4p
A miniszterelnök a Magyar Állandó Értekezleten értékelte kormánya munkáját.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A korábban megbélyegzett és kritizált ország ma már egy győztes csapathoz tartozik, amely mellett világszerte egyre könnyebb kiállni – kezdte az értékelést Orbán Viktor.

A kormányfő köszönetet mondott a határon túli magyarok vezetőinek, hogy az elmúlt időszakban bátran és tiszta szívvel álltak ki Magyarország kormányának politikája mellett. Sikernek minősítette a kabinet válságkezelési megoldását – vagyis hogy egy teljes megújulás mellett munkaalapú társadalmat építettek ki, amely az államadósság csökkentésével, a hiány leszorításával és gazdasági növekedéssel jár.

A miniszterelnök szerint – bár sokat dolgoztak rajta – Magyarország külpolitikai elszigeteltsége nem következett be. Utóbbit a magyar külügyminisztérium stílusváltásával és a magyar érdekeket megvédő politikával magyarázta, amely más országokban is hasonló változásokat indított, mint itt. A „fekete bárányból” mára fősodrú politika lett a nyugati világban – tette hozzá.

Nemzetegyesítés és népvándorlás

Orbán Viktor az elmúlt hat év legnagyobb sikerének nevezte a nemzetegyesítést, ami a határon túli magyarsággal közösen értek el. 100 évvel a trianoni diktátum után a magyar nemzet egyes részei egymásra találtak, a magyar-magyar együttműködés pedig napi gyakorlattá vált – fogalmazott.

A kormányfő szerint a kisebbségi jogok biztosítása terén a térség országainak uniós csatlakozása csak szerény mértékben váltotta be a hozzá fűzött reményeket, amire jó példa a korrupcióellenes harc „álcájában” zajló hadjárat az erdélyi magyarság vezetői ellen.

A bevándorlás kérdésére azt mondta: Altalajcsere-kísérlet történik, egyes európai erők ugyanis ki akarják cserélni a az európai közélet meghatározó alapjait. Ezt a modern kori népvándorlást ugyanakkor belülről is segítik, hiszen biztosítanák az ide tartó néptömegek beutaztatását. – tette hozzá a miniszterelnök.

Zűrzavar Nyugaton

Orbán Viktor szerint szellemi zűrzavar lett úrrá a nyugati világon, ami a balliberális világrend összeomlásának jele. Még nagyobb baj, hogy az európai elit egy része még mindig hisz abban az álomvilágban, amit a szocializmushoz és a kommunizmushoz kötött, és ez az oka a Brexitet és Donald Trump győzelmét övező értetlenségnek. Hozzátette: Nem nehéz párhuzamot vonni a mostani események és a 2010-ben indult magyar változások között, hiszen ezen történések is azt mutatják: A valóság győzött az ideológiák felett.

A miniszterelnök továbbá helyesnek nevezte a röszkei zavargások ügyében hozott bírói ítéletet, szerinte a kormány tiszta lapokkal játszik, hiszen előre megmondták: ha valaki idejön, akkor be kell tartania a törvényeket, s ha nem tartja be, akkor annak jogkövetkezménye lesz.

Veszélyben az erdélyi magyarság?

A közelgő romániai választást sorsdöntőnek nevezte a kormányfő, mivel szerinte Romániában a korrupcióellenes harc eszközei gyakran a magyar közösségek vezetői ellen fordultak, ezzel pedig régóta nem látott veszélybe kerülhet az erdélyi magyarok bukaresti képviselete.

Orbán Viktor megemlítette: kormánya átfogó megállapodást írt alá a szakszervezetekkel és a munkaadókkal, amely hat évre rögzíti a magyar gazdaságpolitika alapjait, ezzel pedig elérhetővé válhat a magyar gazdaság folyamatos bővülése a következő években. Ilyen egyezség 26 éve nem jött létre – vélekedett.

Orbán meglepetése: minden nyugdíjas kap 10 ezer forintot

Jövőre 1,6 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, emellett még az idén minden nyugdíjas kap 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt - közölte Orbán Viktor miniszterelnök az Idősek Tanácsa keddi ülése után. További részletek itt a Privátbankár.hu-n.>>>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG