Meglepő jelenség a 21. században, amikor egy egész ország felkerekedik, és gyerekekkel felpakolva képesek télen hosszasan gyalogolni, országhatárt illegálisan átlépni, majd az adott ország viszonylag liberális szabályait kijátszva továbblépni, hogy elérjék a paradicsomnak hitt végcélt, a kontinens legnagyobb gazdasági hatalmát, Németországot. Valamiért úgy gondolják, ott tárt karokkal várják őket, nekik is juttatnak a jólétből.
De vajon ennyire rémes az óhaza? Vagy hamis illúziókkal veszik rá erre a tájékozatlan tömegeket ravasz embercsempészek, akik utolsó pénzüket szedik el cserébe? A magyarázat nem egyszerű, és a fenti tényezők egyaránt szerepet játszanak benne.
Volt már ilyen
Ilyen, vagy ehhez hasonló jelenség tulajdonképpen előfordult a közelmúltban, bár a helyzet mindegyiknél más volt. Emlékezetes az eset, amikor saját honpolgáraink közül szálltak sokan repülőre, és Kanadába kértek bebocsátást, mondván itthon üldöztetésben van részük. Valójában csak azt a kanadai szabályozási hézagot akarták kihasználni, hogy az egy-másfél év, amíg ügyüket elbírálják, az a kanadai állam költségén, kellemes jólétben telik. Mindez szervezetten zajlott, vagyis dörzsölt „üzletemberek” vették rá az utazásra az embereket, persze jó pénzért. Kanada először vízumkényszert vezetett be, majd a második körben megszigorította a menekültekre vonatkozó szabályozást, lerövidítette az elbírálást, és ugrott az egyéves jólét. Nem is mennek azóta többen.
A másik emlékezetes, noha teljesen más jellegű eset a két Németország közt történt az 50-es évektől a berlini fal felépítéséig. Az NSZK-ban szabadság volt és felpörgött a gazdaság, így érthetően az NDK-ból mindenki oda akart menni. Miután 3 millióan ezt már megtették, az NDK felhúzta a berlini falat, hisz enélkül egy pár év alatt a teljes lakosság elvándorolt volna, ahogy a korabeli vicc mondta, az utolsó lekapcsolja a villanyt.
A mostani helyzet azért rémisztő, mert itt is úgy tűnik, az egész ország el akar indulni. Pedig teljesen más a szituáció, hisz az NDK-sok automatikusan az NSZK állampolgárai is voltak, tehát hazaérkeztek, a koszovói albánok idegenek, menekültstátuszért folyamodók, ugyanúgy, mint a magyar romák voltak Kanadában.
Na de vajon miért nem jó nekik hazájukban? Politikai elnyomásról, üldözésről szó sincs, hisz Európa és Amerika egy Szerbia elleni háborúval vívta ki nekik a függetlenséget, és most a saját maguk irányította, elvileg demokratikus hazában élhetnek.
Történelmük
Hogy jobban megértsük a helyzetet, érdemes áttekinteni Koszovó történetét, és a mai helyzet kialakulását. A terület, melyet magas hegyek vesznek körül minden oldalról, a középkor első felében Szerbia része volt, jórészt szerbek is lakták. 1389-ben ott ütközött meg a szerb sereg az oszmán törökökkel a rigómezei csatában, de vesztettek, és kezdődött az 523 éves török uralom. Egyébként a terület neve is innen származik: Rigómező szerbül Koszovó Polje, és ebből a Koszovó megnevezés idővel ezt az egész területre átragadt.
A török uralom fél évezrede alatt a szomszédos albán területekről sokan települtek át ide, míg a szerb lakosság északabbra húzódott. Amikor 1912-ben a terület felszabadult a török uralom alól, már túlnyomórészt albánok lakták. Logikus lett volna, hogy az éppen megalakuló független albán államhoz csatlakozzanak, de a szerbek történelmi okokból maguknak akarták a területet, és meg is kapták. Ettől kezdve Szerbia, majd Jugoszlávia része lett Koszovó. Mindvégig elmaradott, szegény terület volt, Jugoszlávia gazdagabb tagállamai, majd az ország széthullása után Szerbia tartotta el.
Közben, már a 80-as évektől az albánok megindították szabadságharcukat a szerbek ellen. Ez 1999-re annyira eldurvult, hogy a NATO közbelépett, és bombázni kezdte Szerbiát. Milosevics szerb elnök erre azzal válaszolt, hogy a koszovóiakat kiűzte a területről: a lakosság nagy része Albániába és Macedóniába menekült. A NATO győzelme után visszatérhettek hazájukba, amit immár a NATO igazgatott, a szerbek kivonultak. Végül 2008-ban formálisan is függetlenek lettek, de nem csatlakoztak Albániához.
A független ország gondjai
A függetlenség felemásra sikeredett, két probléma lett vele. Az egyik, hogy az új országot nem ismerte el Szerbia, de nem ismerte el Szlovákia, Románia és Spanyolország sem. Ez azt jelenti, hogy egy koszovói polgár, ha kap is schengeni vízumot, Szlovákiába nem utazhat be koszovói útlevelével, csak szerbbel, hisz Szlovákia szerb állampolgároknak tekinti őket (paradox helyzet, nem ártott volna az EU-nak egységes álláspontra jutnia a kérdésben). A szerbek ugyancsak polgáraiknak tekintik őket, szabadon mozoghatnak Szerbiában, és így érik el gond nélkül a magyar határt. Ott átkelnek a zöld határon, menekültként bejelentkeznek, majd továbblépnek Ausztria és Németország, az áhított végcélok felé.
A másik probléma gazdasági eredetű. A függetlenné vált országban nem indult be normális gazdasági élet. Kezdetben amerikai és európai segélyekből éltek, ami most már sok év után kezd apadni. Ugyanakkor a teljes munkaképes lakossághoz viszonyítva 30, a fiatalok körében 50 százalékos a munkanélküliség. A helyzet tehát valóban igen sanyarú, erről az oldalról érthető az exodus.
Mi a megoldás?
Sok ország menekültekre vonatkozó szabályozása valóban túl engedékeny. Egy évig is ott maradhat valaki az adott államban, annak költségén, amíg kivizsgálják ügyét. Sokan abban bíznak közülük, hogy közben munkát találnak, és letelepedhetnek. Amíg évente pár ezer emberről volt szó, ezzel nem is volt gond. De fél Koszovóval ez már nem megy. Az érintett országok tehát nem tehetnek mást, mint hogy politikailag biztonságosnak nyilvánítják Koszovót, és rendkívül rövid elbírálási idő után haza is küldik a menekülteket.
Persze minden nem fog ezzel megoldódni: muszáj lesz valamit kezdeni Koszovó gazdaságával. Elvileg nem reménytelen, hisz Albánia egész szépen fejlődésnek indult az utóbbi időben. Lehet, hogy annak idején hagyni kellett volna egyesülni a két országot, most talán prosperálna a kibővült Albánia is.
Délutánra erősödött a főbb devizákkal szemben a hazai fizetőeszköz. 
