3p
Az előző havi kisebb döccenő után októberben ismét pluszban az ipar teljesítményét mérő mutatók: tavalyhoz és az előző hónaphoz képest is nőtt a termelés.

2017 októberében az ipari termelés volumene 7,6%-kal meghaladta az egy évvel korábbit - közölte a KSH. Ha az év első tíz hónapját együtt vizsgáljuk, akkor az ipari termelés  5,4%-kal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában.

Ami külön jó hír, hogy az előző hónaphoz viszonyítva az ipari kibocsátás októberben 1,2%-kal emelkedett.

Ezt nem csak az autógyárak hozhatták össze

A részletesebb adatokat csak egy hét múlva teszi közzé a KSH, így a folyamat hátterét akkor érthetjük meg pontosabban - az biztos, hogy az előző hónap gyengébb adata a járműgyártás csökkenésének következménye volt; a magyar iparon belül ez az ágazat jelentős, 29 százalékos súllyal vesz részt a termelésben.

Az ING gyorselemzése szerint nem csak az autógyártás állhat a háttérben, inkább széleskörű növekedésről beszélhetünk, melyet az olyan ágazatok vezérelnek, mint az elektronikai-, élelmiszer- vagy vegyipar. Természetesen továbbra is kulcsfontosságú a magyar gazdaság számára a járműgyártás és vélhetően egy ilyen erős növekedéshez az autógyártásnak is jól kell teljesítenie.

Figyeld a GDP-növekedést - 4 százalék is összejöhet!

A mostani adat alapján elképzelhető, hogy az év végén nem lesz gond az iparból érkező adatokkal, ami a negyedik negyedéves GDP-adatra is pozitív hatással lehet. (A harmadik negyedévre vonatkozó adatot épp a napokban javította jelentősen, visszamenőleg a KSH >>). Az ING szerint a kedden látott kedvező kiskereskedelmi adat után az erős ipari teljesítmény, valamint a meglepő 0,3 százalékpontos pozitív revízió a III. negyedéves GDP-növekedésben együttesen arra utal, hogy a IV. negyedévben reális elvárás lehet egy 4 százalék feletti gazdasági növekedés, vagyis további gyorsulásra számíthatunk.

Persze nehéz becslést adni: év végén előfordulhatnak leállások az üzemekben, amelyek befolyásolhatják a termelést. Tovább bonyolítja a képet, hogy a szintén előre várható nyári nagyleállások idejét és időtartamát sem sikerült túl jól belőnie az elemzőknek idén.

Az is kérdés, hogy a munkaerőhiány mekkora teret enged a további növekedésnek: az ipari vállalatok is termelési lehetőségeik csúcsán járnak, a szakképzett munkaerő megtartásának még nincs meg az a receptje, amely nem kibírhatatlan fizetésemeléssel járna együtt.

Mindenesetre az ING szakértői szerint az év hátralévő részében további erősödésre számítunk az ipartól. Erre utalhat az is, hogy a vállalatok visszajelzése alapján kalkulált beszerzési menedzser index és vállalati bizalmi indikátorok továbbra is magas szinten vannak, ami kedvező kilátásokra utal. Mindemellett a rendelésállomány is magasabb, mint a tavalyi év azonos időszakában, így ez is további növekedést jelez.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Pontosan kiszámolták, ki mennyire jár jól a rezsistoppal
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 20:10
A gázzal fűtők, és az egyedül élő előrefizetős mérőórások lehetnek a rezsistop nyertesei. Az elemzés alapján utóbbiaknak érdemes nyilatkozni arról, hogy a villanyszámlára kérik a jóváírást.
Makro / Külgazdaság Osztogat vagy fosztogat a kormány? Jégkockaként olvadt el a GDP-növekedés – Ez Viszont Privát Extra
Havas Gábor – Herman Bernadett – Izsó Márton | 2026. február 6. 18:41
Különleges adással érkezik a héten az Ez Viszont Privát. Gyükeri Mercédesszel és Tóth Leventével beszélget a gazdaság és közélet aktuális témáiról Herman Bernadett főmunkatársunk. 
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy milyen árakon tankolhatunk a hétvégén
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 10:53
Nem lesz árváltozás. 
Makro / Külgazdaság Már Kínával üzletel leginkább Németország
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 09:55
Nőtt Németország kivitele és behozatala is decemberben, novemberhez viszonyítva – közölte a Destatis német szövetségi statisztikai hivatal. A teljesítmény az elemzőket is meglepte, akik kisebb mértékű bővülésre számítottak.
Makro / Külgazdaság Borús számok: csak árnyéka régi önmagának a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 08:30
Egy havi növekedés összejött az év végére, de 2025-ben is mínuszos volt a magyar ipar teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG