Végzetes csapás lehet Putyinnak az ellene kiadott elfogatóparancs

Fontos híre volt az elmúlt napoknak, hogy a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin elnök és Marija Lvova-Belova, az orosz elnöki hivatal gyermekjogi biztosa ellen. A kérelmet elbíráló tanács úgy ítélte meg ugyanis, hogy „mindkét gyanúsítottat felelősség terheli a lakosság törvényellenes deportálása és a lakosság törvényellenes átszállításának háborús bűncselekménye miatt, melyeket Ukrajna megszállt területein követtek el ukrajnai gyerekek sérelmére”. (A döntésről további részletek, illetve Oroszország heves reakciója korábbi híreinkben olvashatók, az alábbi dobozokra kattintva.)

Az üggyel kapcsolatos kommentárok nagy többsége azonban egyetértett abban, hogy az elfogatóparancs kiadása nagyrészt szimbolikus lépés, amelynek gyakorlati következményei várhatóan nem lesznek, a háború gyorsabb lezárásához nem fog hozzájárulni.

„A világ legnagyobb országának - és egy atomhatalomnak - a vezetőjét ilyen módon sújtani kétségtelenül az eszkaláció irányába hat. Ez nem értelmezhető másként, hiszen a bíróságnak jelenleg nincs semmilyen eszköze Putyin tényleges letartóztatására és egy bírósági eljárás lefolytatására. Amíg Putyin hatalmon van (és még  könnyen lehet, hogy bőven utána is), nincs erre semmilyen lehetőség. Tehát a döntés inkább erőteljes üzengetésnek tűnik. Ennek a lépésnek is van helye, de inkább a háború lezárultával”

– írta például Facebook-bejegyzésében Bendarzsevszij Anton külpolitikai szakértő. (A szakértő vendége lesz a csütörtöki Klasszis Klub kerekasztal-beszélgetésünknek, melyre az alábbi linken lehet jelentkezni.)

Ahogy az az általa megosztott térképen is látszik, a világpolitika legnagyobb Európán kívüli játékosai, az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, de például Törökország és India sem tényleges tagja az ICC-nek, így tehát az elfogatóparancs végrehajtásának kötelezettsége sem vonatkozik rájuk (a térképen pirossal a nem csatlakozott, sárgával az alapokmányt nem ratifikált tagok, narancssárgával az egyezménytől az aláírás után visszalépő államok, zölddel a tényleges tagországok láthatók). Így aztán azok a hirtelen felindulásból született megjegyzések, hogy akkor Putyint majd a G20-csoport következő, szeptemberben Indiában megtartandó csúcstalálkozóján le fogják tartóztatni, ha megjelenik, nagyon távol állnak a valóságtól.

Más kérdés mondjuk az augusztusban az ICC-tagország Dél-Afrikában megrendezendő BRICS-csúcstalálkozó, amelyre elméletben Putyint is várják. A pretoriai kormány a hírekkel kapcsolatban azt közölte, „tudatában van jogi kötelezettségeinek”, de azért nehéz elképzelni, ahogy az orosz elnököt az ukrajnai inváziót egyébként el sem ítélő dél-afrikai vezetés parancsára bilincsben vezetik el a repülőtérről. Putyinnak a legrosszabb esetben is legfeljebb annyit kell tennie, hogy az elfogatóparancs érvényben maradásáig nem utazik ICC-tagországokba – ez nyilván kellemetlen, de nem a hatalmát fenyegető kompromisszum.

Faramuci magyar helyzet

Magyarország teljes jogú tagja az ICC-nek, ilyen formán tehát nemzetközi jogi kötelezettsége lenne Vlagyimir Putyint - vagy éppen Marija Lvova-Belovát - letartóztatni és Hágába szállítani, amennyiben az ország területére lépnek. Csakhogy, mint szakértők a mostani döntés kapcsán felhívták rá a figyelmet, az ICC működését megalapozó római statútumot nem hirdették ki a Magyar Közlönyben, márpedig e nélkül nem tekinthetó a magyar jog szerint érvényesnek semmilyen nemzetközi szerzdődés.

Az a  „faramuci helyzet állt elő, hogy Magyarország a kihirdetés elmaradása miatt nem tudná letartóztatni Putyint, de a nemzetközi jog megkövetelheti” – mondta a Mandiner által megkérdezett Varga Réka nemzetközi jogász, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem dékánja.

Persze a kérdés nyilván elméleti, de gondolatkísérletként már csak azért is érdekes, mert Magyarország, ahogy korábban számos más ügyben, az ICC döntésének ügyében is szembement az egységes uniós külpolitikával, annál Oroszország felé barátságosabb vonalat követve. Varga Judit igazságügyi miniszter ugyanis nem írta alá uniós kollégái közös, az ICC döntését támogató nyilatkozatát, így e helyett végül Josep Borrell uniós külügyi képviselő csak a saját nevében tudott egy ilyen értelmű nyilatkozatot kiadni.

Lemoshatatlan bélyeg

Azonban a helyzet mégsem ennyire egyszerű Putyin szempontjából. A parancs ugyanis egy olyan billogot sütött az orosz elnök homlokára, amelyet nagyon nehezen lehet onnan eltüntetni. Megköti a kezét minimum azon államok vezetőinek, amelyek az ICC tényleges tagországai; egy háborús bűncselekményekkel vádolt államfővel, akivel szemben érvényes elfogatóparancs van érvényben, mégsem mutatkozhatnak úgy együtt, mintha mi sem történt volna.

Komoly hatása lehet a döntésnek a háború lezárásának lehetőségére, illetve az ez után létrejövő világrendre is. Putyin eddig talán valahol mélyen reménykedhetett abban, hogy amennyiben Ukrajnát valamiképpen mégis rá tudja a csatatéren kényszeríteni egy orosz szempontból elfogadható kompromisszumos tűzszüneti vagy békemegállapodásra, akkor egy idő után visszaállhat a korábbi kapcsolat például az EU tagállamaival. Ez azonban az elfogatóparancs árnyékában már szinte lehetetlen: még ha egyes politikai vezetők hajlandók is lennének visszaépíteni a kapcsolatokat Oroszországgal, a demokratikus országokban nem vállalható egy háborús bűncselekményekkel vádolt államfővel együtt pózolni a kameráknak.

Putyinnak menekülőutat kínálhat az a lehetőség, hogy az ICC alapító okiratának 16. cikkelye szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsa 12 hónapra felfüggesztheti egy adott ügyben az eljárást „a nemzetközi béke és biztonság érdekében”, és ezt akár évente meg is ismételheti újra és újra. Ha azonban e kérdést Oroszország a Biztonsági Tanács elé viszi, azzal indirekt módon elismeri az ICC jelentőségét (amelyet most egyszerűen nem létezőnek tekint, miközben eredetileg maga is aláírta az alapító okiratát), másrészről a Tanács többi tagjának jóindulatára kell bíznia magát – ez pedig adhat egy erős lapot az állandó tagok közül hármat (Egyesült Államok, Franciaország, Egyesült Királyság) is adó NATO kezébe.

Törésévonal országon belül

Egyes szakértők viszont ennél is fontosabbnak látják azt a hatást, amelyet az ICC döntése Oroszországon belül elérhet. Az elfogatóparancs kiadása, illetve kiadásának módja ugyanis eddig nem látott módon verhet éket Putyin és az orosz politikai-gazdasági elit széles körének tagjai közé – írja a Meduza Lettországból működő emigráns orosz hírportálon is olvasható elemzésében Alexander Baunov, a Carnegie Alapítvány a Nemzetközi Békéért főmunkatársa. Ezt a hatást sokan a szankcióktól várták, mondván, az orosz vezető réteg nyugati érdekeltségekkel, befektetésekkel, kapcsolatokkal rendelkező „nyugatosabb” tagjai nem fogják jól fogadni az őket nyugathoz fűző szálak elvágását, ez azonban egyelőre semmilyen kívülről látható hatással nem volt az orosz politikára.

Ennek okai közé tartozik Baunov szerint, hogy Putyin hitegethette azzal a szankciók által érintetteket, hogy a háború lezárultával a szankciókat is majd eltörlik vagy enyhítik. Ráadásul azokat fokozatosan, a hierarchiában alulról felfele haladva szabták ki 2014-től kezdve, maga Putyin személyesen pedig kimaradt a hatályuk alól. Mire a krími megszállás és az éveken át zajló donbaszi hibrid háború után kitört az „igazi” háború, az orosz elit egy jó része már érintett volt a szankciókban, a többiek pedig gyorsan ugyanabba a cipőbe kerültek – Putyin pedig felülről figyelhette, mit lépnek az elit tagjai ebben a helyzetben.

Most más a helyzet, emeli ki Baunov.

„Most [Putyin] környezete figyelheti, hogy mi történik vele.”

Az elválasztóvonal egyelőre az elnök és mindenki más között húzódik, de a lehetőség ott van, hogy ezúttal fentről lefelé haladva szülessenek meg az újabb elfogatóparancsok azokkal szemben, akikről az ICC feltételezi, hogy felelősek az Ukrajnában elkövetett számtalan, és egyre jobban dokumentált háborús bűncselekményben.

Márpedig egy elfogatóparancs egyébként sem azonos kategória egy gazdasági szankcióval. Utóbbi komoly anyagi veszteséget jelenthet, adott esetben kellemetlen pillanatokat egy repülőtéren, előbbi viszont akár bírósági tárgyalást és hosszú éveket a börtönben. És ha azt nehéz is elképzelni, hogy Putyint magát hátracsavart kézzel bilincseljék meg valahol a világban, azt már közel sem annyira, hogy mondjuk a kíséretének egy-egy tagjával, vagy tőle függetlenül állami vagy magánügyben külföldre utazó oroszokkal így járjanak el a világban.

Határok közé zárt MOL-vezér

Magyar olvasónak az ügyről eszébe juthat Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatójának helyzete is. Az üzletembert a horvát állami olajcég, az INA megvétele kapcsán vádolták meg korrupcióval Horvátországban, ahol hosszú folyamat végén jogerős ítéletben mondták ki bűnösségét.

Ugyan a Hernádi ellen felhozott vádakról két nemzetközi bíróság sem találta megalapozottnak, illetve egy magyar eljárásban is felmentették, a MOL-vezér ellen a horvát hatóságok nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki, így Hernádi nem, vagy csak a letartóztatás és Horvátországnak kiadás kockázata mellett utazhat külföldre.

Idézzük csak fel a fenti térkép zölddel jelölt országait – ez már bőven nem csak a nyugati szövetségi rendszer, ez a világ 193 országából 123 ország, amely tiltott területté válhat azoknak, akikre az ICC rábizonyíthatónak véli, hogy háborús bűncselekményekben vettek részt. Mi több, ahogy az ICC egy korábbi jogászának cikkéből kiderül, a testület megteheti azt is, hogy az elfogatóparancsot nem hozza nyilvánosságra. Ez pedig azt jelentené, hogy az orosz katonai, politikai és gazdasági elit egy jelentős részének feje felett Damoklész kardjaként lebeghet a letartóztatás lehetősége, ha bármikor a következő években, sőt akár évtizedekben (hiszen ezek a bűncselekmények nem évülnek el) az ICC tagországaiba tennék a lábukat.

This is real.
In Russia’s Yekaterinburg.
Public service workers had cover this up when locals stared taking pictures of Putin behind bars pic.twitter.com/VLK90xi49r

— Illia Ponomarenko (@IAPonomarenko) July 1, 2022

Egyelőre azonban a veszélyeztetettek még csak az ICC-vel egyedül szemben álló Putyin háta mögött toporogva gondolkozhatnak ezen a lehetőségen, és figyelhetik, mit lép az elnökük. Többségük tudja, hogy a háború nem úgy megy, ahogy az orosz propaganda kifelé és befelé sulykolni próbálja, anyagilag pedig már sokuk erőteljesen megérezhette a szankciók hatását. Baunov elképzelhetőnek tartja, hogy az elfogatóparancs jelentette fenyegetés lehet az, amely hatására többen elgondolkoznak, pontosan meddig is érdemes továbbmenni a putyini úton, vagy nem kéne inkább arról még azelőtt letérni, hogy mások is azon a bizonyos vonalon túl találják magukat az elnökük oldalán.

Bár Vlagyimir Putyin egy nagyon szűk körű klubnak lett a tagja azzal, hogy egy ország regnáló vezetőjeként érvényes hágai elfogatóparancs lett kiadva ellene, a Biztonsági Tanács állandó tagjai körében pedig egyenesen példa nélküli ez a lépés, azért van olyan, nem is túl távoli történelmi példa, amely aggodalommal töltheti el Putyint.

„Felidézhetjük, amikor Slobodan Milosevicet az évekig neki dolgozó államapparátus szinte azonnal kiadta Hágának, miután elvesztette a hatalmát”

- írja Baunov, aki a spanyol diktátor, Franco esetét is felhozza, akinek halála után az általa a rezsim fenntartására gondosan összeválogatott elit tagjai aktív szerepet játszottak a rendszer elbontásában, ahogy az első repedések megjelentek a falakon.

Olyan szempontból tehát valóban csupán szimbolikus lépés az orosz elnök elleni elfogatóparancs, hogy szinte elképzelhetetlen az a forgatókönyv, amelyben Putyin regnáló orosz elnökként ül a vádlottak padjára a Nemzetközi Büntetőbíróságon. Azt a lehetőséget azonban nem lehet kizárni, hogy az ICC e váratlanul kemény, és kifejezetten személyesen Putyin ellen irányzott döntése hozzájárulhat ahhoz, hogy a putyini rendszer véget érjen, a bukott elnök pedig nemzetközi fórumon kényszerüljön védekezésre a háborús bűncselekmények vádjai ellen.