3p
Fontos adatokra lehet számítani a következő héten, szokás szerint most is sok olyan lesz, amely jócskán felkeltheti bárki érdeklődését. A jegybank monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülésére figyel a piac a jövő héten, emellett munkaerőpiaci, és kiskereskedelmi adatok is megjelennek az MTI szokásos heti összefoglalója szerint.

Kedden tartja októberi kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. Szeptemberben az elemzői várakozásoknak megfelelően nem változtatott a jegybanki alapkamaton a monetáris tanács, az irányadó ráta változatlanul 0,90 százalék.

Tovább szárnyal a kiskereskedelem

Szintén kedden közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a kiskereskedelem augusztusi alakulásának második becslését. Az első becslés alapján a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 5,8, naptárhatástól megtisztítva 4,3 százalékkal nőtt augusztusban az előző év azonos időszakához képest.

Az előző hónapban, júliusban 2,9, naptárhatással kiigazítva 3,9 százalékos volt a forgalom növekedése. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 2,8 százalékkal, a nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben 6,1 százalékkal, az üzemanyag-kiskereskedelemben 7,5 százalékkal emelkedett az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene.

Január-augusztusban a forgalom volumene - szintén naptárhatástól megtisztított adatok szerint - 4,9 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét.

Egyre többen dolgoznak

Csütörtökön publikálja a KSH a július-szeptemberi gördülő negyedéves munkaerőpiaci adatokat. Tovább csökkent a munkanélküliség június-augusztusban: a munkanélküliek száma, 77 ezerrel volt kevesebb, mint egy évvel korábban, a munkanélküliségi ráta egy év alatt 1,7 százalékponttal, 4,9 százalékra csökkent.

Június-augusztusban a foglalkoztatottak száma 4 millió 386 ezer volt, 135 ezerrel több, mint egy évvel korábban, a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 2,5 százalékponttal, 67,1 százalékra emelkedett. A 135 ezres növekedéshez a hazai elsődleges munkaerőpiac közel 130 ezerrel járult hozzá. A legjobb munkavállalási korúak (25-54 éves) foglalkoztatási rátája 1,5 százalékponttal, 82,7 százalékra emelkedett egy év alatt.

Így kereskedik külföldre a magyar

Pénteken a szeptemberi ipari termelői árak mellett az augusztusi külkereskedelmi termékforgalom második becslését közli a KSH. Az október 7.-én kiadott első becslés szerint augusztusban az export euróban számolt értéke 12,5 százalékkal, az importé 10,8 százalékkal szárnyalta túl az egy évvel korábbit, a júliusi 5,4 százalékos, illetve 6,4 százalékos visszaesés után.

A kiviteli többlet 157 millióval 601 millió euróra nőtt a tavaly augusztusihoz hasonlítva. A jelentős megugráshoz hozzátartozik, hogy augusztusban idén hárommal több munkanap volt, mint tavaly.

Az év első nyolc hónapjában az export 3,0, az import 1,4 százalékkal nőtt a múlt év azonos időszakával összevetve. A kereskedelmi mérlegtöbblet 1,056 milliárd dollárral haladta meg az egy évvel korábbit és 6,646 milliárd eurót tett ki.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG