Nepop Ljubov, Ukrajna magyarországi nagykövete lapunknak adott interjújában többek között elmondta, már tavaly érezhető volt az orosz nyomásgyakorlás, de még idén februárban sem hitte volna, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök parancsot ad hazája megtámadására.
Diplomáciai körökben érzékelhető volt február közepén, hogy Oroszország lerohanhatja Ukrajnát?
Egyes nyugati partnereink már jóval korábban figyelmeztettek, hogy az orosz támadás be fog következni, az erről szóló nyilatkozatokat a magyar sajtó is közölte. Mi magunk is már tavaly tavasztól kezdve beszéltünk az Oroszország felől érkező egyre nagyobb fenyegetésről, hiszen akkor kezdődött az orosz hadsereg felvonulása a határaink mentén.
Februárban Magyarországon inkább az vélték, kicsi az esélye annak, hogy Oroszország széleskörű támadást indítana, mert ez nem érdeke az oroszoknak.
Milyen feladatokat látnak el jelenleg a legintenzívebben?
Politikai téren a legfontosabb feladatunk Magyarország hiteles tájékoztatása. Fontos lenne, hogy megfelelő segítséget kapjunk, mindenekelőtt a védelmi képességeink erősítése, valamint az Oroszországra nehezedő szankciós nyomás fokozása érdekében, hogy ne folytatódhasson a háború, az ukránok gyilkolása.
Ennek a munkának az is része, hogy cáfoljuk az alaptalan híreszteléseket is, például azt, hogy magyar katonáknak kellene Ukrajnába menniük. Nem győzöm eleget ismételni: Ukrajna nem kérte és nem kéri, hogy Magyarország katonákat küldjön hazánk területére.
Igyekszünk együttműködni Magyarországgal a humanitárius segítségnyújtásban is. Hivatalos források szerint közel 600 ezer ukrán állampolgár érkezett Magyarországra, akiknek nagyobb részük vélhetően tovább is utazott. Arról is értesítették a követséget, hogy közel 15 ezer ukrán állampolgár kért menedék státuszt, akik köztük négyezren meg is kapták azt.
Azt is tudnunk kellene, hány állampolgárunk hagyta már el Magyarországot. Tudni szeretnénk továbbá azt is, a hivatalos szervek rendelkeznek-e információkkal az országba érkezett ukrán árva gyerekekről. Úgy tudjuk, hatvan gyerekről van szó, de ezekre a kérdéseinkre egyelőre nem kaptunk választ, pedig ezekben az ügyekben hivatalosan is a magyar külügyhöz fordultunk.
Találkozót kezdeményeztem Soltész Miklóssal, az EMMI civil kapcsolatokért felelős államtitkárával, akivel együtt tekintettük meg a BOK-csarnokot. Akkor, a személyes találkozó alkalmával, és azóta is többször kértem a magyar féltől, kapjunk folyamatos és hivatalos tájékoztatást az Ukrajnából érkező menekültekről, hiszen nem tudjuk csak a sajtóban megjelenő hírekre alapozni a munkánkat.
Arra gondolok például, hogy elhangzott egy nyilatkozat arról, az ukrán menekültek gyermekeinek megszervezik az anyanyelvű oktatást. Ezzel kapcsolatban a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz fordultunk, hogy pontosan miről is van szó. Annyit válaszoltak, hogy minden ukrán állampolgár beírathatja gyerekét a magyar nevelési nyelvű óvodákba és a magyar tannyelvű iskolákba.
Az utóbbi napokban olyan nyilatkozat is napvilágot látott, hogy a magyar fél korlátlan számban hajlandó befogadni gyógykezelésre sebesült ukrán katonákat. Hivatalosan azonban arról tájékoztattak bennünket, hogy csupán 46 sebesült katonát készek fogadni.
Ez csak két példa arra, hogy miért lenne szükségünk hivatalos forrásokból származó folyamatos tájékoztatásra.
Hogy érinti Önöket mint ukrán állampolgárokat az, hogy Magyarország a mai nap nem áll ki egyértelműen Ukrajna mellett, illetve Oroszország ellen?
Értékeljük azt a segítséget, amit Magyarország idáig nyújtott, ám ennél többre van szükségünk. A folyamatosan változó kérdésekre nem lehet mindig ugyanazt a választ adni.
Amikor egy találkozót kezdeményezek a hivatalos szervekkel, akkor azt azért teszem, mert új információim, kérdéseim és javaslataim, ötleteim vannak, amelyek javíthatnák az együttműködésünket. Meggyőződésem, hogy ez mindkét ország közös érdeke. Ezért nem értem, miért kapom folyamatosan azt a választ, nincs szükség a találkozóra, mert a magyar álláspont világos és változatlan.
Kijev környékének felszabadítását követően az egész világ láthatta, milyen barbárságokat követett el az orosz hadsereg Bucsában és más ukrán városokban. Ezek olyan események voltak, amelyekkel kapcsolatban szükség van a hivatalos reagálásokra. Látjuk, hogyan változik partnereink álláspontja. Gondoljunk csak a német Bundestag legutóbbi döntésére, hogy nehézfegyvereket adnak Ukrajnának, vagy az amerikai döntésre az Ukrajnának biztosítandó kölcsönbérletről.
Valamennyiünk célja ugyanaz: megállítani a háborút. Nem engedhetjük meg, hogy a konfliktus tovább terjedjen, többek között Magyarország területére. Ehhez az orosz hadsereget Ukrajna területén kell megállítani és kiszorítani országunk területéről, ez pedig segítség nélkül nem megy. Azt remélem, ha megalakul az új magyar kormány, több figyelmet tudnak majd fordítani a háború megállításához szükséges együttműködésre.
Kijevben született és élt sokáig. Mit tud a rokonairól, barátairól, korábbi kollégáiról? Tartja velük a kapcsolatot?
Kijevben születtem és mindig is ott éltem, ott van az otthonom, ahová majd visszatérek, ha letelik a szolgálatom. Mindig is nagyon szerettem az ukrán fővárost, ám most, amikor látom a rombolásról a fotókat és összehasonlítom a háború előtti boldog időkkel – ezt az érzést nehezen tudom szavakba önteni.
A szeretet a városod, az országod, az ott élő emberek iránt mindaz, ami téged alkot, az az alap, ami emberként megtart. Enélkül nem tudom elképzelni az életem és éppen ezért mindent megteszek a megmentése érdekében.
Folyamatosan kapcsolatban vagyok a szeretteimmel, a barátaimmal, a kollégáimmal, akik Ukrajnában vannak. Valamennyien hiszünk a győzelemben és minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy ezt a napot minél közelebb hozzuk. Személy szerint hálás vagyok minden magyarnak, aki segít nekünk ebben.
Két újabb tartályhajó futott aknára a Hormuzi-szoroson átvezető úgynevezett déli útvonalon. 
