Natalia Lechmanova, a bank helyettes fő közgazdásza a közelmúltról és a jövőről azt mondta az alapblog.hu-nak adott interjúban, hogy a történelmi jelentőséggel bíró gazdasági szuper ciklus (supercycle) újbóli eljövetelére vonatkozó első jelentésünket a 2008-2009-es krízis előtt, még a szeptember 11-e nyomán kialakult recesszió közepette adták ki. Azóta folyamatosan kitartanak azon meggyőződésünk mellett, hogy a világtörténelem talán legjelentősebb fellendülésének idejét éljük. Ez, előrejelzéseik szerint, még legalább húsz esztendőn át kitart.
Arra a kérdésre, hogy az elmúlt 10 évet a szuperciklus helyett nem lenne-e találóbb szuper-anticiklusnak nevezni, azt mondta Lechmanova, hogy hiába tűnik borzalmas drámának utólagosan két dolog is az utóbbi tíz évből, azok mit sem változtattak az alapvető trenden. A gazdaságtörténetben korábbról két szuper hosszúságú és mélységű, az emberiség életét radikálisan felemelő ciklust ismerünk. Az első nagyjából 1870-től az I. Világháború kirobbanásáig, 1914-ig tartott. A páratlan felemelkedést akkor egyrészt az ipari forradalom vívmányainak a mindennapi életbe való beépülése, az azzal járó globalizáció, másrészt az Egyesült Államok felfutása okozta: Amerika három évtized alatt a negyedik helyről a világ első számú gazdasági, ipari hatalmává lett. A történelem második szuperciklusa a II. Világháború befejeződését követő évben, 1946-ban kezdődött és a hatvanas évek elejéig, közepéig tartott. Ezt a ciklust a háborús pusztítás utáni újjáépítés hajtotta és Japán, valamint néhány más ázsiai ország fontos gazdasági tényezővé válásához vezetett. A harmadik szuperciklus, amelyben javában benne vagyunk, az ezredfordulón vette kezdetét – az információtechnológiai forradalomnak és a hallatlan erejű energetikai megújulásnak köszönhetően. És persze mindenekelőtt annak, hogy Kína, India, Brazília és néhány más óriási területű, nyersanyagokban gazdag, de korábban csekély jelentőséggel bíró ország félelmetes befolyással bíró pénzügyi, gazdasági hatalommá tudott válni. Ők még nagyobbakká, még robusztusabbakká válnak a következő két évtizedben és valószínűsítik, hogy ez a folyamat még 2030 után is bőségesen utánpótlást kap.
A Standard Chartered Bank szakemberei azt állítják, hogy 2030 körül a globálisan megtermelt – a kereskedelemből, a szolgáltatásokból, fogyasztásból, ipari, mezőgazdasági termelésből származó – érték nominálisan mintegy 300 ezer trillió dollárt tesz majd ki. Ez reál értelemben - a ma aktuális körülményekhez, inflációhoz, kamatokhoz stb. igazított értéken - mintegy 130-140 ezer trillió dollárt jelent.
Arra a felvetésre, hogy Marc Faber nemrégiben azt mondta: „semmi olyan alapvető tényezőt vagy várható fejleményt nem látok a világban, amely alapján az ember okkal feltételezhet komolyabb fellendülést”, Lecmanova úgy reagált, abban egyetértenek Marc Faberrel, hogy vészesen csökkenőben van a világ fejlődését meghatározó trenden belül az amerikai és főként az európai részvétel. Az Európai Unió - előrejelzésük szerint - a következő húsz esztendőben évi átlagban nem lesz képes felmutatni 2,5 százalékosnál erőteljesebb növekedést, az Egyesült Államok pedig 2,7 százalékosnál magasabb átlagot. Velük szemben az Arab Öböl térsége 5, Latin-Amerika átlagosan 6, Kína 6-7, India több mint évi 9 százalékos növekedéssel számolhat. Afrika várhatóan felemelkedik mind fogyasztásban, mind termelésben, de nem lesz továbbra sem meghatározó világgazdasági faktor. Ennek a harmadik szuperciklusnak a mozgatói abszolút mértékben a feltörekvő ázsiai hatalmak. Ezek – Kína, Indonézia, India – már ma is (még ha a világgazdaság össztermelésének „csupán” egyharmadát teszik is ki), az egész világgazdasági növekedésének kétharmadát adják.
Kína várható növekedésével kapcsolatban a Standard Chartered Bank is visszafogottabb. Lechmanova ugyanakkor leszögezi: amikor Kína kapcsán visszaesésről beszélünk, ne feledjük, hogy tulajdonképpen a következőről van szó: nem 9, hanem „csak” 8 százalékos lesz a növekedés. Globális hatását tekintve ez azért jelentéktelen változás. A gazdasági, pénzügyi erőviszonyokat tekintve Kína átveszi a „gazdasági főhatalom” szerepet az Egyesült Államoktól. Európa mindenképpen, Észak-Amerika részben, de mindkét eddigi vezető erő folyamatosan és visszafordíthatatlanul veszít jelentőségéből Ázsiához, és részben Dél-Amerikához képest. A 2030 körüli években a most fejlődőnek számítók - Kínával, Indiával az élen - abszolút vezetőkké válnak, az ő produkciójuk, az általuk megtermelt javak mennyisége és értéke messze felülmúlja majd a jelen meghatározó országaiét. Ezekbe az országokba az infrastruktúra kiépítésébe és fejlesztésébe, a legmodernebb technológiák befogadásába korábban elképzelhetetlen mennyiségű tőke áramlik majd. A fogyasztás ezzel párhuzamosan messze meg fogja haladni az európait és valószínűleg az amerikait. Németország, sőt általában Európa valamint az Egyesült Államok növekedése teljes mértékben a kínai, indiai, részben a latin-amerikai fejlődésnek, az ő húzóerejüknek lesz köszönhető.
Mi lesz a nyugati kultúrával?
Natalia Lechmanova azt mondta, tapasztalataik szerint nyugaton nincs annyi pragmatikus vezető, mint amennyi Kínában. Ezek az emberek tudják, hogy demokratizálódnia kell az országuknak és ezt akarják is, de e tekintetben csakis a lassú és ellenőrzött folyamatban hisznek. Kínának objektíve nem érdeke, sőt, inkább ellenérdeke, hogy Európa és Amerika hanyatlásnak induljon, hogy rendszereik diktatórikusakká váljanak. Kína számára ezek az országok a jelenlegi rendszerükkel együtt váltak a legfontosabb partnerekké. Ahogy a németek vagy a japánok sem éltek vissza az elmúlt évtizedekben a gazdasági nagyhatalommá válásukkal – politikai és katonai szinteken – úgy Kína, India és a többi jövőbeli „Nagy” sem fogja ezt tenni. Ezek az országok az utóbbi évtizedekben eleve a folyamatos liberalizálódás mentén, társadalmaik egyre nyitottabbá válását elősegítendő voltak csak képesek tudásuk legjavát nyújtani. Ezzel tisztában van az ottani politikai,gazdasági elit.
Európa közeljövője kapcsán óriási kockázati tényezőkkel számol a globális trendekről, a bank jelen helyzetről szóló jelentése. Franciaország, Olaszország és kettejük bankrendszerének törékenysége jelentik a legfőbb kockázatot. Ezt azonban szerintük – 60-70 százalékos valószínűséggel – a következő hónapokban úgy fogják – alapvetően uniós reformok megkezdésének révén - menedzselni az európai vezetők, hogy hosszú évekre rendeződik a robbanásveszélyes helyzet. De ettől függetlenül – demográfiai okokból, az európai társadalmak folyamatos öregedése és a fokozódó migrációból fakadó politikai bizonytalanságok állandósulása, végül, de nem utolsó sorban az összes európai nemzetállam adósságproblémái miatt – Európa számára szinte kizárt a komoly gazdasági növekedés.
"Egy szóval sem állítjuk, hogy a pozitívnak jósolt globális trendbe nem fér bele megannyi visszaeséses időszak. Öregedés az egyik, népességszám-robbanás a másik oldalon. Az elmúlt tíz év fantasztikus világgazdasági növekedése közepette is nem csupán gazdasági, pénzügyi krízisek, sőt háborúk és terrorakciók is gyötörték a Föld különböző térségéit. A következő húsz esztendőben sem lehet kockázatmentes a nagy hatalmi átrendeződés, még ha ez alapvetően gazdasági jellegű is" - fogalmazott a közgazdász.
Magyarország helye a térképen
A térségben pillanatnyilag helyzeti előnyük van azoknak, akik szabadabban bánhatnak árfolyam-politikájukkal. Magyarország, Lengyelország és Csehország tehát egyelőre előnyt élvez amiatt, hogy nem függ közvetlenül az Európai Központi Banktól, amelynek azonban a következő egy-két esztendőben azonban már sokkal nagyobb hatalmat jósolunk egész Európára vonatkozóan. Nyilvánvaló, hogy a térség fejlődését továbbra is meghatározza a németek gazdasági teljesítménye. Ez az ország kétségtelenül képes – az európaiak közül leginkább – jelentősebb részt kihasítani magának a folytatódó és hosszabb távon erősödő ázsiai és latin-amerikai fellendülésből. A Németországhoz kapcsolódó kisebb kelet-európai gazdaságok számára ez kimondottan jó ómen. Lechmanova szerint a térségben Magyarország az egyedüli ország, amelytől a Standard Chartered Bank eltanácsolja az ügyfeleket, a hozzájuk forduló és az általunk felkeresett ázsiai, thai, kínai, indiai, indonéz, valamint európai, főként angol-szász befektetőket. Ezt pedig az egész térségben kivételesnek számító politikai bizonytalansággal magyarázzák partnereinknek. Bármennyire is világos, hogy hibákat követtek el a bankok, pénzügyi intézmények és persze a politikusok az általános és konkrétan a magyarországi adósságprobléma előidézésével, az elmúlt év magyarországi intézkedései - legutóbb a polgárok devizaadósságainak végtörlesztésére vonatkozó törvénykezés, azt megelőzően a méreteiben, mélységeiben példátlan válságadók kiszabása – egy kimondottan befektető-ellenes környezet kialakulását sejtetik. A nagy szereplők gyengítése magával hozza a kicsikét is és egyáltalán nem látni a folyamat végét.
Alapvetően arról van szó, hogy a gazdasági és pénzügyi szereplők elbizonytalanítása praktikusan nemcsak a külföldi, hanem a belföldi tőke ki-illetőleg visszavonulását fogja eredményezni. Mindez olyankor akadályozza a gazdasági növekedést, amikor az adósságcsökkentés kívánatos céljai mentén a döntéshozóknak eleve csökkenteniük kell a hazai, a belső fogyasztást. A bankszektoron keresztül az egész gazdaságot büntetik Magyarországon. A térség többi országai közül Lengyelországot, Csehországot tartják a legstabilabbnak, ezeknek nagyobb – átlagosan 3 százalékos - gazdasági növekedést prognosztizálnak a következő esztendőkben, mint a vezető nyugat-európai országoknak, Szlovákia az euró-övezet tagjaként a társaságnál a harmadik helyen van. Románia, Bulgária esetében az rendszereik, gazdasági működésük átláthatóságának erősítésétől, kiszámíthatóságuk, stabilitásuk növelésétől függ, hogy ki tudják-e használni az egyébként rájuk váró versenyelőnyöket.
A teljes interjút elolvashatja az Alapblogon.
Privátbankár
