Az Egyesült Királyság az ipari forradalom idején irigyelt ország volt technológiai fejlettségéért, iparának hatékonyságáért, amivel a ruháktól a mozdonyokig minden terméket egyre jobb ár/érték arányon tudott előállítani. Mára mindez válságba került.
Az angol jegybank, a Bank of England (BoE) sopánkodó tanulmányát idézve az Atlantic magazin azt írta, hogy a szigetországnak kétségbeejtően nagy szüksége van jobb energiaellásra, lakáspiacra és – a vasút feltalálásának hazájában – közlekedési infrastruktúrára. Olyan törvények és helyi szabályozások vannak érvényben, amelyek bármilyen építkezést rettentően megdrágítanak és hiányt teremtenek az emberek legalapvetőbb szükségleteinek kiszolgálásában.
Kilátástalan a lakáspiaci helyzet évtizedek óta
A lakáspiac a legjobb állatorvosi ló, amelyen ez megmutatható. A 25 és 34 év közötti britek között a saját otthonnal rendelkezők aránya több mint felével csökkent 1990-es és a 2010-es évek között. Eközben az átlagos lakásárak több mint kétszeresükre emelkedtek az inflációval kiigazított árakon – derült ki az Institute for Fiscal Studies kutatóintézet tanulmányából.
Fotó: MTI/EPA/Andy Rain
Ennek gyökerei a második világháború végéhez nyúlnak vissza, amikor a brit kormány az infrastruktúra számos elemét a lakásépítéstől kezdve a közlekedésen és az egészségügyi ellátáson át az energiaellátásig államosította. Úgy gondolták, hogy ezzel lehetővé válik a nagy rendszerek tervszerű fejlesztése.
Hiába jött a Thatcher-féle neoliberális „ellenforradalom”
Margaret Thatcher konzervatív miniszterelnök vezetésével a Konzervatív Párt kormánya az 1970-es években több területen, például az energiatermelésben visszafordította az államosítást, a lakáspiacon azonban kudarccal járt. A történet vége az lett, hogy a dúsgazdagok luxusotthonokat építtetnek maguknak, miközben a piac másik végén államilag támogatott, rossz minőségű lakások állnak. A középosztálybeli ingatlanok kimaradnak a képletből.
A közlekedésben és az energia területén ugyanez a helyzet: nehéz bármit is építeni. Ennek eredményeként egy mérföldre vetítve a britek fizetnek a legtöbbet a világon a vonatjegyért. Leeds Európa legnagyobb olyan városa, amelynek nincs metrója. Thatcher erőfeszítései ellenére, amivel növelték az északi-tengeri szénhidrogén-kitermelést, az egy főre vetített energiatermelés harmada az Egyesült Államokénak.
Nagy reformok kellenének, amit a politika nem mer bevállalni
A rétegrepesztetéses gázkitermelést környezetvédelmi aggályok akadályozzák. A nukleáris beruházások ára sokszorosa annak, amibe egy-egy atomerőmű Ázsiában kerül. A zöldenergia-termelés ugyan fejlődött, de messze van attól, hogy észszerű áron kiszolgálja a szigetország szükségleteit.
A végeredmény: 2003-ban a brit és a francia nagyvállalatok nagyjából ugyanannyit fizettek az áramért, míg az elmúlt években a szigetország cégeinek kétszer annyiba került ez az energia, mint a La Manche csatorna túloldalán lévő versenytársaiknak. A bajokkal természetesen tisztában van a politika. Megoldásuk azonban olyan átfogó reformokat igényelne, amelybe nem mernek belevágni. A BoE szakértő szerint a 21. századi politika többet igényelne a politikusoktól annál, hogy képesek megnyerni egy-egy választást és egymásra mutogatva ostorozzák a néptől elszakadt, csak magával törődő elitet.
Holnap pedig kulcsfontosságú adat jön. 
