6p

Vlagyimir Putyin magánéletéről a mai napig rendkívül keveset tudni, az orosz elnök erről a területről mindig rendkívül keveset árult el. Az azonban egyértelmű, hogy életében több nő is fontos szerepet kapott: de kik ők?

Ljudmila Ocseretnaja

A Ljudmila Alekszandrovna Skrebnyeva néven született, egykori orosz first lady, Vlagyimir Putyin első felesége volt, akivel az elnök 1983-ban mondta ki a boldogító igent. A korábban az Aeroflot légiutas-kísérőjeként dolgozó nő a házasság után filológia szakon diplomázott, és az elnök oldalán a jótékonysági megjelenések mellett megszólalt az orosz nyelvreformi vitában is, itt elutasítóan nyilatkozott a tervezett változtatásokról.

Ljudmila és Vlagyimir útjai hivatalosan 2013 júniusában váltak külön, az asszony pedig 2015 elején újra is házasodott, Artur Ocseratnij üzletemberhez ment férjhez, így lett az egykori Putyinából Ocseratnaja. Bár Ljudmilát hivatalosan már régóta nem köti szál az orosz elnökhöz, az sosem volt titok, hogy jó viszonyban maradtak a válás után is, Putyin például arra is ígéretet tett, hogy addig biztosan nem házasodik újra, amíg volt felesége nem teszi meg ezt.

Vlagyimir Putyin és Ljudmila Ocseretnaja - akkor még Putyina - 2002-ben. Fotó: Wikimedia Commons/Kreml sajtószolgálat
Vlagyimir Putyin és Ljudmila Ocseretnaja - akkor még Putyina - 2002-ben. Fotó: Wikimedia Commons/Kreml sajtószolgálat

A jó viszonyra emellett azonban más is utal, hiszen az Ocseratnij-házaspár szépen gyarapodott, a Reuters 2017-es oknyomozása például leleplezte azt, hogy a Centre for the Development of Inter-personal Communications (CDIC), egy, az orosz nyelv védelmével foglalkozó nonprofit, amelynek megalapításában Ljudmila még first ladyként vállalt szerepet, nem akármilyen ingatlanérdekeltségre tett szert. Tulajdonába került is ugyanis a moszkvai belvárosi Vozdvizsenka utcában található Volkonszkij-ház, amely egykoron Lev Tolsztoj nagyapjáé volt. A rendkívül értékes, az orosz kulturális örökség nyilvántartásában is szereplő ingatlant 2013-ban négyemeletesre bővítették a moszkvaiak tiltakozása ellenére is, a CDIC irodái mellett pedig például állami nagybankok, egy sushi étterem, és egy építőipari cég is borsos bérleti díjat fizet az értékes lokációért, így termelve milliókat a tulajdonosnak.

A cikk közvetetten bizonyította, hogy a haszon egyenesen a volt first ladyhez csepeghet, ugyanis a bérlők a bérleti díjat a Meridian nevű vállalatnak fizetik, amely az Intererservis nevű cég tulajdonában van, ennek pedig 99 százalékos tulajdonosa egy bizonyos Ljudmila Alekszandrovna Skrebnyeva – egy, a korábbi first lady leánykori nevével egyező nevet viselő illető.

A Politico idén februári cikkében arra is rávilágított, hogy bár Ljudmila Ocseretnaja és új férje már tavaly, a háború kirobbanása után néhány hónappal felkerült a brit szankciós listára, EU-s szinten ez még nem történt meg, így a házaspár pánikszerűen próbálta eladni a Marbellán 2014-ben 1,1 millió euróért vásárolt luxuslakását.

Alina Kabajeva

Először 2008-ban reppentek fel komoly pletykák a minden idők egyik legsikeresebb ritmikus gimnasztikával foglalkozó tornásznőjének számító Kabajeva és az orosz elnök kapcsolatáról, ezt azonban ekkor élesen tagadták, és a hírt megszellőztető orosz lap be is zárt nem sokkal később. Az olimpiai és világbajnok tornásznő 2015-ben és 2019-ben is szült Svájcban, összesen három gyermekének mindegyikéről az a hír járja, hogy Vlagyimir Putyin az apja, akivel állítólagosan össze is házasodtak titokban.

A főleg Svájcban élő Kabajeva a háború kezdete óta ritkán mutatkozik nyilvánosan, mindezek ellenére az Európai Unió, az Egyesült Államok, és a britek szankciós listáján is szerepel. Alina Kabajeva 2007 és 2014 között az orosz Duma képviselője volt a Vlagyimir Putyinhoz ezer szállal kötődő Egységes Oroszország színeiben, tevékenysége alatt több megkérdőjelezhető törvényt is megszavazva, így például a magyar kormány pedofiltörvényére hajazó LMBTQ-ellenes szabályozást is.

Képviselői tevékenysége után az orosz National Media Group állami médiakonglomerátum igazgatótanácsának elnöke lett, idén február 6-án ezen minőségében elmondott beszédében pedig arról beszélt, hogy az orosz propagandagépezet legalább annyira fontos háborús eszköz, mint a Kalasnyikov.

Putyin és Alina Kabajeva. Fotó: Expressen
Putyin és Alina Kabajeva. Fotó: Expressen

Vlagyimir Putyin lányai

Az egykori és az állítólagos új first lady mellett az orosz elnök életében kulcsszereplők felnőtt lányai is, közülük ketten ismertek a nyilvánosság számára. Marija és Katyerina Putyin első házasságából származik, édesanyjuk Ljudmila Ocseretnaja.

Marija

A 36 éves Marija az elnök legidősebb lánya, aki főleg a Voroncova nevet használja, foglalkozását tekintve pedig gyermekendokrinológus, korábbi férje Jorrit Faassen holland üzletember, akivel a hírek szerint egy időben a Hága közelében található Voorschotenben élt. Marija neve különösen 2014-ben forgott igazán sokat a nemzetközi sajtóban, mikor az oroszbarát szakadárok Ukrajna felett lelőtték az MH17-es járatot, amely fedélzetén közel kétszáz holland állampolgár is utazott, óriási felháborodást okozva ezzel az országban. Ennek fényében egyáltalán nem meglepő, hogy rengeteg holland, és nemzetközi szemlélők is azt követelték, hogy utasítsák ki Hollandiából Putyin lányát, válaszul az utasszállító elpusztítására. 2019-ben Voroncova interjút adott az orosz állami médiának, ebből egyebek mellett kiderült, hogy jelenleg az Egyesült Államok moszkvai nagykövetségével szemben lévő penthouse lakásában él, munkáját tekintve pedig egy olyan orvosi vállalkozáson dolgozik, amelynek célja a rák gyógyításának elősegítsége.

Katyerina

A 35 éves Kateryina a Tihonova vezetéknevet használja, ez anyai nagyanyjának leánykori neve. Tanulmányait tekintve Szentpéterváron és a Moszkvai Állami Egyetemen tanult, itt fizikából és matematikából szerzett mesterdiplomát. A korábbi versenytáncos Katyerina férje Kirill Shamalov, annak a Nyikolaj Shamalovnak a fia, aki Vlagyimir Putyinnal is jó viszonyt ápol, nem mellesleg pedig társtulajdonosa a Rosszija Banknak, amelyet Amerikában csak a Kreml vezetők „személyes bankjának” csúfolnak.

Tihonova különböző pozíciókban dolgozott a Moszkvai Állami Egyetemen, mielőtt 2020-ban kinevezték az egyetem mesterséges intelligenciával foglalkozó intézetének vezetőjévé. Maga Vlagyimir Putyin korábban úgy jellemezte ezt a központot, hogy az „MI-technológia fejlesztésére irányuló nemzeti stratégia egyik legfontosabb eszköze.”

Vlagyimir Putyin rendkívül ritkán beszél gyermekeiről, de 2015-ben éves sajtótájékoztatóján kérdésekre válaszolva úgy fogalmazott, lányai Oroszországban élnek, Oroszországon kívül sehol máshol nem tanultak. Kijelentette, büszke rájuk, tanulnak, dolgoznak, és három európai nyelvet beszélnek folyékonyan.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG