Sokan remélik, hogy éppen a szankciókkal sújtott orosz elit fogja megbuktatni Putyint és véget vetni a háborúnak, csakhogy úgy tűnik, a nevezett elit egyáltalán nem gondolkozik ilyesmin annak ellenére, hogy a Nyugat által bevezetett korlátozások nagyon is érzékenyen érintik őket. Köztudott, hogy az orosz gazdasági elit egy része a háború kitörése után gyorsan távozott Dubajba, Isztambulba vagy Berlinbe, más részük viszont otthon maradt, és a jelek szerint semmiféle puccsra nem készül.
Alekszandr Lebegyev, milliárdos és volt KGB-ügynök, akinek a fia egy brit lap tulajdonosa, ráadásul a Lordok Házának is tagja, egyenesen azt állította The New York Times riportjában, hogy „ez így nem fog működni.” Azt is mondta még, hogy nem tehet semmit.
„Mégis, mit kellene csinálnom?”, kérdezte, „bemenjek a Kremlbe egy táblával a kezemben?”
Azok közül, akik otthon maradtak, néhányan kiállnak a háború ellen, ezzel személyes biztonságukat kockáztatva, mások hallgatnak, megint mások úgy döntöttek, hogy a Kreml politikáját támogatják.
"Az van, ami van" – mondta például Dmitrij Trenin, aki áprilisig az ország legjelentősebb amerikai finanszírozású agytrösztjét, a Carnegie Moszkvai Központot vezette, amelyre a Nyugat támaszkodott, ha az orosz politikát akarta független forrásból megítélni. Ez a helyzet megváltozott, az agytröszt az inváziót követően a Nyugatot "ellenségként" definiálta, és az "ukrajnai stratégiai sikert" Oroszország "legfontosabb feladatának" nevezte.
Nyugaton a pálfordulásban bíznak
Az orosz elitbe tartozónak gondolják a katonai és gazdasági vezetőket, újságírókat és értelmiségieket, akiknek pálfordulásában komolyan bíznak a nyugati elemző cikkek, és sokan remélik, hogy ők fogják előidézni Putyin bukását, miután felismerték, hogy az ország nem megfelelő irányba tart. Ehhez képest az amerikai lap által megszólaltatottak inkább úgy érzik, hogy az ország jövője semmilyen módon nincs a kezükben.
„Isznak”, mondta Jevgenyija M. Albats, egy Moszkvában maradt újságíró. „Komolyan isznak.”
Vagyis a növekvő alkoholizmus és a májtranszplantációk szükségessége valósabb lehetőség egy politikai fordulatnál.
Azt is látni kell, hogy gyakorlatilag egyetlen milliárdos sem állt ki a háború ellen annak ellenére, hogy dollármilliókat fagyasztottak be Nyugaton a szankciók során. Összesen egy főtanácsadó és egy középszintű vezető mondott le nyilvánosan tiltakozását kifejezendő.
Nagyobb részük azonban azt választotta, hogy megszűnteti a kapcsolatokat Európával és az Egyesült Államokkal és nem kritizálja a vezetést. Nyilvánvaló, hogy ezt követeli tőlük Putyin, és ezt hangsúlyozza, amikor azt állítja, hogy „jobb Oroszországgal, mint a Nyugattal szövetkezni”. Ugyanerre utalt egy szentpétervári konferencián, amikor azt állította,
„Itthon biztonságosabb… Valódi, szilárd siker, a méltóság és az önbecsülés érzése csak akkor jön el, ha az ember a jövőjét és gyermekei jövőjét a hazájához köti”, ezzel egyértelműen arra célozva, hogy elvárja, hogy a gazdagok hagyják maguk mögött nyugati nyaralóikat és a bentlakásos iskoláikat, ahova gyermekeik járnak, és forduljanak „teljes szívvel” Oroszország felé.
Az utolsó ellenállók
Albats, aki liberális irányultságú rádiós műsorvezető és szerkesztő, ma már a lakásából kommentálja az eseményeket egy YouTube-csatornán; az Echo of Moscow rádióállomás, amely közel két évtizeden át adott helyet a műsorának, a háború kitörése után bezárt. Albats Putyint háborús bűnösnek nevezte, emiatt az új orosz cenzúratörvény alapján már négy szabálysértési váddal néz szembe. A riporter elmondása szerint szörnyen magányosnak érzi magát, hiszen mindenki, aki támogathatná, már külföldön van.
„Ellent kell állnom, egyébként nem tudnék a saját szemembe nézni. De megértettem, hogy az életnek vége”, mondja.
Akik csöndben maradnak
Mások számára viszont minden folytatódik: Lebegyev egy független újság, a Novaja Gazetában rendelkezik némi tulajdonrésszel, ez az a magazin, amelynek szerkesztője, Dmitrij A. Muratov elárverezete tavalyi Nobel-díját 103,5 millió dollárért, hogy segítsen az ukrán menekült gyerekeknek. Lebegyev szerint Oroszország Irán vagy Észak-Korea politikai modelljét fogja követni lassan, és még hosszú évekig fent tud maradni, Putyin betegségét pedig „badarságnak” nevezte.
Teljes illúziónak tartja, hogy a gazdagabb réteg bármilyen komoly befolyással bírhatna Putyin legbelsőbb köreire. Lebegyev úgy véli, a szankciók leginkább arra voltak jók, hogy Putyin elérje, az elitbe tartozó hívei elvágják minden kapcsolatukat a Nyugattal, emellett pedig áldozatoknak érezhessék magukat. Maga Lebegyev elutasítja azt a jellemzést, hogy ő „közvetlenül hozzájárult ahhoz, hogy Vlagyimir Putyin értelmetlen háborút indítson Ukrajna ellen”, főként, hogy az egyik legelismertebb független napilag pénzügyi támogatója.
Az említett újság egyébként márciusban felfüggesztette a működést újságíróinak biztonsága érdekében. Ekkor lépett életbe ugyanis a cenzúra-törvény.
Akik végső soron a „hazájukat” védik
Trenin, a Carnegie Moszkvai Központ igazgatója a háború előtt több Putyint kritizáló alkalmazottal rendelkezett, és a think-tank azt állította az invázió előtt, hogy Ukrajna megtámadása nagyon is valószerűtlen, mert az hatalmas „anyagi és emberi veszteséggel járna”. A háború elindulása után kollégáinak egy része elmenekült, ő viszont maradt. Most úgy véli, hogy bármi is történt, most neki az országát kell támogatni az Oroszország és a Nyugat közötti háborúban.
Szerinte akik elmenekültek, úgy döntöttek, hogy „az országuk ellen foglalnak állást, a népük ellen, ráadásul mindezt háborús helyzetben”.
Trenin ezzel éppenhogy Putyin retorikáját ismétli meg, és így nevezi árulónak mindazokat, akik másfajta döntéseket hoznak. A Carnegie Moszkvai Központot bezárták áprilisban, ezt eredetileg a Carnegie Endowment for International Peace alapította Washingtonban. Bár Trenin élethivatása egy kölcsönös megértés megteremtése volt Amerika és Oroszország között, most már így nyilatkozik: „ez egyáltalán nem valósult meg”.
Jó kezdés. 
