4p
Észak-Korea diktátora, Kim Dzsong Un eddig kígyót-békát kiáltott az amerikai elnökre, mindennek elmondta, mellesleg atomtámadással fenyegette a szuperhatalmat, amire immár képes is. Most hirtelen 180 fokos fordulattal visszakozna, leszerelne, tárgyalna. Más amerikai elnököt is hívtak már elődei, de egyikük sem sétált bele a csapdába.

Lóvá tétel

Nem véletlenül ódzkodtak a korábbi amerikai elnökök a rezsim fejével való találkozástól. Megadták volna neki, amire leginkább vágytak: azt a presztízst, hogy egyenlő félként tárgyaljon az Egyesült Államok elnökével, és ezzel világszerte legitimitást és elismerést szerezzen dinasztikus rezsimnek. Ez óriási presztízsveszteség lenne az amerikai elnöknek, kivéve azt az egy esetet, ha az északi vezető lényegében kapitulálna, azaz ténylegesen leszerelné rakétáit és atomfegyvereit, ennek viszont rendkívül kicsi az esélye.

A CNN szerint a Fehér Ház most magabiztos, mert úgy gondolják, hogy a szankciók térdre kényszerítették. Azonban előfordulhat, hogy a külpolitikában kevéssé járatos, ugyanakkor magabiztos amerikai elnök belesétál a kishatalmi, de nagyhangú diktátorok gyakori csapdájába. A csúnya véget ért, de hosszú ideig uralkodó szörnyetegek, a líbiai Kadhafi és az iraki Szaddam Husszein többször lóvá tették a nyugati vezetőket. A Kim-dinasztiával szemben azonban eddig rendkívül óvatosak voltak az amerikai elnökök.

Clinton

Korábban Bill Clinton állt közel ahhoz, hogy találkozzon az aktuális észak-koreai vezetővel 2000-ben, hogy aláírjon vele egy rakétaegyezményt. Clinton azonban gondosan fel akarta előbb mérni a helyzetet, ezért elküldte Phenjanba Madeleine Albright külügyminisztert, hogy találkozzon Kim Dzsing Il akkori vezetővel. A külügyminiszteri látogatás során aztán ki is derült, hogy túl messze vannak egymástól az álláspontok, az egyezmény jó eséllyel nem jönne össze, az egész csak arra lenne jó, hogy az akkor Kim bezsebelje a Clinton-látogatásból adódó óriási presztízsnyereséget.

A trükk az volt, hogy Észak-Korea befejezte volna a rakéták gyártását és eladását, ámde a meglévőket nem szerelte volna le, viszont ennek hangoztatásával szerették volna megvárni az elnöki vizitet. Így meglett volna a presztízs, és leszerelni se kellett volna. Az elnök azonban óvatos volt, kikerülte a csapdát. A békülési politikát utána az ifjabb Bush is folytatta, de aztán felfedezték Észak-Korea urándúsítási programját, és ezzel az ügy el is akadt.

Obama

A következő elnök, Barack Obama egyenesen azt ígérte, hogy közvetlen tárgyalásokba kezd Amerika ellenségeivel. Ezt meg is tette: Kubába utazott, ahol Raul Castróval váltott szívélyes szavakat, és Iránba ugyan nem ment el, de telefonon beszélt az iráni elnökkel. Arra viszont vigyázott, hogy ne üljön fel az észak-koreai provokációnak. 2013-ban azt nyilatkozta, hogy a jelenlegi Kim apja és nagyapja már megpróbált eljátszani pár trükköt, így nem most nem fognak felülni a provokációnak.

Hivatalon kívül

Végül Clinton ex-elnökként eljutott Észak-Koreába, hogy kiszabadítson két amerikai újságírót. Ott azonban végig mogorva képet vágott, hogy ne legyen sok propaganda értéke a látogatásnak, semmi ölelkezés, barátkozás. Később Jimmy Carter korábbi elnök is elment és el is hozott egy újságírót, Carterről azonban közismert, hogy ex-elnökként mindenhová elmegy, minden lehetetlen alakkal tárgyalni próbál, de miután semmilyen hivatalt nem visel, ez semmilyen presztízsveszteséget nem jelent országának.

Esélytelen

Donald Trump látogatása csak akkor lenne sikeres, ha Észak-Korea rögtön leszerelné minden rakétáját és nukleáris fegyverét. Ennek valószínűsége azonban gyakorlatilag nulla, hisz pont azért fejlesztette ki őket, hogy mindenkit elrettentsen attól, hogy megpróbálják megdönteni rendszerét. Ezt sokszor hangsúlyozta is, épp Kadhafi és Szaddam példájára hivatkozva. Előbbit a NATO légiereje, utóbbit az amerikai hadsereg penderítette ki a hatalomból, ráadásul a líbiai vezetőt népe felkoncolta, Szaddamot felakasztották. Ki adna esélyt ezek után annak, hogy Kim tényleg leszerel?

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hihetetlen szárnyalás előtt áll ez az iparág, ha bejönnek a kormány tervei
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 09:40
A Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter által bejelentett tervek szerint a magyarországi szélerőművi kapacitás 2030 végére több mint 90 százalékkal, a jelenlegi 330 megawattról (MW) 4330 megawattra emelkedhet. Ez gyorsabb fejlődési ütem lenne, mint a Közép- és Kelet Európában éllovasnak számító lengyeleké.
Makro / Külgazdaság Megjöttek a friss számok: talán annál is rosszabb a költségvetés helyzete, mint amire Magyar Péterék számítottak
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 08:30
Az előzetes adatok szerint 2090 milliárd forint, a GDP 9,0 százaléka volt a kormányzati szektor 2026. I. negyedéves hiánya. Az előző év azonos időszakához képest 838 milliárd forinttal, GDP-arányosan 3,1 százalékponttal lett magasabb a deficit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Hivatalos: új történelmi csúcson a lakossági vagyon, átrendeződtek a magyarok megtakarításai
Herman Bernadett | 2026. július 1. 05:51
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közzétette a 2026 első negyedévére vonatkozó teljes körű pénzügyi számlák jelentését. A hivatalos adatsorok megerősítik, hogy a magyar háztartások nettó pénzügyi vagyona újabb történelmi rekordot döntött: az év első három hónapjában a friss megtakarítások piacán masszív tőkeáramlás indult meg az öngondoskodás, a befektetési alapok és a külföldi eszközök irányába.
Makro / Külgazdaság Az első negyedévben 2,2 százalékkal nőtt a cseh GDP, de ennek a csehek nem örülnek
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:00
2024 utolsó negyede óta ez a legalacsonyabb negyedéves GDP növekedés.
Makro / Külgazdaság Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 12:06
Szerdától érheti újabb meglepetés a töltőállomásokon.
Makro / Külgazdaság Tényleg kibírható a vagyonadó? Erről is kérdezzük Bojár Gábort a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:04
A Graphisoft alapítója július 8-án, szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Érdekesen alakult az ország külkeresekedelmi mérlege májusban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:30
Az energiahordozók exportvolumene 52 százalékkal, az importjuké 12 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. 
Makro / Külgazdaság Trump a védett üzemanyagárakkal kacérkodik? Éppen most?
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:18
Az amerikai elnök maga szabja az árakat, írásban.
Makro / Külgazdaság Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
Elek Lenke | 2026. június 29. 19:13
Szigorú ellenőrzés alatt állnak a moszkvai benzinkutak, ami elsőre meglepően hangzik, hiszen Oroszország a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője. Az elmúlt hetek eseményei tükrében azonban mindez nem tűnik elképzelhetetlennek.
Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG