3p

A londoni külügyminisztérium végleges adatai szerint csaknem 2200 embert menekített ki egy hét alatt a harcok dúlta Szudánból a brit fegyveres erők erre a célra létrehozott alakulata. A brit védelmi tárca kedden bejelentette, hogy a brit katonák visszaadták a szudáni hatóságoknak az evakuálásra használt repülőteret.

A külügyi közlemény szerint hétfő estig 2179-en hagyták el Szudánt a brit királyi légierő (RAF) által múlt kedden létesített légihídon. A minisztérium szerint ez volt a leghosszabb és legnagyobb ilyen jellegű nyugati kimenekítési művelet az afrikai országban kitört fegyveres összecsapások kezdete óta.

A brit műveletben - amelyben Ben Wallace brit védelmi miniszter írásos tájékoztatása szerint a brit hadsereg 16. légi szállítású támadó dandárja, valamint a királyi tengerészgyalogság és a légierő több mint 1200 tagja vett részt - a briteken kívül 1087 más állampolgárt is elszállítottak Szudánból, köztük amerikaiakat, íreket, hollandokat, kanadaiakat, németeket és ausztrálokat.

A londoni külügyminisztérium bejelentette azt is, hogy a brit kormány nem indít további evakuáló járatokat az erre a célra eddig használt, a szudáni fővárostól, Kartúmtól északra fekvő Vádi Szaídna repülőtérről, mivel jelentősen csökkent az e járatokra jelentkező brit állampolgárok száma, és a hadszíntéri helyzet is egyre bizonytalanabb.

Közel 2200 emberről van szó. Fotó: MTI/EPA
Közel 2200 emberről van szó. Fotó: MTI/EPA

A tárca közölte ugyanakkor, hogy Port Szudán kikötővárosba települt egy brit diplomáciai munkacsoport, amely konzuli segítséget nyújt mások mellett azoknak a briteknek, akik kereskedelmi cégekkel kívánnak távozni Szudánból. A külügyminisztérium hozzátette, hogy az evakuáláshoz segítséget nyújt a királyi haditengerészet Lancaster nevű fregattja, bár a tájékoztatás nem részletezi, hogy a brit hadihajó pontosan milyen szerepet tölt be a műveletben.

A brit védelmi minisztérium keddi beszámolója szerint a brit fegyveres erők visszaadták a Vádi Szaídna repülőtér működtetését a szudáni hatóságok hatáskörébe.  A tárca közölte azt is, hogy a brit alakulat előzőleg kijavította a repülőtér futópályáját, amely az evakuálási művelet idején jelentősen megnövekedett forgalom miatt megrongálódott.

A védelmi minisztérium keddi ismertetése szerint a repülőtér most jobb állapotban van, mint amikor Nagy-Britannia átvette működtetését. A brit fegyveres erők a dél-atlanti Falkland-szigetekért 1982-ben Argentínával megvívott háború óta most először végeztek hasonló repülőtér-helyreállítási munkát - áll a közleményben.

A tárca közvetett utalást tett arra, hogy a brit fegyveres erők nem ellenséges körülmények között, hanem a szudáni kormánnyal egyeztetve vették át a repülőtér feletti ellenőrzést. A tájékoztatás szerint a brit alakulat parancsnoka távozása előtt felhívta szudáni partnerét, hogy megköszönje neki a "szoros munkakapcsolatot", amely lehetővé tette a brit művelet biztonságos lebonyolítását.

A londoni védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a repülőtérről elszállított civilek életkora 5 nap és 92 év között volt. A brit hadsereg által felállított tábori kórházban 130 beteget láttak el, és a kezelések között több életmentő műtéti beavatkozás is volt - áll a brit védelmi tárca keddi ismertetésében. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG