2p
Visszatért a Total a nemzetközi szankciók hatálya alól kikerült Iránba.

A nyugati energiaipari vállalatok közül elsőként a francia olaj- és gázipari vállalat írt alá előzetes megállapodást egy jelentős gázmező és kiaknázásában való együttműködésről iráni és kínai partnerével.

A konzorciumot Irán nemzeti olajvállalata, a National Iranian Oil Company (NIOC), a Kínai Állami Kőolaj-, és Gázipari Vállalat (CNPC) és Total hozta  létre az Irán és Katar közt elterülő hatalmas gázmező, a Déli Pars-mező 11. szakaszának feltárására és kiaknázására. A szerződéses együttműködést a Total vezeti több mint 50 százalékos részesedéssel, amelyet egy kétlépcsős beruházás keretében, összesen 4,8 milliárd dollárból valósítanak meg.

A tervek szerint a végleges megállapodást jövő év elején írják alá, a kitermelések 40 hónappal később kezdődnek. A fejlesztés eredményeként napi 1,8 milliárd köbméter földgázt tudnak majd kitermelni, amely napi 370 ezer hordó kőolajnak felel meg.

Visszatérne a nyugat

A francia Total már a 2000-es évek elején is részt vett a Déli Pars-mező több szakaszának fejlesztésében, de miután a nemzetek közössége 2010-ben súlyos szankciókkal sújtotta Iránt, a Total is kivonult az országból.

Az iráni atomprogramról kötött nemzetközi megállapodásnak köszönhetően januárban feloldották az Iránt sújtó nyugati büntetőintézkedések jelentős részét, így a nagy nyugati vállalatok ismét szeretnének visszatérni a gazdag földgázkinccsel rendelkező területre. Habár Irán ígéretet tett olajiparának megnyitására, több külföldi cég is kifogásolta, hogy nem kapnak elegendő információt sem az olajmezőkről, sem a szerződéses feltételekről, ami megnehezíti a befektetési döntéseket.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG