Mindezek mellett közösen nyitottak Budapesten menedzserképzőt Soros Györggyel, és üzemeltetett újságokat is: hozzá köthető a Reform heti és a Mai Nap elnevezésű napilap is. A milliárdokat azonban az oroszok hozták meg neki, ő segített ugyanis tőzsdére vinni a Kamaz teherautógyárat. A részvényjegyzésnél azt ígérték, hogy aki lejegyez 125 ezer rubelnyi papírt az a következő öt évben mindig kap egy-egy teherautót – ehhez akkor nagyon nehéz volt hozzájutni. Demján úgy egyezett meg, hogy ő nem vesz fel fizetést, de a tőzsdei megjelenés és az adósság-visszafizetés után megmaradt pozitív tőke egyhuszada lesz a sikerdíja. Ezzel összesen 70 millió dollárt keresett.

Emellett nevéhez köthető a TriGránit márkanév alatt véghezvitt hazai és regionális nagy ingatlanfejlesztései közül kiemelkedik a Pólus, a West End, a Nemzeti Színház, a Mű-Pa, vagy a Bank Center, valamint ő alapította a mai Gránit Bankot is. A szövetkezeti szektorban is mindig hitt, elnöke volt az Országos Takarékszövetkezeti Szövetségnek (OTSZ). Üzleti sikerei mellett nagyon büszke volt arra, ha visszaadhatott, így alapította 2003-ban a Prima Primissima díjat. Legutolsó bevásárlására tavaly került sor, erről itt írtunk bővebben a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG