A Csendes-óceán kis szigetein a klímaváltozás nem csupán egy megfoghatatlan fogalom, hanem a kőkemény valóság: Mikronézia és a Marshall-szigetek környékén az óceán vízszintje 12 milliméterrel növekszik évente, ez a nemzetközi átlag négyszerese. Ezt megállítani homokzsákokkal, betonnal és fémfalakkal igazi sziszifuszi munka.
A Google Streetview képe a szigetről:
Az ENSZ-hez tartozó Egyesült Nemzetek Egyetemének kutatása szerint 2050-re több mint 200 millió embernek kell majd elmenekülnie az otthonából a klímaváltozás miatt, csakhogy nekik a jelenlegi jogrendszer szerint nem járna menekültstátusz úgy, mint a háború elől menekülőknek. De miért?
Nagyon kényes helyzet
Az ok egyrészt a bürokráciában keresendő, ugyanis az 1951-es, a menekültek helyzetét rendező genfi egyezmény nem terjed ki a klímaváltozás miatt menekülni kényszerülőkre. Ez nem meglepetés, a probléma akkor még lényegében nem létezett.
Ráadásul az ENSZ menekültekkel foglalkozó ügynökségei nem is kedvelik a „klímamenekült” kifejezést, ugyanis az UNCHR a jelenlegi mintegy 22,5 millió menekültet sem tudja megfelelő módon ellátni. A szakemberek attól tartanak, hogy a „menekült” szó kiterjesztésével sok ország kifarolna a program mögül, amely a források jelentős csökkenését jelentené.
A norvég menekültügyi tanács egy tagja szerint a létező menekültügyi egyezmények újratárgyalása évtizedekig tartana, ráadásul arra is van esély, hogy a jelenleg menekültellenes hangokkal teli politika kihasználná a saját céljaira az újratárgyalást, azaz például csökkentené az adható jogokat, és az egyes országok kötelezettségeit.
Másrészt a klímaváltozás miatt költözni kényszerülők egy része nem is akarja, hogy menekültként tartsák számon, például Kiribati volt elnöke szerint népe, ha eljött az idő, méltósággal kíván elköltözni az egyébként gyönyörű csendes-óceáni szigetről.
Akkor mi lehet a megoldás?
Mindeközben Új-Zélandon jelenleg is zajlik egy történelmi lépés előkészítése, ugyanis a szigetország lehet az első, ahol be lehet adni a menekültkérelmet a klímaváltozás hatásaira hivatkozva. Ugyan csak 100 vízumot lehet megszerezni majd évente, de mindenképpen egy előremutató intézkedésről van szó, amelyhez hasonlóak lehetnek a megoldások a klímamenekültek helyzetének rendezésére, mivel a nagy nemzetközi menekültügyi egyezmények újratárgyalása a közeljövőben szinte esélytelen.
Hasonló kezdeményezés a Platform on Disaster Displacement (PDD), amely a természeti katasztrófák miatt menekülni kényszerülőkön segítene a nemzetközi jogi szabályozás hiányának ellenére is. Bár a PDD-nek nincs akkora befolyása, mint az ENSZ szervezeteinek, azért így is komoly tényező, tagjai közt például ott van Németország és Franciaország is.
Népszavazással akár Oroszországhoz is csatlakozhatnak. 
