1p
Az elmúlt napok gazdasági intézkedéseire és az IMF-fel megkötött megállapodás hiányára hivatkozva elkerülendőnek és kockázatosnak nevezte Magyarországot a befektetők számára a Bank of America-Merrill Lynch egy kedden megjelent elemzése.

A felzárkózó gazdaságokkal foglalkozó szakértők rámutattak, hogy az elmúlt napokban a magyar adópolitikában arra irányuló intézkedések történtek, hogy intézményesítsék, és állandósítsák az energetikai vállalatokra, a Molra valamint a bankokra kivetett, egyszerinek mondott adót. Felhívták a figyelmet arra a másik kedvezőtlen fejleményre is, hogy a Richter Gedeon kikerült a Morgan Stanley Capital International (MSCI) feltörekvő piaci indexéről. Az elemzés szerint a Magyarországra vonatkozó - így a forint árfolyamán mérhető - értékelésekben még mindig nagyobb súllyal esik latba az IMF-fel megkötendő, bizonytalan kilátású megállapodás, mint az ország rendkívüli gazdasági sebezhetősége.

Minél tovább tart a tárgyalás, annál kisebb lesz a megállapodás pozitív hatása

Az anyag szerint minél tovább várat magára a valutaalappal való megállapodás és minél tovább kell a vállalatoknak bizonytalansággal szembenézniük, annál kevésbé valószínű, hogy a bizalom eléggé megerősödik ahhoz, hogy ösztönözze a befektetéseket.

A szerzők úgy ítélik meg, hogy mivel az EU gyengélkedik, és a mert nagyon kevéssé valószínű, hogy a belső fogyasztás növekedést eredményezzen, könnyű elképzelni, hogy Magyarország a 2014-es választásokig küszködni fog a növekedéssel. Úgy látják, az eddig meghozott gazdasági intézkedések alapján arra lehet következtetni, hogy a növekedés hiánya és a közelgő választások olyan további "agresszív politikai lépésekhez" fognak vezetni, amelyek célja a fogyasztókra nehezedő terhek csökkentése.

Luxus lenne, ha nem állapodnánk meg

A jelentés szerzői, akik kitértek a svájci frankban felhalmozott ingatlanadósságok kérdésére is, úgy vélik, nem lehet arra számítani, hogy Magyarország a növekedés serkentése érdekében, Görögországhoz hasonlóan leértékelje fizetőeszközét.

"Törökországgal ellentétben, amelynek végeredményben nem volt szüksége az IMF-re ahhoz, hogy fenntartsa a piac bizalmát és a növekedést, Magyarország esetében nem áll fenn ez a luxus" - hangzott a befektetési bank szakértőinek állásfoglalása. Hozzátették, hogy minél inkább késik a megállapodás, annál valószínűtlenebb, hogy visszatér a befektetések ösztönzéséhez szükséges bizalom.

Ha lesz is megállapodás, nem fog változtatni a növekedés perspektíváján

Az elemzők szerint az adópolitikai intézkedések csökkentették az IMF-megállapodás megkötésének valószínűségét. Mint rámutattak, egy esetleges IMF-megállapodás esetén szerény javulás várható, amely várhatóan csak a piacokat és a fizetőeszközt stabilizálja, de ez nem fog változtatni a növekedés perspektíváján.

"Hacsak nem alakul kedvezően a csillagok állása, Magyarország demonstrálhatja, hogy miért tartozhat a világ legkockázatosabb piacai közé" - írta értékelésében a Merrill Lynch.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
Makro / Külgazdaság Az energiaárak miatt gyorsult fel a drágulás Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:37
Szeptemberben 3,8 százalékra emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben is, az augusztusi 3,2 százalék után. Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint a tagállamok többségében gyorsult a drágulás, Magyarország ugyanakkor továbbra is a legalacsonyabb inflációjú országok közé tartozik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG