A kiterjedt hálózat olajfinomítókat és repülőtereket köt össze, és repülőbenzint szállítanak rajta. Nyoma szinte sehol nincs, egy-két helyen bukkan csak a felszín fölé pár méteres szakaszon, egyébként csak az olajfinomítókban és a repülőtereken lehet hozzáférni. Roppant praktikus dolog: a finomítókban betöltik az üzemanyagot, a katonai-, és polgári repülőtereken pedig megcsapolják a csöveket.
|
| A csővezeték egy felszíni szakasza. Forrás: Wikimedia Commons |
Kényszer szülte
A rendszert a kényszer szülte: a második világháború elején, amikor Anglia ki volt szolgáltatva a bombatámadásoknak, meg kellett oldani az üzemanyag biztonságos szállítását a nyugati parton lévő finomítókból a középső és keleti országrészben található repülőterekre. A szállító vonatok és tartálykocsik túlzottan ki voltak szolgáltatva a légitámadásoknak, így nem maradt más megoldás, mint a bombabiztos csőhálózat.
A hálózatot a legnagyobb titokban építették: a munkálatok éjjel folytak, hogy az ellenséges felderítés ne észlelje a szokatlan aktivitást. A háború előrehaladtával a hálózatot kibővítették, hogy minden olyan repülőteret elérjen, amelyet az időközben megjelenő amerikai légierő és a kiépített brit bombázó flotta használt. A normandiai partraszálláskor még a tenger alatt is áthúzták, ezt a részt el is nevezték Pluto-nak (PipeLine Under The Ocean).
Diszkréten elrejtve
A háború befejezésekor nem vált fölöslegessé a rendszer, sőt, ekkor újabb komoly bővítés következett, hogy a meginduló, majd gyorsan növekvő polgári légiforgalom szolgálatába állhasson. Ennek során kiépítették a polgári repülőterekig, és mindig újabb szakaszokat kellett építeni, hisz a legtöbb repülőteret az elmúlt évtizedekben, a forgalom erős növekedésével párhuzamosan építették. Teljes hossza ma már 2500 km körüli.
Érdekes módon a csőhálózat elvben még mindig államtitok, annak ellenére, hogy tavaly megvette az egészet egy spanyol cég. A vezetékek pontos helyét nem lehet tudni, csak azt, hogy mely repülőtereket és finomítókat köti össze. Egyes helyeken viszont figyelmeztető táblák vannak kihelyezve, hogy a mezőgazdálkodók vagy akár építkezők ne vájjanak mélyre a földben.
Némelyik tábla még világháborús darab. Azt persze nem tudni, milyen mélyen vannak a csövek, mindenesetre egy nagynyomású üzemanyag vezetéket megfúrni nem egy örömteli élmény.
Legalábbis egyelőre, de nem is kértek ilyet Moszkvában. 
