1p
Váratlanul sajtótájékoztatót hívott össze Varga Mihály: megemelik a telefonadót, a tranzakciós illetéket, de a stadionépítésekről nem mond le a kormány.

Varga Mihály bejelentette, hogy a tranzakciós illeték kulcsa 0,3 százalékról 0,6-ra emelkedik a készpénzfelvételnél. Eltörlik a 6000 forintos felső határt, ez csak a számlák közti utalásnál marad meg, de a kulcs mértéke ott 0,2 százalékról 0,3-ra nő majd. A kormány a hétvégén erről tárgyalt a Bankszövetséggel is. A tranzakciós illetékből időarányosan 17% folyt be a költségvetésbe, a várt 42% helyett - mondta Varga.

Három adónemet emelnek meg.


Több adónemet is emelnek

Pénteken még a büdzsé mozgásteréről beszélt Orbán
Nyilvánvaló, hogy az Unió is meg fogja változtatni az álláspontját a következő félévben: nekünk rossz gazdasági évet jósoltak, miközben Magyarország jól teljesít; a gazdaság növekedése jóval nagyobb lesz, mint amit sokan vártak, akár meg is haladhatja a kormány előrejelzését - mondta pénteken a miniszterelnök.
Orbán Viktor szerint ez azt jelenti, hogy van a költségvetésben mozgástér, de ez alapján csak a második negyedév adatainak, eredményeinek függvényében hoz új döntéseket a kormány.
Részletek >>

A megemelt adóról Varga azt mondta, nem számít arra, hogy a megemelt adókat a fogyasztókra terhelik a pénzintézetek, mert komoly verseny van közöttük. Szerinte ugyanez volt a helyzet év elején is, bár a PSZÁF februári jelentése szerint 164 pénzintézetből csak 10 nem hárította át az illetéket a fogyasztókra.

A vállalkozásokat terhelő telefonadó 2 forint helyett 3 forintra emelkedik, a felső korlátot itt 2500 forintról 5000-re emelik. A magánszemélyek adóterhe marad 2 forint, mint eddig.

A kormányszóvivő egy elmúltnyolcévezés után azt mondta, mindezekre a döntésekre azért van szükség, hogy a túlzotthiány-eljárásból kikerülő Magyarország ne jusson Málta sorsára, vagyis hogy ne induljon meg újra ellenünk az eljárás. Varga Mihály szerint az infláció alacsonyabb lesz, mint azt várták, és ez kedvezőtlenül érinti a költségvetést, főleg a fogyasztást terhelő adókat.

Emelik a bányajáradékot is, 12 százalékról 16-ra. Új intézkedés az is, hogy az egészségügyi hozzájárulást kiterjeszti a kormány a kamatokra is.

A stadionépítések folytatódnak

A korábban bejelentett Varga-csomag második lépcsőjét, a nagy beruházások finanszírozását is újrahangolják, létrehoznak egy beruházási alapot, melyből ezeket tovább folytathatják. Ez azt jelenti, hogy az adóemelések mellett a kormány nem hajlandó lemondani a stadionépítésekről és a Kossuth tér felújításáról sem. Ezekről korábban Varga Mihály azt mondta, hogy csak abban az esetben folytatódhatnak, ha nem a költségvetés folyó kiadásait terhelik. Stadion épül jelenleg Debrecenben, épül az új FTC-pálya és több mint 100 milliárdot vihet el az olimpiai központ kialakítása és a Puskás-stadion újraépítése.

A Kossuth tér felújítása a zárolások ellenére sem áll le.



A bejelentett döntéseknek megfelelően módosítják a költségvetést, idén immár ötödször. Ebbe már a reklámadó is bekerül, de erről részleteket nem árult el Varga. Az ezzel kapcsolatos egyeztetéseket ugyanis Lázár János vezeti. Az adóintézkedések augusztus elsejétől léphetnek hatályba.

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG