3p
Hiába oldaná fel Donald Trump a gazdasági szankciókat, nem biztos, hogy sokkal jobb lenne Oroszországnak.

Londoni pénzügyi elemzők szerint nőtt, bár korántsem száz százalék az Oroszország elleni gazdasági szankciók enyhítésének vagy feloldásának esélye azzal, hogy Donald Trump nyerte az amerikai elnökválasztást.

Nem is lenne olyan jó az oroszoknak?

A City egyik legnagyobb gazdasági-pénzügyi elemzőháza, a Capital Economics szakértői hangsúlyozzák tanulmányukban, hogy Trump eddig megismert szakpolitikai célkitűzései elsősorban hazai problémákra összpontosítanak. Trump elnöki rendeleti jogkörökkel feloldhatja ugyan az orosz szankciókat, ám nem kizárt, hogy alkut köt a jóval inkább Ukrajna pártját fogó Kongresszussal, és lemond e jogkörének alkalmazásáról, hazai gazdaságpolitikai céljainak törvényhozási támogatását kérve cserébe.

A Capital Economics londoni elemzői szerint a szankciók feloldása egyébként sem járna akkora előnyökkel az orosz reálgazdaság és a piacok számára, mint ahogy azt a legtöbben gondolják.

A fő gazdasági előny abból eredne, hogy javulnának az orosz gazdaság külső finanszírozási kondíciói, megkönnyítve az orosz vállalatok külső adósságának megújítását, ami több befektetést és gyorsabb gazdasági növekedést eredményezhetne. Az orosz vállalati szektor azonban már törlesztette külső adósságállományának jelentős részét, az orosz vállalatok és bankok rövid futamidejű - tizenkét hónapon belül lejáró - külső adósságállománya dollárban számolva jelenleg alig a fele a 2014-ben mért szintnek - hangsúlyozzák a Capital Economics londoni elemzői.

Ahol nagyon fájna

Hozzáteszik: az orosz gazdaságra jellemző rossz üzleti környezet már a szankciók előtt is akadálya volt a beruházások jelentősebb növekedésének, és ez valószínűleg akkor is így lenne, ha a szankciókat feloldanák.

A Capital Economics elemzői szerint tartósabb kedvező hatásra az orosz dollárkötvény-piacon lehetne számítani. Az orosz szuverén dollárkötvény-hozamokat más, hasonló hitelminősítői besorolású gazdaságok dollárkötvény-hozamaival összemérve úgy tűnik, hogy az orosz dolláradósság-papírokat 40-50 bázispont szankciós hozamfelár terheli, és a szankciók feloldásával ez valószínűleg eltűnne, alacsonyabb kötvényfelárakat - vagyis olcsóbb devizaadósság-finanszírozást - eredményezve - áll a Capital Economics tanulmányában.

A Morgan Stanley globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének elemzői ugyanerről összeállított helyzetértékelésükben 35 százalékra taksálták annak az esélyét, hogy az Egyesült Államok 2017-2018-ban feloldja az Oroszország elleni szankciókat. Ők is hangsúlyozták, hogy az amerikai szankciókat elnöki rendelettel vezették be, és így nincs volt szükség törvényhozási jóváhagyásra feloldásukhoz sem.

A Morgan Stanley londoni elemzői szerint amerikai támogatás nélkül nehezebb lenne a párhuzamosan életbe léptetett EU-szankciók fenntartása is, és még nehezebben lehetne egyetértésre jutni újabb nyugati szankciókról például az ukrajnai vagy a szíriai konfliktusok ügyében. A ház szerint a szankciók feloldása vagy enyhítése valószínűleg nem okozná e konfliktusok azonnali eszkalálódását, de hosszabb távon potenciálisan gyengülhetne Ukrajna nyugati politikai támogatása.

A Morgan Stanley londoni elemzői is hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy mindez nem az alapeseti előrejelzési forgatókönyvük.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG