1p
Elégtelent adott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) az oktatási tárca teljesítményére több területen is
Elégtelent adott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) az oktatási tárca teljesítményére több területen a tömörülés tanévértékelő keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke elmondta, hogy a szakszervezet által kiállított bizonyítvány szerint elégtelen a szaktárcának az oktatásban dolgozók anyagi megbecsüléséért és az oktatás minőségéért való kiállása.
Az érdekvédő elképesztőnek nevezte, hogy a pedagóguspálya presztízsének növelése érdekében alapvetően csak a pályakezdők többletbérezésére gondoltak.

Se presztízs, se fizetés?

Mendrey László elnökségi tag elmondta: emellett eltűnt a 13. havi bér is, s ez a béremelés elmaradásával a pedagógusok többségénél további legalább 4 százalékos keresetcsökkenést eredményez. A közoktatásban dolgozók reálbére így visszasüllyed a 2002-es szintre - jegyezte meg.    

Kifogásolta, hogy az Új Tudás programban beharangozott osztályfőnöki pótlék csekély emelése miatt, annak átlagos mértéke még az OKM számításai szerint sem éri el a bruttó nyolcezer forintot. Idén sem nőtt a szakkönyvvásárlási támogatás, s a továbbképzési támogatás összege sem elégséges mértékű - sorolta.

Kerpen Gábor szerint szintén elégtelen, felzárkóztatásra szorul a minisztérium az integrált oktatás gyakorlati megvalósításában, az érdekeltek véleményének figyelembevételében nyújtott teljesítménye.

Az Új Tudás programban megjelent az integrált oktatásban dolgozók egy csoportjának anyagi támogatása, de a plusz díjazásban a pedagógusok hét százaléka sem részesülhetett, holott legalább 80 százalékuk tanít hátrányos helyzetű gyermekeket - mondta.

6+6

Meglepő és...
Magyar valóság: laptop jár az ötödikeseknek
A PDSZ elnöke bírálta a tárca vezetőjét azért is, mert hallgat a Magyar Bálint és Sándor Klára által benyújtott, éles vitákat kiváltó közoktatási törvénymódosításról.  Az MTI kérdésére azt mondta, hogy levélben fordultak a társszakszervezetekhez az együttes fellépés érdekében. Az érintettek várhatóan a jövő hét első felében tárgyalóasztalhoz ülnek.

A PDSZ e héten egyeztet arról, hogy milyen eszközzel lépnek fel, ha a parlament mégis elfogadja a 6+6-os iskolaszerkezetet preferáló és a hétvégi házi feladat tilalmáról is rendelkező jogszabályt.

Biztosra ment: 43 egyetemre jelentkezett egy diák
A könnyebb utat választják az érettségizők
Nincs pénz: fizetésképtelen az oktatási tárca
Mesterképzés: a diákok mellett az egyetemek is dupláztak

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy milyen árakon tankolhatunk a hétvégén
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 10:53
Nem lesz árváltozás. 
Makro / Külgazdaság Már Kínával üzletel leginkább Németország
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 09:55
Nőtt Németország kivitele és behozatala is decemberben, novemberhez viszonyítva – közölte a Destatis német szövetségi statisztikai hivatal. A teljesítmény az elemzőket is meglepte, akik kisebb mértékű bővülésre számítottak.
Makro / Külgazdaság Borús számok: csak árnyéka régi önmagának a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 08:30
Egy havi növekedés összejött az év végére, de 2025-ben is mínuszos volt a magyar ipar teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG