3p
Első fokon még a város állt nyerésre. A döntés precedensértékű lehetett volna.

Másodfokon pert nyert a magyar állam Budaörs ellen, a Fővárosi Ítélőtábla kimondta, teljes egészében jogszerűen járt el a költségvetés a szolidaritási hozzájárulás bevezetésével - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium a Privátbanár.hu-val.

2,3 milliárdba került nekik az államosítás

A budaörsi képviselő-testület tavaly nyáron fogadott el elvi nyilatkozatot,  amelyben tiltakozott "a várost sújtó 2,3 milliárd forintnyi szolidaritási hozzájárulás" és "iskolái teljes államosítása miatt". A testület - amelynek tizennégy tagja közül tíz a Budaörs Fejlődéséért Egyesületet képviseli, egy a Jobbik, három pedig a Fidesz-KDNP színeiben jutott be - akkor a fideszes képviselők távollétében egyhangúlag fogadta el a nyilatkozatot. A 2017-es központi költségvetésben szereplő önkormányzati szolidaritási hozzájárulás előirányzata 21,3 milliárd forint, amelyből Budaörsre a számításaik szerint - az alkalmazott képlet alapján - 2,3 milliárd forint jut. Ez a város teljes iparűzési adóbevételének a harmadát teszi ki - emlékeztet az MTI összefoglalója.

A polgármesteri hivatal tavaly októberben jelentette be, hogy pert indítanak, valamint hazai és európai jogorvoslati fórumokhoz fordulnak a szolidaritási hozzájárulás miatt.

Első fokon nyertek

Az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék június 23-án hozott, nem jogerős döntése értelmében az államnak vissza kellett volna fizetnie a budaörsi önkormányzat számlájára mintegy 765 millió forint szolidaritási hozzájárulást. A törvényszék álláspontja szerint a szolidaritási hozzájárulás intézménye nem jogellenes, az alkalmazása azonban az volt. Alkotmányossági aggályokat vet fel az olyan szabályozás, amelyben az állam az önkormányzatokat saját bevételeik terhére kötelezi közteherviselésre. Az önkormányzatot illető központi költségvetési támogatásokat meghaladó mértékű szolidaritási hozzájárulás elvonásának pedig nincs jogszabályi alapja - mondta ki a bíróság.

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerdai tájékoztatása szerint a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla kimondta: teljes egészében jogszerűen járt el a költségvetés a szolidaritási hozzájárulás bevezetésével, a szabályozással tehát semmiféle kár nem éri az érintett önkormányzatokat. Az elmúlt években a hazai önkormányzati rendszer feladatellátásának köre és finanszírozási eszközei is átalakultak, az egyértelmű felelősségi viszonyok megteremtése, valamint az oktatás színvonalának további emelése érdekében az állam átvette az iskolák fenntartási, működtetési feladatait.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
Makro / Külgazdaság Érdekes közleményt adott ki a kormány, Orbán Viktorról szó van benne, a vagyonmentésről nem
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:04
Nem tűnik el hetekre a leköszönő miniszterelnök? De mi a helyzet a bécsi repülőtérről felszálló magángépekkel?
Makro / Külgazdaság Keddtől megint érdemes szemkötővel menni a benzinkútra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:41
Itt a fordulat, újra meglódulnak felfelé a piaci árak.
Makro / Külgazdaság Mészáros Lőrinc a munkavállalói miatt aggódik, megkereste Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:51
Nem szeretik a bizonytalanságot a Mészáros Csoportnál.
Makro / Külgazdaság Rossz hírek jöttek egy másik fontos tengeri kereskedelmi útvonalról is
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:39
Aktivizálódtak a kalózok is.
Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Sokkal több embert raktak ki Ausztriából, mint ahányan érkeztek
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 09:24
Beindultak a kitoloncolások.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG