2p
Önkéntes tartalékosokra számít a déli határszakasz megvédésében Simicskó István frissen kinevezett honvédelmi miniszter. A hadsereg állományának tizede a hét végére már a határon lesz.

A hét végére már 4300 magyar katona teljesít szolgálatot a déli határnál - mondta el a Magyar Időknek Simicskó István honvédelmi miniszter. „Egy ilyen válsághelyzetben, amikor a migrációs nyomásnak beláthatatlan következményei lehetnek, fel kell sorakoznunk a rendőrség mellé, és egy szorosabb együttműködésben el kell érnünk, hogy jelentősen növeljük a magyar emberek biztonságát” - mondta.

A frissen kinevezett tárcavezető szerint október végére sikerül megépíteni a biztonsági határzárat. A miniszter szerint a jelenlegi kerítés csak a biztonsági határzár első vonala. Mellette épül egy erősebb, három méter magas kerítés is. Amikor ezzel elkészülnek, biztosítani kell majd a határzár élőerős védelmét is, magyarul járőrözni kell a kerítés mentén.

Simicskó István

 

Lehet majd jelentkezni a határőrizetre?

A Magyar Honvédség állománya 25 ezer fő, pontosan nem tudjuk még megmondani, hogy ebből összesen mekkora létszámot lehet bevetni a határnál, de szerinte meg lehet oldani, hogy legyen ott elég ember. Reményeik szerint a feladatba be tudnak majd vonni önkéntes tartalékosokat.

Ők és mi

A kerítésépítés mellett természetesen folyik a katonák felkészítése arra a helyzetre, ha a parlament elfogadja a válsághelyzet kihirdetéséről szóló javaslatot. Ennek érdekében zajlik a Határozott Fellépés 2015 hadgyakorlat. „Arra készülünk, hogy alapesetben a rendőrség intézkedik, a katona pedig biztosítja a rendőrök munkáját” - mondta a miniszter, aki szerint „világos ma már, hogy az unió is igen lassan és rosszul reagált a bevándorlásra, miközben Magyarország mindent megtett, amit csak tudott az európai jog betartása érdekében”.

A legújabb korban ilyen mértékű népvándorlás még nem volt. Az is nehezítette a helyzetet, hogy sokáig egy közös európai megoldásra vártunk – mondta a Magyar Időknek adott interjúban Simicskó István. Szerinte Magyarország elsőként lépett, jelezte a probléma nagyságát, és mi voltunk azok, akik először felhívtuk a figyelmet a harmadik, biztonságos országok szerepére. Vagyis azokra az országokra, ahonnan már nincs okuk továbbmenni azoknak a migránsoknak, akik valóban politikai menekültek és nem gazdasági bevándorlók.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megint kellemetlen fejlemény várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:27
Akkor, ha piaci áron tankol. Ott ugyanis azonos mértékű változás lesz a különböző üzemanyagoknál. A védett áraknál marad minden változatlan,
Makro / Külgazdaság Hasított a magyar autópiac
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:38
Márciusban rég nem látott erős növekedést produkált az EU autópiaca. Az elektromos autók értékesítése nőtt leginkább, ez vélhetőleg nem független az iráni háború okozta olajpiaci helyzettől. A magyar adatok is látványos bővülésről szólnak.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: Zelenszkij a világra zúdíthatja a tengernyi ukrán fegyvert
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 08:38
Ebből akarnak pénzhez jutni, nekik úgyis sok a felesleg.
Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
Makro / Külgazdaság A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 15:11
Egységes tervvel állhat az Európai Parlament a tagállamok állam- és kormányfői elé: elfogadták az MFF-jelentést. Az ellentét azonban nem csak a Parlament és a Bizottság között éleződött ki, a pártcsaládok is eltérő irányba húznak.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG