5p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Az ukrán hadsereg korábban csak Kelet-Ukrajnában vetett be Storm Shadow robotrepülőgépeket, a héten azonban a gyanú szerint már a Krímet is támadta a brit-francia fejlesztésű fegyverrel. Moszkva óva intette Ukrajnát ilyen hadieszközök bevetésétől a félszigeten. Mindezzel új fejezet kezdődhet az ukrajnai háború történetében.

Arról már a nyár elején beszámoltunk, hogy újabb jelentős fegyverrel bővült az ukrán hadsereg arzenálja. A Storm Shadow névre hallgató, nagy hatótávolságú. manőverező robotrepülőgépeket elsőként Nagy-Britannia szállította le Kijevnek, amely először május második felében vethette be őket.

Július elején pedig Emmanuel Macron francia elnök is közölte, hogy országa SCALP rakétákat ad Ukrajnának. (Franciaországban így hívják a Sturm Shadow-t, amely Párizs és London közös fejlesztése.)

„Úgy döntöttünk, hogy új, mélységi csapásmérésre alkalmas rakétákat szállítunk Ukrajnának" – jelezte akkor Macron anélkül, hogy a mennyiséget pontosította volna.

A brit légierő Tornado GR4 típusú vadászgépe két Storm Shadow robotrepülőgéppel felszállás közben. (2019-eas felvétel.) Fotó: Wikipédia/Davidsmith2014
A brit légierő Tornado GR4 típusú vadászgépe két Storm Shadow robotrepülőgéppel felszállás közben. (2019-eas felvétel.) Fotó: Wikipédia/Davidsmith2014

Hozzátetteb ugyanakkor: a SCALP-ot azzal a céllal adják, hogy Ukrajna megvédhesse területét. Ezzel hallgatólagosan kizárta, hogy a fegyvert Oroszország elleni támadásra használják.

Ennek megfelelően a robotrepülőgépet Kijev eddig csak a kelet-ukrajnai fronton vetette be, egy héttel ezelőtt például egy luhanszki lőszerraktárra mért csapást a segítségével.

Célkeresztben a Krím

Most azonban –  a Die Welt értesülései szerint – több jel is arra utal, hogy már krími célpontokat is támad vele az ukrán hadsereg. Bár a birtokukban lévő Storm Shadow-k hatótávolsága „csak” 300 kilométer (az eredeti verzióké 560 kilométer), már ez is elegendő a félsziget elérésére.

Az első bevetésre a gyanú szerint most hétfőn került sor. Ekkor – írja a német lap a jól értesült orosz Rybar híroldalra hivatkozva – több mint egy tucat ukrán drón szállt fel a közép-ukrajnai Krivij Rih melletti katonai bázisról, ahonnan egészen a Krím-félszigetig repültek.

Nem sokkal később az ukrán légierő Szu-24-ese négy Storm Shadow-t lőtt ki, amelyből három eltalált egy orosz fegyverraktárat Vilnénél, valamint egy javítóbázist Novostepnénél – mindegyik az Oroszország által 2014-ben önkényesen annektált Krímben található.

A környéken állítólag órákig hallani lehetett a támadások okozta utórobbanásokat, több falut pedig mintegy öt kilométeres körzetben evakuálni kellett.

Az, hogy Kijev korábban nem vetett be ilyen robotrepülőgépet a Krím ellen, részben arra vezethető vissza, hogy azzal egy NATO-doktrínát sértett volna meg. Az észak-atlanti szövetség ugyanis próbálja elkerülni a nyílt háborút Oroszországgal, ezért eltanácsolta Kijevet minden olyan lépéstől, amely Moszkva számára provokációt jelenthet. (Erre utalt július elején Emmanuel Macron is.)

Ez volt az oka annak is, hogy a Nyugat sokáig ódzkodott nagyobb hatótávolságú tüzérségi eszközök, valamint német Leopard-páncélosok, amerikai F-16-os vadászgépek és kazettás bombák szállításától. Idővel azonban mégis engedélyezte ezeket, így növelve az ukrán hadsereg erejét.

„Az oroszok néhány területen mennyiségileg még mindig fölényben vannak. El sem lehet képzelni, hogy mit érhetnénk el valóban megfelelő hadieszközökkel” – mondta egy, az ellentámadásban résztvevő ukrán tiszt a Die Weltnek.

Új fejezet kezdődhet

A Storm Shadow bevetésével a Krímen pedig újabb vörös vonalat lépett át nem csak Kijev, hanem a Nyugat is, hiszen egy ilyen lépéshez alighanem szükség volt a fegyvert kifejlesztő országok, Nagy-Britannia és Franciaország jóváhagyására is.

Mindez azért is mérföldkő, mert Ukrajna eddig „csak” drónokkal támadta a Krímet: a gyűlölt szimbólum, a félszigetet az orosz szárazfölddel összekötő Krími híd elleni attakot is drónokkal hajtották végre július közepén.

A híd – és számos más, stratégiailag szintén fontos krími létesítmény – most már a Storm Shadow-k számára is célpont lehet elméletileg. Kérdés persze, hogy megkockáztat-e egy ilyen akciót Kijev, hiszen az súlyos eszkalációhoz vezethet.   

Moszkva mindenesetre – részben a Krími híd elleni támadásra válaszul rakétaesőt zúdított Odesszára. (Gabona- és olajraktárakat, valamint átrakodó állomásokat is találat ért, de fontos kulturális emlékek is károsodtak a belvárosban, minimum egy ember életé vesztette.) És ez alighanem még csak a kezdet Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter már korábban óva intette Ukrajnát attól, hogy NATO-fegyvereket (például Storm Shadow-kat) vessen be az elcsatolt félszigeten.

A szovjet időkből származó ukrán vadászgépek eredetileg egyébként nem lettek volna képesek ilyen robotrepülőgépek kilövésére, de némi átépítéssel végül sikerült orvosolni ezt a problémát.

Ez azonban csak vészmegoldás, jóval hatékonyabb lenne az F-16-osok használata. Az amerikai vadászgépek szállítását Washington már engedélyezte szövetségeseinek, az ukrán pilóták kiképzése pedig folyamatban van.

Kijev – félig-meddig homályban maradva – már rendszeresen hajt végre akciókat orosz fennhatóság alatt lévő területeken, valamint Oroszországban, például üzemanyagraktárak és határközeli vasútvonalak ellen. Az ukrán drónok pedig már Moszkvát is több alkalommal elérték. Minderről itt írtunk:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hamarosan életbe léphet a vészforgatókönyv Romániában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 10:31
Már nem az áramtermelés, hanem a leállított blokkok túlhevülése a tét Csernavodánál, az ország egyetlen nukleáris erőművénél.
Makro / Külgazdaság Beütött a krach a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 09:13
Szerdáról csütörtökre emelkedett az üzemanyagok kiskereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Magyarországot is útba ejtette az Európai Unió egyik vezetője, súlyos kérdések kerültek az asztalra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 06:50
Három tagállamban tárgyalt szerdán António Costa a következő hétéves költségvetésről. A napot Budapesten zárta Magyar Péterrel, kettejük megbeszélésén az Európai Unió bővítése és a migrációs politika is szóba került.
Makro / Külgazdaság Megduplázná venezuelai olajtermelését az amerikai Chevron
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 17:21
A Chevron amerikai olajipari konszern megerősítette venezuelai tevékenységének jelentős bővítését, néhány nappal azután, hogy Donald Trump amerikai elnök olajmegállapodást jelentett be az Egyesült Államok és Venezuela között.
Makro / Külgazdaság Jó hír jött Németországból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 15:29
Jelentősen javította a német gazdaság idei és a következő két évre vonatkozó növekedési előrejelzését a DIW gazdaságkutató intézet, elsősorban a vártnál erősebb export és az iráni háború nyomán a korábban feltételezettnél enyhébb energiapiaci sokk miatt.
Makro / Külgazdaság A Fidesz átírná az Orbán Viktor visszatérését blokkoló szabályokat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 14:53
Bóka János szerint megfelelő választói felhatalmazással a Fidesz akár meg is változtathatná azokat a szabályokat, amelyek jelenleg kizárják Orbán Viktor 2030-as visszatérését. A frakcióvezető szerint a volt kormányfő továbbra is meghatározó szereplője maradna a pártnak.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy drágább lett-e a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 11:09
Itt vannak az országos átlagárak.
Makro / Külgazdaság Júliusban sem talált magára a hazai turizmus
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 08:30
A külföldi vendégek száma 1,9 százalékkal csökkent.
Makro / Külgazdaság Megvan a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő új vezetője
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 20:19
Balázs Zoltán sok területen évtizedes tapasztalattal rendelkezik, Kármán András a piaci gondolkodását, hatékonysági szemléletét és szervezetépítő készségét tartja elengedhetetlennek.
Makro / Külgazdaság A választás óta nem volt ennyire drága az euró, mint kedd este
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 19:33
Elhagyta a 367-es szintet is kedden az euró-forint árfolyam, a dollár-forint 317-nél jár.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG