2p

A miniszter a külhoni magyarokról és a keresztényüldözésről beszélt.

A külhoni magyarok és a világ üldözött keresztény közösségei egyaránt számíthatnak a továbbiakban is a kormány támogatására - szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Genfben az ENSZ Kisebbségi Fórumon.

A tárcavezető felszólalásában hangsúlyozta, hogy Magyarország felelősséget érez a nemzeti és vallási kisebbségek iránt, már csak azért is, mert hazánk több mint ezeréves keresztény államisággal rendelkezik, illetve magyarok milliói élnek az ország határain kívül.

Kiemelte, hogy az anyanyelv szabad használata a magyar kormány álláspontja szerint a legalapvetőbb jogok közé tartozik, s ennek biztosítása minden államnak kötelessége, ez alól nincs mentség. Sajnos azonban nem minden, Magyarországgal szomszédos állam osztja ezt a megközelítést, miközben Szerbiában ezzel szemben példaértékű a kisebbségi jogok érvényesülése - mutatott rá. (Ez a kijelentés minden bizonnyal Ukrajnának szólt, amelynek 2021-ben életbe lépett nyelvtörvénye jelentősen korlátozza a kisebbségi csoportok nyelvhasználatát – a szerk.)

Fotó: Facebook/Szijjártó Péter
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy napjainkban a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon, számos térségben fenyegetve vannak ezek a közösségek, különösképpen a terrorszervezetek által. A kormány ezért indította el a Hungary Helps programot, amelynek keretében már körülbelül 80 millió dollárt fordítottak egymillió ember támogatására világszerte, lehetővé téve az érintettek helyben maradását vagy hazatérését – közölte.

Végezetül pedig leszögezte: a külhoni magyarok és a világ üldözött keresztény közösségei egyaránt számíthatnak a továbbiakban is a kormány támogatására.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG