3p
Berlint és Moszkvát elválasztó biztonságpolitikai és energetikai folyosót hoz létre térségünkban Washington. Az ingerült németek szerint Trump most Varsóval az EU keretein kívül akar összekovácsolni külpolitikai szövetséget. Trump bejelentette az amerikai „energia-dominancia” politikáját is, amelynek keretében Kelet-Európába és Ázsiába szállítanak LNG-t.
Donald Trump amerikai elnök (Kép forrása: MTI/EPA/Tannen Maury)

Július 6-án érkezik Varsóba Donald Trump, ahol találkozik a Három tenger országai (Intermarium, avagy TSI) csoport vezetőivel. A TSI tagjai a Baltikumtól az Adriáig húzódnak (Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Ausztria, Magyarország, Horvátország, Szlovénia, Románia és Bulgária), és azért gyűlnek össze, hogy koordináljanak bizonyos stratégiai fontosságú regionális projekteket az energia, a szállítmányozás és a digitális kommunikáció területein. Az új együttműködésnek a kereteit a jobboldali lengyel elnök, Andrzej Duda jelölte ki, amikor bejelentette, újjáéleszti Józef Piłsudski marsall Intermarium (TSI) nevű egykori– az első világháború utáni– kezdeményezését.

Az észak-déli folyosó

Piłsudski a Németország és Szovjet-Oroszország közötti sávot szerette volna lengyel vezetéssel függetleníteni. A TSI létrehozásának egyik célja mindig is a német hegemónia megakadályozása volt Európában. A jelenlegi elválasztó folyosó egyben megakadályozza Eurázsia összefogását a kontinentális Nyugat-Európával.

Befolyásos amerikai stratégák, úgymint George Friedman és Robert D. Kaplan már évek óta azért érveltek, hogy Washington élessze újjá a TSI projektet, amely egyszerre tartja sakkban Berlint és Moszkvát. Ebben az új projektben Varsónak és Bukarestnek kiemelt szerep jut. Nem véletlenül történtek meg az elmúlt időszakban az amerikai rakétavédelmi bázisok telepítései ebben a két országban.

A lengyelek Washingtonba kapaszkodnak

Varsó nem nézi jó szemmel, hogy Berlin és Brüsszel német vezérlettel európai hadsereget kíván létrehozni, amely a lengyel félelmek szerint ellensúlya lenne a NATO-nak. A lengyelek ezért most kiterítik a vörös szőnyeget Trumpnak és könnyen elképzelhető, hogy a látogatás alatt nagyszabású amerikai vadászgép vásárlásról is döntenek.

Káncz Csaba

Berlin érthetően ideges és a befolyásos Tagesspiegel egy minapi éles hangú szerkesztőségi állásfoglalásában ment neki az amerikai elnöknek. A „Trump Európával játszik” című írás azzal vádolja az elnököt, hogy eszközként használja Európa belső megosztottságát és feszültségeit. A lap szerint Washington most Varsóval az EU keretein kívül akar létrehozni külpolitikai szövetségeket és projekteket.

Amerikai LNG az orosz gázfüggőség ellen

Az észak-déli korridor egy fontos eleme az energiapolitika. A lengyel Świnoujście-be telepített LNG (cseppfolyósított földgáz) terminál nemrég ünnepelte az első amerikai szállítmány megérkeztét, és már várja is a következőket, többek között Katarból. Amikor 2019-re megépül horvát Krk-szigetén is a hasonló létesítmény, az a teljes sávnak nagyobb energia-szabadságot adhatna.

Nem véletlen, hogy június 29-én Trump az amerikai energia-üzlet „aranykoráról” beszélt. Az elnök az „energia-dominancia” politikáját jelentette be, amelynek keretében Kelet-Európába és Ázsiába szállítanak LNG-t. Washington szénszállításokat is felajánl Ukrajna számára, amelyet sújtanak az orosz szállítások leállásai.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG