Az eddig végrehajtott tizenöt kamatcsökkentés után is "egyre intenzívebben enyhítésre hajlónak tűnik" a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris alapállása - állapították meg szerdai értékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, Barclays az MNB-kamatpálya jobb előrejelzése végett rendszeres monetáris tanácsi "közleménykövető" (MPC Tracker) szolgáltatást nyújt a befektetőknek, kielemezve azokat a nyelvezetbeli különbségeket, amelyek az MNB monetáris tanácsának kommentárjai között mutatkoznak két egymást követő kamatdöntő ülés után.
Az előző napi ülés közleményéről összeállított, szerdán közzétett "MPC Tracker" elemzésben Daniel Hewitt, a Barclays felzárkózó piacokkal foglalkozó főközgazdásza kiemeli: megítélése szerint az MNB monetáris alapállása "nagyon enyhe", sőt "egyre intenzívebb mértékben az". Ennek alapján a magyar jegybank a Barclays várakozása szerint addig folytatja az enyhítési ciklust, amíg a forint ereje ezt engedi.
Jóllehet a monetáris tanács közleménye nem említi kifejezetten a forintárfolyamot, ám "értelemszerűen" az MNB monetáris politikájának ez az elsődleges tényezője - vélekedik szerdai elemzésében a Barclays vezető londoni szakértője.
Sebezhető lehet a forint
A Barclays szerdai "MPC Tracker" elemzése a mostani és a múlt havi monetáris tanácsi közlemény nyelvezetbeli különbségei között első helyen emeli ki, hogy a szeptemberi kommüniké szerint a magyar gazdaságban jelentős kapacitástartalék van, és valószínűleg mérsékelt marad az inflációs nyomás, az új közlemény ugyanakkor jelentős mértékben kihasználatlan kapacitást említ, és a mérsékelt inflációs nyomás fennmaradását "tartós időtávlatra" valószínűsíti.
Hewitt ugyanakkor "érdekesnek" nevezi, hogy a monetáris tanácsi közlemény nem említette az MNB növekedési hitelprogramját. A Barclays véleménye szerint e program javítja a magyar gazdaság növekedési kilátásait, ám ezzel egy időben a reálgazdasági pénzellátás gyors emelkedéséhez is vezet, ami hatásaiban szintén a monetáris politika lazításának felel meg. A ház szerint ez különösen sebezhetővé teszi a forintot egy esetleges eladási hullámtól abban az esetben, ha a külső piaci hangulat kockázatkerülővé válik.
Háromig számolnak
Hewitt mindazonáltal közölte szerdai értékelésében, hogy a Barclays várakozása szerint az MNB az idei év végéig 3,00 százalékra csökkenti alapkamatát, és a ház valószínűnek tartja azt is, hogy ha a forint erős marad, a magyar jegybank - függően a globális piaci kondícióktól - e kamatszint elérése után is folytatja a kamatcsökkentéseket.
Hasonló következtetésre jutottak szerdai értékelésükben a Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési részlegének elemzői is, szintén "meglehetősen enyhítésre hajlónak" minősítve a monetáris tanács közleményének hangvételét.
A GS szakértői közölték: alapesetben továbbra is azt várják, hogy az MNB 0,40 százalékponttal 3,00 százalékra csökkenti kamatát az idei év végéig. A Goldman Sachs londoni elemzői is megállapították ugyanakkor, hogy a monetáris tanácsi ülésről kiadott közlemény alapján esélyesnek tűnik a 3,00 százalékos alapkamat elérése után is folytatódó MNB-kamatcsökkentés abban az esetben, ha a forintárfolyam és a magyar befektetési eszközök kereslete stabil marad.
A GS szakértői mindazonáltal a kockázatok közé sorolták, hogy az amerikai gazdaság esetleg "erőteljes növekedési meglepetést" produkál, és ennek nyomán - az amerikai szövetségi jegybankrendszer (Federal Reserve System) által folytatott mennyiségi enyhítési ciklus leépítésének kilátása miatt - emelkedni kezdenek az amerikai kincstárjegy-hozamok, ami potenciálisan gyors forintgyengülést eredményezhet. A Goldman Sachs londoni elemzői szerint egy ilyen forgatókönyv esetén a cég által jelenleg vártnál hamarabb befejeződhet az MNB enyhítési ciklusa.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
12 perce
-
Felemás hangulatban szédelegnek a budapesti befektetők
körülbelül 1 órája
-
Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
körülbelül 1 órája
-
Kiszáradnak az erőművek? Aggasztó hírt közöltek a csehek
2 órája
-
Ismét fájdalmas csapásokat vitt be Ukrajna Oroszországban
2 órája
-
Sodródó drón az üdülőben – megint vakarhatják a fejüket a románok
3 órája
-
Erdőtüzek pusztítanak a balkáni országokban
3 órája
- Gyengült a forint a dollárral szemben csütörtök reggelre
- Széllel szemben küzd több mint száz horvát tűzoltó, erdőtüzek pusztítanak a Balkánon
- Óriásit kereshet az állam a Sziget Fesztiválon
- Nem lesz nagy változás az üzemanyagárakban csütörtökön sem
- Elutasította az ügyészség a Fidesz egyes, az NKA-ügyben lefolytatott kutatás elleni panaszait
- Szépen menetelt reggel óta a forint felfelé
- Krausz Ferenc máris új céget alapított
- Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben 2026. augusztus 7. 19:07
- Új állása lesz Orbán Viktornak? 2026. augusztus 10. 13:14
- Már a budapesti rendőrség vizsgálja Szijjártó Péter ügyét, akár három év börtönt is kaphat 2026. augusztus 7. 14:02
- „Kevésen múlt a katasztrófa” – szintet léphetett az orosz hibrid hadviselés 2026. augusztus 7. 05:51
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol 2026. augusztus 3. 05:51
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
-
Új üzlettel terjeszkedik Budapesten a lengyel cipőkirály cégcsoportja2026. augusztus 13. 12:58 -
Nyolcezer pontos rekordot vár az amerikai tőzsdétől a JPMorgan2026. augusztus 13. 12:56 -
Amerikai befektető veszi meg az easyJetet 5,7 milliárd fontért2026. augusztus 12. 09:58 -
Rekordáron adta el hawaii birtokát a Starbucks egykori vezetője2026. augusztus 12. 09:57 -
TikTok-videókkal alakítaná át a Disney+ szolgáltatást a Disney2026. augusztus 6. 09:30
További hírek >
-
Újabb szálon vizsgálhatják az MNB-alapítványok ügyét
16:05
-
Két gazdaságban is felbukkant a veszélyes sertésbetegség
15:16
-
Profitban erős negyedévet zárt a Waberer’s
14:41
-
Paksnál megemelhetik a Duna vízszintjét, de újabb problémát is okozhat a beavatkozás
13:33
-
Kiszáradnak a folyók: több mint 1400 vízerőmű kényszerült leállásra Csehországban
12:51
-
PPWR-itiner: Mit jelent pontosan? És mennyiben jelent változást a vendéglátóipari és a szállodai csomagolás területén?
14:24
-
Mohácsi csata: feltáratlan titkok, továbbra is nyitott kérdések
12:52
-
A zene mindenkié: Keszthely belvárosát utcazenészek lepik el
12:44
-
Lángok Tapolca határában – egy időre a strandot is ki kellett üríteni
09:32
-
Formabontó ötletek, ikonikus terek, nemzetközi elismerés – Klasszis TopDesign 2026
07:20
-
Ősztől átalakul az egri óvodai étkeztetés – a lakosság előtt is megnyílhatnak az EBÓI konyhái
15:35
-
Durván apad a Tisza-tó, Poroszlón pedig fürdőzési tilalmat rendeltek el a kék alga miatt
10:31
-
Fideszes belső dokumentumok érkeztek szerkesztőségünkhöz – Pajtók Gábor kampányának részletei is kiszivárogtak
09:08
-
Három veszélyessé vált fát kell kivágni Egerben – műszeres vizsgálatok alapján döntenek
07:27
-
Napos, de szeles csütörtök
06:58
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Akkora a baj, hogy azonnal hatmilliárdot kap Gajdos László minisztériuma
2026. augusztus 12. 17:10
-
Elszabadulhat az egyik legfertőzőbb vírus, ha végrehajtják Trump rendeletét
2026. augusztus 12. 18:11
-
Nem éri kellemetlen meglepetés csütörtökön sem a benzinkútakon
2026. augusztus 12. 20:05
-
Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
2026. augusztus 13. 10:42
-
Megtört az átok? Jön fel az arany, a britek és a svájciak már tele is lapátolták a spájzt
2026. augusztus 13. 11:03



