5p

Egy brit diplomata szerint akár Kamala Harris, akár Donald Trump nyeri az amerikai elnökválasztást, a
jövő évben komoly béketárgyalások kezdődhetnek az orosz–ukrán háború befejezése érdekében.

  • Az orosz hadsereg hevesen ágyúzta Zaporizzsja megye ukrán kézen lévő délkeleti részét, megölve két személyt és megsebesítve további ötöt – írta a Telegramon megjelent posztjában Ivan Fedorov, a régió lormányzója. A mentőcsapatok további áldozatok után kutatnak Komisuvaha településen a romok alatt.
  • Komoly béketárgyalások kezdődhetnek 2025-ben, mert a felőrlő háború az ukránok oldaláról nem folytatható – mondta Tim Willsey-Wilsey brit politológus professzor, diplomata. Ukrajna nem tudja visszaszerezni a Donbaszt és a Krímet katonai erővel. Mindkettőből elmenekültek már, akik Ukrajnában akarnak élni, és a Donbasz egy romhalmaz. Területe ötödének elvesztéséért Ukrajnát azonnal fel kell venni az EU-ba és a NATO-ba. Vlagyimir Putyin lenyelheti ezt azzal a szöveggel, hogy a katonai űveleteket a Donbasz és a Krím megszerzéséért indította, és ezt a célt elérte.

Nem lát esélyt érdemi béketárgyalásokra Mark Geleotti brit történész, Kelet-Európa-szakértő. Az orosz vezetés nem mondhat le az elfoglalt területekről, az ukrán viszont ezek visszaszerzéséről arcvesztés nélkül. Akkor lehet tárgyalásokról szó, ha felek belefáradnak a harcokba és úgy látják, hogy fél-egy éven belül csak romlani fog a helyzetük a háború folytatásával.

  • Oroszország nem fog béketárgyalásokat kezdeni Ukrajnával, amíg ukrán csapatok tartózkodnak a Kurszki régióban – mondta Szergej Sojgu volt hadügyminiszter, az orosz biztonsági tanács vezetője az állami TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva. Főnöke, Vlagyimir Putyin többször kijelentette, hogy addig nem tárgyalnak, amíg Ukrajna nem hajlandó feladni azt a négy megyéjét, amit az orosz parlament papíron egyoldalúan annektált Oroszországba.

Továbbra is kérdésesek a béketárgyalások
Továbbra is kérdésesek a béketárgyalások
Fotó: MTI/AP

  • A háború akkor fog véget érni, amikor Oroszország belátja, hogy hiba volt elkezdeni és nem lehet visszaállítani a szovjet birodalmat – mondta Anne Applebaum történész, Kelet-Európa-szakértő a Deutsche Wellének adott interjújában. Ezért amíg Putyin ragaszkodik ahhoz, hogy az orosz vezetés céljai nem változtak – beleértve ebbe azt is, hogy rezsimváltást akarnak Ukrajnában –, addig nem lehet tárgyalni a békéről. Ahogy Franciaország és az Egyesült Királyság belátta, hogy vége a birodalmának, és egyáltalán a birodalmak korának, úgy az oroszoknak is el kell jutniuk idáig.
  • Több mint háromszáz volt volt orosz katona, ukrajnai veterán szerzett valamilyen pozíciót a szeptember elején tartott helyhatósági választásokon, miután a kormánypárt, az Egységes Oroszország képviselőjelöltjeként elindult a szavazáson – adta hírül az állami média. Összesen 380-an próbálkoztak ezzel, közülük 308 szerzett képviselői megbízatást.
  • A Kurszki régióból az ukrán támadás elől evakuált orosz családok jelentős része nem kapta meg azt az összeget, amit Vlagyimir Putyin ígért nekik – jelentette az Agenctvo független hírügynökség ott lévő önkéntesek tájékoztatására hivatkozva. Az orosz államfő 100 ezer rubel (közel 400 ezer forint) egyszeri támogatást ígért a kitelepítetteknek.
  • A másodlagos szankciók bevezetése miatt visszaesett Oroszország kereskedelme olyan országokkal (Öböl-menti országok, Törökország), amelyek korábban a háború ellenére üzleteltek orosz partnerekkel mondta Timothy Ash, a Chatham House kutatója, Oroszország-szakértő. Ennek nyomán gyengült a rubel és a súlyos pénzügyi állapotban lévő országokra jellemző több szintű árfolyamrendszer alakult ki. Ez anyagi kárt okoz az orosz elitnek, ami párosul az ukránok sikeresek kurszki ellentámadásával. Nyugati hírszerzői források szerint ez a háború újragondolására készteti az oligarchákat.
  • Kína nagyjából betartja az Oroszország elleni nyugati szankciókat, ami arra utal, hogy a pekingi vezetés nem akarja tovább rontani viszonyát az USA-val azzal, hogy erősen támogatja az oroszokat – folytatta a szakértő. Ezt az érzést erősíti az is, hogy Moszkvának Észak-Koreától és Irántól kell fegyvereket beszereznie, miután Kína nem állt mögé ezen a téren.
  • Az orosz jegybank 18 százalékról 19 százalékra emelte alapkamatát. Az indoklás szerint az éves infláció 2024 végére várhatóan meghaladja a bank júliusi előrejelzésben szereplő 6,5-7,0 százalékot. A fogyasztói kereslet erősebb, mint a vele szemben álló kínálat. A bank négy százalékra akarja leszorítani a pénzromlás tempóját. Szakértői 2005-re 4-4,5 százalékos inflációt várnak.
  • Befejezi oroszországi tevékenységét a svájci központú Orvosok határok nélkül civil szervezet, miután a moszkvai igazságügyi minisztérium levélben felszólította, hogy törölje a nevét a tárca nyilvántartásából. A szervezet 32 éven át tevékenykedett az országban.
  • Az Egyesült Államok hatóságai letartóztatták, Denisz Posztovoj orosz üzletembert azzal a váddal, hogy drónokban használható mikroelektronikai alkatrészeket csempészett Oroszországba – jelentette be a hét elején a washingtoni igazságügyi minisztérium. Posztovoj a közlemény szerint hamis információkat adott meg az exportált eszközök címzettjeiről.

Források: Reuters, Guardian, Moscow Times, Times Radio 

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG