3p

Csak a kétoldalú katonai, gazdasági és kulturális együttműködésről beszéltek.

Sajtótájékoztatónak hirdette az állami tévé, hogy hétfőn délután a kamerák elé áll Orbán Viktor kormányfő és Recep Tayyip Erdogan török elnök. Végül két beszédet hallottunk, semmilyen kérdést nem lehetett feltenni, azt sem tudjuk, a delegációkon kívül ki volt jelen, mert meghívót nem küldtek.

Balra egy testvér, jobbra egy barát. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Balra egy testvér, jobbra egy barát. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Először Orbán Viktor beszélt és kiemelt stratégiai partnerségként illette a két ország kapcsolatát. Bejelentette, hogy katonai, vasútfejlesztési és energetikai egyezményeket kötöttek, de ezekről nem szolgált részletekkel. Elmondta, hogy a jövő nyártól esedékes magyar EU-elnökség alatt a magyar kormány igyekszik felülvizsgáltatni az EU és Törökország közötti vámegyezményt, tovább liberalizálják a vízumeljárást és a migráció megfékezését is közös erőfeszítéseken keresztül képzelik el.

„Barátunk és immár testvérünk is Erdogan úr, Törökország és a török nép. Mi a 20. századot elveszítettük, de arra készülünk, hogy Törökországgal együtt munkálkodva megnyerjük a 21. századot” -  hangoztatta a kormányfő.

Orbán Viktor egyetlen szót sem pazarolt Svédország NATO-csatlakozásának ratifikálására és ugyancsak mélyen hallgatott erről vendége is a maga, jóval rövidebb beszédében. Erdogan kétszer is "drága barátomnak" nevezte a magyar miniszterelnököt, üdvözölte, hogy Magyarország megfigyelőként jelen van a Türk Tanácsban.

A török elnök megígérte, hogy további gazdasági együttműködési lehetőségeket kutatnak fel a jövő évi, kifejezetten magyar cégeknek szervezendő befektetési fórumon és nem kizárt, hogy harmadik országban közösen lépnek fel egyes cégek. Jelenleg egyébként 500 török vállalkozás működik Magyarországon és mintegy 100 magyar cég Törökországban. A török államfő kitért arra is, hogy a török-magyar kereskedelem éves volumene 4 milliárd dollárhoz közelít, ami jelentős növekedés, de a cél a 6 milliárd dollár - közölte.

Erdogan megerősítette, hogy diplomáciai megoldás kell Ukrajnában, miközben Ankara azon dolgozik, hogy megint felélesszék a nemzetközi gabonaegyezményt. Szerinte azonnal tűzszünet kellene Gázában és Palsztina kérdését is a tárgyalóasztal mellett kell megoldani. Elmondása szerint elkerülhetetlen az 1967-es határok visszaállítása, valamint az is, hogy a nemzetközi közösség megfelelő üzenetet küldjön Izraelnek, és így véget érjen az öldöklés.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG