Cikkek
Cikkek Céltudatosabb vízgazdálkodásra van szükség 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 17:22
A globális klímaváltozás nálunk is megköveteli az élő vízkészletekkel a céltudatosabb gazdálkodást - jelentette ki Persányi Miklós csütörtökön, a Pest megyei Farmos határában egy lápos, nádassal övezett tanösvény átadásán, a Víz világnapja alkalmából tartott beszédében. A környezetvédelmi tárca vezetője elmondta, hogy a szakembereknek új kihívást jelent az élő vizeknek, mint fogyatkozó ökoszisztémáknak a megőrzése, ezek ugyanis nagy értéket képviselnek a természet biológiai sokszínűségének fenntartásában. A jó minőségű ivóvízet mind fontosabb kincsként tartják számon. Magyarország gazdag ugyan vízben, ám így is mindmáig hozzávetően 2 millió ember még mindig nem juthat hozzá naponta a jó minőségű ivóvízhez, főként az alföldi vidékeken - hívta fel rá a figyelmet. A miniszter célként jelölte meg, hogy 2015-re minden hazai, 2000 lakosnál nagyobb településen kiépített csatorna és szennyvízhálózat legyen. Folytatódik a Kis-Balaton helyreállításának második üteme, a Ráckeve-Soroksári Duna-ág megtisztítása, mindezekhez EU-s forrásokat is célszerű igénybe venni - húzta alá. A most átadotthoz hasonló tanösvényeknek az ökoturizmusban betöltött szerepére is felhívta a figyelmet a miniszter. A Tápió-vidéken már meglévő ilyen létesítmények vonzó idegenforgalmi pontok. A nemzeti parkok is ilyen értékeket hordoznak és a természet megőrzésének szellemi központjaiként  funkcionálnak - húzta alá Persányi Miklós. Meddig folyik a Duna? Riadót fújtak Al Gore-nak mégsincs igaza? Árvizeket hoz a klímaváltozás
Cikkek Kereskedelmi ingatlan-brand választás 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 16:24
Hat éve folyamatosan a CB Richard Ellis (CBRE) a vezető globális brand a kereskedelmi ingatlancégek között – a világ minden tájáról megkérdezett ingatlanpiaci szakértők bevonásával készült felmérés szerint.
Cikkek A Medián a Fidesz-támogatottság növekedését mérte 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 15:56
A Medián közvélemény-kutató cég felmérése szerint március elejére a Fidesz támogatottsága tovább nőtt, míg az MSZP-é csökkent. Erről csütörtökön tájékoztatta a közvélemény-kutató cég az MTI-t. A Medián az MTI-nek megküldött, és a HVG csütörtöki számában megjelent március 2-a és 6-a között készített reprezentatív adatfelvételéből kiderül: március elejére igencsak szélesre nyílt a két nagy párt támogatottságát kifejező olló, a teljes népességben az MSZP támogatottsága egy hónap alatt 5 százalékponttal csökkent, a Fideszé pedig 6 százalékponttal nőtt. "A 2002-es parlamenti választás óta - a kvázi-kétpártrendszer kialakulását követően - még soha nem volt ekkora előnye a nagyobbik ellenzéki pártnak" - olvasható a Medián elemzésében. Az MSZP szavazótáborának zsugorodását némileg kompenzálja a megmaradt szimpatizánsok nagyobb részvételi hajlandósága, így a választani tudó "biztos" szavazók körében valamivel kisebb a Fidesz előnye annál, mint ami a támogatók számából következne - írják. Mint kiemelik, a két kisebb parlamenti párt támogatottsága nem változott, a korábbi hónapokhoz hasonlóan a szavazóik közül most is viszonylag kevesen vennének részt egy most vasárnapi választáson. Emiatt kevésbé szembetűnő, hogy az MDF az elmúlt fél év során egyértelműen megerősödött - ebben a hónapban a pártok közül választani tudók 6 százaléka szavazott volna a pártra - és többé-kevésbé az SZDSZ is őrzi a korábbi támogatottságát - teszik hozzá. A Medián elemzői szerint az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése óta a gazdasági elégedetlenség és a politikai konfliktusok kiéleződésétől való félelem ingatag egyensúlya mozgatja a közvéleményt: amikor az előbbi volt a meghatározó, akkor nőtt, amikor az utóbbi, akkor csökkent a Fidesz előnye az MSZP-vel szemben. Csökkent a különbség a Fidesz és az MSZP között A Tárki jelentős Fidesz-előnyt mért
Cikkek A feltörekvő valutákkal együtt erősödött a forint 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 15:52
Erősödött a forint a bankközi piacon csütörtökön, az eurót fél négy tájban 245,25/35 forinton jegyezték a szerda délutáni 247,50/60 forint után. A forint 90 bázisponttal 13,23 százalékra javult a plusz/mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán. Kereskedők elmondták, hogy a devizapiac forgalma átlagos, mintegy 500 millió euró volt csütörtökön, az eurót 245,25-246,50 forint között jegyezték. A forint intervenciós sávjának eltörléséhez fűződő spekuláció továbbra is érződik egyes londoni bankházak határidős ügyletein, de a hét első napjaihoz képest sokkal kevésbé hektikus a piac. A régió többi valutája - a cseh és a szlovák korona, valamint a zloty - stagnált a nap folyamán, a török és a dél-afrikai valuta viszont sokat erősödött. Az amerikai jegybank szerepét betöltő FED szerdán változatlanul 5,25 százalékon hagyta az alapkamatot, ez hatott kedvezően egyes feltörekvő piaci valutákra - mondták el kereskedők. A dollárral délután 183,40/50 forinton kereskedtek, míg reggel 184,40/50 forinton, előző nap délután pedig 186,00/15 forinton állt a kurzus. Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állás
Cikkek Ismét visszaütött a Bumeráng 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 15:50
Ismét többmilliós kötbért szabott ki a Sláger Rádióra annak reggeli műsora miatt a médiahatóság - derül ki az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) határozatából. Az MTI-hez eljutott döntés szerint a Bumeráng tavaly december 1. és 7. közötti műsorainak vizsgálata után több mint  négy millió forint megfizetésére kötelezte az ORTT az adót. A közigazgatási határozat "előfordultak problematikus részletek, melyek a 12 év alattiak számára még nagykorú felügyelete mellett sem voltak feldolgozhatók", itt például említve az agressziót és a drogfogyasztást. A médiahatóság számos alkalommal rótt már ki kötbért a műsor kapcsán: február elején 11 millió, két héttel később pedig 13 millió forintot. A Bumeráng visszaüt: 13 milliós büntetés a Slágernek Vétett a Sláger Rádió, 11 milliót fizethet
Cikkek Meglepő eredménye lett a Conference Board indexnek 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 15:44
A vezető amerikai gazdaságkutató csoport, a Conference Board (CB) csütörtökön közölte, hogy összetett konjunktúramutatójának, a Leading Indicators-nak februárról 0,5 százalékpontos csökkenést mért. Egyes előzetes várakozások szerint növekedésről kellett volna szólnia a gazdaságkutatónak, ilyen romlásra az elemző nem számítottak. A CB további meglepetéssel is szolgált: korrigálta januári mutatójának változását, ahol 0,1 százalékpontos növekedést jelzett előzetesként, most utólag azonban azt számolta, hogy már januárban is - 0,3 százalékponttal - visszacsúszott az összetett konjunktúramutató. Az elemzők a CB mutatójából az elkövetkezendő három-hat hónapra vonatkozó gazdaságfejlődési irányzatot és dinamikát olvassák ki az Egyesült Államokban, ez esetben meglehetősen borúlátóak lehetnek a növekedés erejét illetően, hiszen egy éve nem fordult elő, hogy a Conference Board a Leading Indicators-ában fél százalékpont visszaesést számolt volna. A gazdaságkutatók szerint elsősorban a nem éppen szilárd fogyasztói bizalom, illetve a munkanélküli segélyekért folyamodók számának növekedése "számoltatta velük" a csökkenő értéket mutatójukban. Az összetett mutatót tíz részmutatóból számolták, ezek közül a legjobb a tőzsdei részvényárfolyamok változásáról szólt. A vártal ellentétben erősödött a Conference Board index
Cikkek Csökkenéssel kezdett a Wall Street 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 15:43
Csütörtökön enyhén emelkedtek  nyitáskor a mutatók a Wall Streeten miután a Motorola profitfigyelmeztetést adott ki és emelkedett a kőolaj ára. A tőzsde DJIA mutatója 3,4 ponttal, a Nasdaq Composite 0,48 ponttal csökkent.  Fél óra elteltével a DJIA 19 pont, a Nasdaq Composite mutató 11 pontos gyengülést jelzett. Szerdán 1,29 százalékos emelkedés után 12446,96 ponton zárt a New York-i tőzsde DJIA indexe, míg a Nasdaq piac composite mutatója 1,98 százalékos emelkedés után 2455,92 ponton fejezte be a kereskedést. A csütörtöki New York-i nyitáskor a vezető nyugat-európai indexek növekedést mutattak: a londoni FTSE-100 index 34 ponttal, a frankfurti DAX-30 mutató 120 ponttal járt szerdai zárása felett. Az euró 1,3352 dollárnál állt ekkor. Az amerikai WTI könnyűolaj 1,46 dolláros emelkedéssel 61,07 dolláron állt, a Brent 1,40 dollárral 62,17 dollárra nőtt. Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek 70 forintos osztalékot javasol a Telekom 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 15:36
A Magyar Telekom igazgatósága 70 forint osztalék kifizetését javasolja a közgyűlésnek minden 100 forint névértékű törzsrészvény után - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel. Az igazgatóság megtárgyalta a Magyar Telekom Nyrt. magyar számviteli szabályok szerinti és a Magyar Telekom Csoport IFRS szerint készült, 2006. évi gazdálkodásról szóló beszámolóját és azt elfogadásra javasolja a közgyűlésnek. A közlemény szerint a javasolt osztalék összhangban van a társaság növekedési stratégiájával és azzal a törekvésével, hogy az eladósodottsági rátát - a nettó adósságnak a nettó adósság + összes tőkére vetített aránya -  a 30-40 százalék közötti céltartományban tartsa. A javaslat tükrözi a Magyar Telekom Csoport jelenlegi profitabilitását és pénzügyi helyzetét. A Magyar Telekom 2007. április 26-án tartja éves rendes közgyűlését. A Magyar Telekom Nyrt. februári gyorsjelentése szerint 76,659 milliárd forint éves eredményt ért el 2006-ban, ami 2,2 százalékkal kisebb az egy évvel korábbi 78,415 milliárd forintnál. A nem auditált, konszolidált, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült jelentés szerint a társaság bevételei tavaly 9,1 százalékkal 671,2 milliárd forintra nőttek. Alapvetően azért, mert a mobil, az internet, valamint a rendszerintegrációs és informatikai szolgáltatásokból származó bevételek növekedése ellensúlyozta a vezetékes bevételek csökkenését. A nettó eredmény mérséklődését elsősorban a magasabb értékcsökkenéssel magyarázta a társaság. A csoport kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 0,9 százalékkal 258,6 milliárd forintra nőtt, rátája 38,5 százalék volt. A csoport EBITDA-ja a montenegrói leányvállalatánál kötött és vitatott tanácsadói vizsgálattal kapcsolatos költségek - 4,1 milliárd forint - nélkül 262,7 milliárd forintot tett ki, a ráta pedig 39,1 százalékot ért el. Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek Veres: elhamarkodottak voltak az adócsökkentések 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 15:17
A kormány eltökélt abban, hogy az alkotmányos szabályok által megengedett minden eszközt felhasznál arra, hogy a közterhek viselésében mindenki részt vegyen, aki tud, most ugyanis az adók nagy részét kevés adóalany fizeti be, ezért magas az adóterhelés - mondta Veres János pénzügyminiszter az APEH által rendezett konferencián
Cikkek Nyereség ellenére hatalmas méretű elbocsátás 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 15:12
Noha a vezető brit biztosítóintézetek közé számító Standard Life a 2006-os évről 55 százalékos üzemi nyereségjavulásról számolhatott be, bejelentette, hogy költségcsökkentési programja keretében ezer állást szüntet meg, mellyel 2009-re száz millió fontot kíván megtakarítani. A biztosító alkalmazotti létszáma 8500 fő. A több mint 10 százalékos leépítést igyekeznek minél levesebb kényszerű elbocsátással megoldani - közölték. Szinte kizárólag nagy-britanniai munkahelyeket szüntetnek meg, miközben az országban az üzemi eredmény az átlagosnál kevésbé, de 37 százalékkal javult a 2006-os pénzügyi évben. A társaság részvénye tavaly júliusban debütált a tőzsdén, azóta árfolyama 25 százalékkal emelkedett, miközben a brit biztosítói szektor átlagos részvényárfolyam-emelkedése a londoni tőzsdén ez idő alatt valamivel volt csak jobb 10 százaléknál. Nyugdíjpénztárak: megéri? Nyom nélkül: több évtized is hiányozhat
Cikkek Panelfűtés levegőkazánokkal? 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 14:56
A panelházakat levegőkazánokkal 30-40 százalékkal olcsóbban lehetne fűteni, mint a jelenlegi gázkazános megoldással - közölte a Thermo Kft. ügyvezető igazgatója
Cikkek Kétmilliós bírság a megtévesztő ásványvíznek 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 14:47
Az Aquarius-Aqua Kft. a Veritas Gold ásványvízének reklámozásával megtévesztette a fogyasztókat, ezért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2 millió forint verseny felügyeleti bírság megfizetésére kötelezte. A GVH az MTI-nek csütörtökön elküldött közleménye szerint a Veritas Gold ásványvíz nem állhat a világ élén, hiszen a nemzetközi összehasonlítást jelentő brüsszeli versenyen nem került a legjobb, három csillaggal jutalmazott kategóriába. Ráadásul a versenyen csak 25 ásványvíz szerepelt, ez pedig messze nem jelenti a világ összes ásványvízét. Az Aquarius-Aqua Kft. még 2005 októberében jelentkezett a független séfekből és sommelierekből álló világszervezet, a Nemzetközi Íz és Minőségi Intézet (iTQi) által szervezett brüsszeli versenyre, ahol 2006 májusában elnyerte a "Superior Taste Award with **" nevű elismerést. A társaság ezt követően, 2006 júniusában a Veritas Gold nevű ásványvízét a "Világ élén", "A legkiválóbb íz-díjas ásványvíz", illetve a "A legkiválóbb íz-díjas magyar ásványvíz" jelzőket használva reklámozta. "A legkiválóbb íz-díjas ásványvíz" szlogen használatának jogosságát a gyártó azzal indokolta, hogy a brüsszeli versenyen elnyerte a "Superior Taste Award with **"díjat, amelynek magyar fordítása a reklámokban használt jelző.  A versenyhatóság szerint a Superior Taste Award egy verseny, nem egy díj neve. Superior Taste Award cím a megfelelő számú csillag feltüntetése nélkül a brüsszeli versenyen nem került kiosztásra. A GVH szerint egy hangzatos nevű versenyen díjazottnak lenni nem azonos azzal, hogy a termék a verseny elnevezésével azonos nevű díjat kapott. Így a Veritas Gold reklámjai többet mondnak annál, mint aminek közlésére Brüsszelben feljogosították az Aquarius Aqua Kft-t. 80 milliós bírság az Auchannak és a Tescónak Európai Bíróság előtt a magyar médiatörvény
Cikkek Emlékérem az unió alapításának 50. évfordulójára 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 14:44
Az Európai Unió alapításának ötvenedik évfordulója alkalmából az euróövezetbe tartozó országok még a héten olyan két eurós érmét bocsátanak ki, amely az alapító római szerződés 1957. március 25-i aláírásának helyszínéül szolgáló Piazza del Campidogliot ábrázolja. Az évforduló tiszteletére Ciprus, Magyarország és Románia a saját pénznemében szintén kibocsát egy-egy, az alapmotívumot ábrázoló érmét. Az euróövezet összes tagállama most első ízben bocsát ki érmét ugyanazon esemény tiszteletére. Ezért most először fordul az elő, hogy az euróövezet teljes területén mindkét oldalán azonos rajzolatú kéteurós érme kerül forgalomba - közölte az Európai Bizottság. Az Európai Unió ötvenedik évfordulója alkalmából az euróövezet 13 országában összesen csaknem 90 millió kéteurós érmét bocsátanak ki. Az érmén egy nyitott könyv – a szerződés – látható, háttérben a Piazza del Campidoglioval. A híres tér kövezetét Michelangelo tervezte. Korábban már több euróország bocsátott ki emlékérméket önállóan. Görögország az Athénban megrendezett 2004-es olimpiai játékok tiszteletére adott ki emlékérmet. Az éremkibocsátással Spanyolország 2005-ben a Don Quijote de La Mancha első kiadásának 400. évfordulójára, míg Finnország 2006-ban a férfiak és nők általános és egyenlő választójoga bevezetésének 100. évfordulójára emlékezett. Az emlékérmeket mindig 2 eurós címletben és az egész euróövezet számára adják ki. Most először bocsátanak ki olyan pénzérmét, amely a nemzeti oldalon egységes rajzolatot visel. A hagyományos euróérmék közös európai oldalán mindig az érmék értéke és Európa stilizált térképe szerepel, a nemzeti oldalon pedig az európai lobogó 12 csillaga körében az országra jellemző rajzolat, például az uralkodó, vagy egy nemzeti jelkép illetve személyiség található.   Egy érme rántja le a leplet Kleopátráról Világrekord: jön az egymillió dolláros érme- képek Emlékéremmel ünneplik Bob Marley születésnapját
Cikkek Letiltott génmódosított termékek 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 14:30
Az EU illetékes szakértői visszavonták öt olyan genetikailag módosított termény engedélyét, amelyek már nincsenek forgalomban. Köztük van az első Európában termesztett gmo-termény is
Cikkek Szabad útvonal és szabad ár az amerikai-európai járatokon 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 14:09
Támogatásukról biztosították az Európai Unió tagországainak közlekedési miniszterei csütörtöki brüsszeli találkozójukon az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti légi forgalom liberalizálásáról szóló megállapodás tervezetét - jelentette be az Európai Bizottság. Az egyezményt - amelyre szakértői szinten az amerikai fél rábólintott - várhatóan hivatalosan április végén írják alá a csúcsszintű kétoldalú találkozón Washingtonban, és körülbelül egy év múlva lép életbe. A megállapodás célja, hogy az amerikai, illetve az uniós légitársaságok korlátozás nélkül repülhessenek a légikikötők között, akár az Egyesült Államokban, akár az Európai Unióban. Ennek elsősorban minden bizonnyal az utasok élvezhetik majd az előnyeit, mert a liberalizált piacon a légitársaságok a jövőben teljesen szabadon választhatják meg az útvonalat, az árakat, a verseny éleződése nyomán csökkenhetnek a jegyárak. A világ légi forgalmának 60 százalékát már most az Egyesült Államok és Európa közötti forgalom teszi ki, de a megállapodás nyomán ennek emelkedésére lehet számítani. Nem vonatkozik az egyezmény az amerikai belső forgalom biztosítására, és nem kell változtatni miatta azon az amerikai törvényen sem, amely korlátozza a külföldiek tulajdonszerzését az amerikai társaságokban - főleg ez utóbbi volt az, amely hosszú időn át akadályozta az amerikai kongresszusi jóváhagyást. Az Európai Unió és az Egyesült Államok között a légi forgalmat eddig kétoldalú megállapodások bonyolult és meglehetősen korlátozó rendszere szabályozta, huszonegy EU-tagországnak bilaterális megállapodása volt Washingtonnal. Az európai légitársaságok ma általában bármelyik amerikai légikikötőbe repülhetnek, de gyakorlatilag csak a saját országuk valamelyik repülőteréről. A brit ellenzék a földre kényszerítené a légi utasokat 200 millióért adták el a Malévot
Cikkek A Mol 8-12 milliárdot költ kutatásra 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 14:03
A Mol 2000 óta évente 8-12 milliárd forintot költ kutatásra Magyarországon, míg világszinten 100 millió dollárt; az elmúlt hat évben mintegy 50 fúrást végzett a társaság Magyarországon, s ebből 24 volt sikeres. Holoda Attila, a cég magyarországi és közép-európai kutatás-termelés igazgatója csütörtökön, Budapesten elmondta: a Mol azt reméli, hogy 2007-ben 900-950 ezer tonna olaj-egyenértékű szén-hidrogént talál. Sőreg Viktor, a Mol észak-keleti kutatás-termelési régió igazgatója kifejtette: átlagosan 4-6 év egy kutatási fázis, de elérheti a 8 évet is akkor, ha a cégek hosszabbítást kérnek és kapnak. Ez abban az esetben fordulhat elő, aha egy adott időben az eladási árak nem teszik gazdaságossá a kutatást vagy az azt követő kitermelést. A Molnak jelenleg 29 kutatási területe van, ami majdnem 50 százaléka az összes magyarországi kutatási blokknak. A társaságnak 121 termelő mezője, 16 várhatóan termelésbe állítható területe, 12 szünetelő vagy felszámolás alatt álló, és 6 kérdéses státusú mezője van. Az idén a Mol a tavalyinál 5-6 százalékkal kevesebb, 870 ezer tonna kőolajat termel ki Magyarországon, míg a kutatási eredmények nyomán a földgáztermelés nő, és eléri a 2,6-2,8 milliárd köbmétert a tavaly 2,5 milliárddal szemben – mondta az MTI-nek Holoda Attila. Indul a kutatás: van-e földgáz a határ mentén?
Cikkek Uniós támogatás nélkül is megépítik a négyes metrót 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 14:00
A főpolgármester szerint a budapesti 4-es metró akkor is megépül, ha a beruházásra egyetlen euró sem érkezik az Európai Unió kohéziós alapjából. Demszky Gábor erről csütörtökön, sajtótájékoztatón beszélt, kiemelve, hogy az idei fejlesztésekre állami és önkormányzati forrásokból 85 milliárd forintot tettek félre. Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos elmondta, a kormány tárgyal Brüsszellel, arról az EU kohéziós alapjából mekkora pénzösszeget lehetne kapni venni a 4-es metró építésére. Az uniótól kapott forrásnál az a lényeg, hogy magyar közpénzt helyettesít - mutatott rá. Demszky Gábor megemlítette, hogy az Európai Beruházási Bank kilencvenes években készített megvalósíthatósági tanulmánya is azt igazolta, hogy szükség van a 4-es metróra, és azon a nyomvonalon, amelyen az építés folyik. Leváltják a 4-es metró projektvezetőjét Lesz-e egyáltalán négyes metró?
Cikkek A parlamenti pártok nem támogatják az MVSZ kezdeményezését 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 13:54
Nem támogatják a parlamenti pártok a Magyarok Világszövetsége kezdeményezését a kettős állampolgárságról szóló népszavazásról. Ez derült ki a pártok képviselőinek nyilatkozataiból csütörtökön. Az MSZP szerint nem a népszavazás a megfelelő eszköz a kettős állampolgárság ügyében. Erről Kozma József, az MSZP országgyűlési képviselője beszélt újságíróknak csütörtökön a nemzetpolitikáról tartott ötpárti egyeztetés után. A kormánypárti képviselő közölte: a népszavazást már az előző időszakban is politikailag elhibázottnak ítélték, és felelősnek tartották mindazokat a politikai erőket, amelyek emellé az eleve kudarcra ítélt ügy mellé álltak. Példaként említette a Fideszt. Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke azt mondta: a  Fidesz szerint a népszavazás nem megfelelő eszköz a kettős állampolgárság eléréséhez. "A kettős állampolgárságról továbbra is úgy gondoljuk, hogy megvalósítandó, ugyanakkor a népszavazás, mint intézmény, nem megfelelő eszköz ennek a célkitűzésnek az eléréséhez, mint ahogy ez 2004. december 5-én tapasztalható volt" - mondta az ellenzéki politikus.     Firtl Mátyás, a KDNP országgyűlési képviselője elmondta: osztják a Fidesz álláspontját. Megjegyezte ugyanakkor, hogy Európában a kettős állampolgárság bevett gyakorlat. Úgy vélte, ki lehetne alakítani egy olyan álláspontot, hogy ha más országok megadják, például Románia, akkor Magyarország is megadhatja az állampolgárságot a határon túli magyaroknak. Gusztos Péter, az SZDSZ országgyűlési képviselője azt mondta: pártja ennek problémának a megoldását nem a Magyar Köztársaság és a határon túl élő magyar emberek közötti közjogi kapcsolat létesítésében látja. Álláspontja szerint a kettős állampolgárság számos problémát vet föl, amelyekről a javaslatot tevők nem mondták el, hogyan lennének képesek megoldani. Almássy Kornél MDF-es képviselő úgy vélekedett: a népszavazás nem szerencsés ebben a kérdésben, ezt már 2004-ben is elmondták. Súlyos felelőtlenség, amit Patrubány Miklós csinál, nem ismeri a magyar társadalmi viszonyokat, ha egy ilyen kérdést népszavazásra kíván bocsátani - mondta. Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: a kettős állampolgárságra szükség van, de ezt a magyar politikának az Országházon belül kell megoldania. Újra népszavazást kezdeményeznek a kettős állampolgárságról
Cikkek Korrupcióra szólított fel a szlovák gazdasági miniszter? 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 13:36
A gazdasági miniszter lemondását követeli az ellenzék Szlovákiában, mivel korrupcióra felszólító kijelentést tulajdonítanak neki. Lubomír Jahnátek a Trend hetilapnak adott interjúban arra bíztatta az állami fegyveripart, hogy tanulja meg, miként lehet elszámolni a megvesztegetési pénzeket, amelyeket a harmadik világban szükségszerűen ki kell fizetni, ha megállapodást akarnak kötni. A miniszter példaként a magánipart állította eléjük, ahol ő is dolgozott a posztja elfoglalása előtt. Három ellenzéki párt vezetői: Mikulas Dzurinda volt miniszterelnök (Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió - Demokrata Párt), Bugár Béla (Magyar Koalíció Pártja), és Pavol Hrusovski (Kereszténydemokrata Mozgalom) egy sajtótájékoztatón szólította fel a minisztert a lemondásra, illetve az eltávolítására, ha magától nem lép ki a kormányból. Jahnátek szóvivője közölte, hogy a miniszter nem mond le, Robert Fico kormányfő még nem nyilatkozott. A korrupció ellen új közpénzügyi törvény Mennyibe kerül egy sikeres vizsga? 1500 euróba A litvánok után a magyarok a legkorruptabbak
Cikkek Volt üzletkötőit jelentette fel az AEGON 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 13:33
Az AEGON Magyarország tudomására jutott információ szerint a cég két volt üzletkötője - az AEGON nevével visszaélve - vélhetően nagy összegű csalássorozatot követett el - közölte az AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt. csütörtökön. A biztosító a birtokába jutott dokumentumokat átadta a rendőrségnek és feljelentést tett. A közlemény szerint jelenleg tart a nyomozás, amelynek lezárásáig a pénzintézetnek nem áll módjában további információval szolgálni. Ugyanakkor az AEGON Magyarország az üggyel kapcsolatosan ágazati szintű egyeztetést is kezdeményez, mert álláspontja szerint meg kell fontolni, milyen esetleges jogszabály-változtatásokra lehet szükség az ügyfelek védelme érdekében. Az AEGON Magyarország közölte, hogy ügyfelei és tisztességesen dolgozó kollégáinak védelme érdekében számos olyan intézkedést tett, amely a további visszaéléseket megakadályozhatja. Az AEGON Magyarország - a PSZÁF elvárásaival összhangban - azonnali hatállyal új utasítást ad ki, amely az eddigieknél jóval alacsonyabb összegben limitálja az ügyfelektől készpénzben átvehető összeg nagyságát. A biztosító felhívja a figyelmet arra, hogy üzletkötői csak a szerződéskötéskor vehetnek át készpénzt, azt követően a társaság kizárólag postai csekken, vagy banki átutaláson keresztül fogadja el a befizetéseket. Az AEGON megszigorította a nyomtatvány-elszámolási rendszerét, valamint fokozott ellenőrzést folytat a hálózatában. Rendkívüli siker a nőknek szóló biztosítás Nincs változás, maradt az élboly
Cikkek Kétszeres jegyzés, csökkenő hozamok az aukción 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 13:30
A 12 hónapos diszkont kincstárjegy csütörtöki aukcióján a felajánlott 40 milliárd forintos mennyiségre 91,7 milliárdért nyújtottak be ajánlatot az elsődleges értékpapír-forgalmazók, az Államadósság Kezelő Központ a legjobb hozamajánlatokat kiválasztva csak a tervezett mennyiséget értékesítette. Az ÁKK közleménye szerint az értékesített 40 milliárd forintnyi mennyiségen felül 8 milliárd forintnyi 12 hónapos diszkont kincstárjegyet bocsátott ki saját számlás értékesítésre. Az aukción 7,53 százalékos átlaghozam alakult ki, ez 5 bázisponttal alacsonyabb a szerdai másodpiaci referenciahozamnál, a két héttel korábbi értékesítés átlaghozamától pedig 35 bázisponttal maradt el. A legalacsonyabb elfogadott hozam 7,50 százalék, a legmagasabb 7,56 százalék volt. A jövő szerdán lejáró 195 milliárd forintnyi diszkont-kincstárjegy miatt sejthető volt, hogy lesz kereslet az aukción, ezért a hozamajánlatok már eleve ezzel kalkulálva alacsonyak voltak - mondták el kereskedők. A másodpiacon azonban csak átlagos volt a forgalom délelőtt, az 1-5 éves lejáratokon nagyobb mértékben, 5-7 bázisponttal, a hosszabbakon kevésbé, 2-3 bázisponttal zsugorodtak a hozamszintek. Összességében nyugodtabb piaci hangulatról számoltak be, a monetáris tanács hétfői kamatdöntése előtt lényegében már mindenki felépítette pozícióit arra az esetre is, ha a kevéssé valószínűsíthető kamatcsökkentés bekövetkezne. A devizapiacokon is viszonylag nyugodt volt a délelőtt az amerikai jegybank szerepét betöltő FED szerdai kamatdöntése után. Szinte biztosra lehet venni, hogy az amerikai kamatemelési ciklus egy időre véget ért, így szünetel a tőkék dollárba vándorlása is. Az euróval délelőtt 245,60-246,50 forint között kereskedtek, délben 245,90/246 forinton jegyezték, szemben a szerdai 247,50/60 forinttal. Állampapír referenciahozamok, indexek
Cikkek Vigyáz, kész, digitális átállás! 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 13:21
A kormány elfogadta a televíziózás és a rádiózás digitális átállásának stratégiáját; a digitális átállás lényege, hogy 2012-ig megszűnik a hagyományos földi sugárzású televíziós műsorszórás, és helyébe a lényegesen több csatorna átvitelére alkalmas digitális technológia lép. Minderről Sarkady Ildikó, a Miniszterelnöki Hivatal médiapolitikai főtanácsadója beszélt csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján. A szakember elmondta: a digitális átállás révén a televíziózásban javul a hang- és képminőség és bővül a csatornák száma. Mint hozzátette, lehetővé válik akár 30, illetve 2011 végétől akár 60-80 televíziós csatorna digitális földfelszíni sugárzása. (Jelenleg 3 ilyen csatorna létezik: M1, RTL Klub, TV2). Sarkady Ildikó elmondta azt is, hogy 2012-ig megszűnik a hagyományos televíziós műsorszórás. A szakember ehhez kapcsolódva szólt arról, hogy a digitális televíziózáshoz vagy digitális televízióra, vagy a hagyományos tévét a digitális televíziózásra alkalmassá tevő átalakítóra van szükség. Ezek beszerzésével és árával kapcsolatosan elhangzott, hogy a digitális átállás folyamata előnyös lesz a fogyasztók szempontjából, hiszen a verseny csökkenteni fogja az árakat. Kérdésre válaszolva Sarkady Ildikó úgy fogalmazott, indokolt esetben rászorultsági elv alapján támogatható lehet a digitális átalakítók beszerzése, ugyanakkor hozzátette: valószínűleg kevés olyan háztartás lesz négy év múlva, ahol ne lenne ilyen. Sarkady Ildikó kitért arra, hogy a digitális átállásról - ötpárti egyeztetés után - májusban törvényjavaslatot nyújtanak be az Országgyűléshez, 2007 szeptemberéig pedig lezajlik a digitális átállás stratégiájához szorosan kapcsolódó, a MEH által elkészítendő Nemzeti Audiovizuális Média Stratégia szakmai vitája. Világtrendek 2007 - szinkronban az IT világgal Késében a digitális műsorszórás Weboldal televíziós sorozatok letöltésére
Cikkek A Fidesz nem akar népszavazást a kettős állampolgárságról 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 13:17
A  Fidesz szerint a népszavazás nem megfelelő eszköz a kettős állampolgárság eléréséhez - mondta Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke arra reagálva, hogy Magyarok Világszövetségének elnöke csütörtökön bejelentette: ismét népszavazást kezdeményeznek a külhoni magyarok magyar állampolgárságának visszaállítására. "A kettős állampolgárságról továbbra is úgy gondoljuk, hogy megvalósítandó, ugyanakkor a népszavazás, mint intézmény, nem megfelelő eszköz ennek a célkitűzésnek az eléréséhez, mint ahogy ez 2004. december 5-én tapasztalható volt" - mondta az ellenzéki politikus újságíróknak a nemzetpolitikáról folytatott ötpárti egyeztetés után a Parlamentben.   Újra népszavazást kezdeményeznek a kettős állampolgárságról
Cikkek Gyárbezárás a Hitachinál 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 13:14
A legnagyobb japán elektronikai vállalat, a Hitachi a költségcsökkentés jegyében gyárbezárást és leépítést tervez merevlemez üzletágában. A cél az üzletág nyereségessé tétele, valamint a megtakarítások révén új termékek fejlesztése. A társaság egy ideje folyamatosan veszteséges nem utolsó sorban a merev lemezek iránti kereslet visszaesése miatt. A Hitachinál csütörtökön azt közölték: 2008 júniusában bezárják a Mexikóban lévő merevlemez üzemüket, s a gyártást a Fülöp-szigetekre helyezik át. Csökkentik a létszámot kaliforniai gyárukban is, ami azt jelenti, hogy a világméretekben 40 ezres összlétszám nagyjából tíz százalékával, 4500 fővel csökken a dolgozók száma. A megtakarításoknak köszönhetően 300 millió dollár szabadul fel a cégnél a következő öt évben, amit elsősorban új termékekre akarnak fordítani. A Hitachinál a múlt héten jelezték, hogy a vártnál nagyobb lesz a márciusban végződött évben az anyavállalat vesztesége a merevlemez-üzletág gyenge szereplése miatt, amit az árak drámai csökkenése váltott ki. A tavalyi egész évi eredmények még nem ismeretesek, a szeptemberrel zárult első fél évben 78,09 milliárd jen volt a veszteség. Egy évvel korábban 10,95 milliárd jen volt a hiány. Szigorúan ellenőrzött leépítések Többezres leépítés a Seat-nál
Cikkek Idén kevesebb húst eszünk 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 12:45
A kedvezőtlen gazdasági körülmények, piaci viszonyok miatt a fogyasztás mintegy 5 százalékos visszaesésre számítanak az idén a húsiparban tevékenykedő legális vállalkozások - mondta Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) elnöke csütörtökön, Budapesten. Hozzátéve: a magyar húsipar múlt évi árbevétele a megelőző évhez képest mintegy 350 milliárd forint körül alakult, ám összességében a cégek továbbra sem tudnak nyereséget realizálni tevékenységükön, az előzetes számítások szerint nulla eredményt értek el. Az export az árbevétel mintegy 15-20 százalékát teszi ki. Ugyanakkor a külföldről Magyarországra érkező húsárú aránya egyre emelkedik, jelenleg a belföldi felhasználás mintegy 20 százalékát adja. A feketegazdaság forgalmát a Hússzövetség elnöke mintegy 25-30 százalékra tette az iparágon belül.   Megkezdődtek a húsvéti élelmiszer ellenőrzések Fiatal marha, borjú, bébiboci...?
Cikkek Elemzők nem várnak kamatemelést 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 12:31
Az elemzők egyöntetű véleménye alapján hétfőn ismét változatlanul 8 százalékon hagyja kamatát a Magyar Nemzeti Bank Simor András új elnökkel kiegészült Monetáris Tanácsa
Cikkek Jelzálog-pánik: nem volt kirívó tőzsdei veszteség 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 12:17
Nem nevezhető kirívónak az a tőzsdei veszteség, amelyet a nem első osztályú adósok jelzáloghitel-állományának felduzzadását kísérő befektetői pánik okozott az amerikai értékpiacokon
Cikkek Újra népszavazást kezdeményeznek a kettős állampolgárságról 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 12:12
Ismét népszavazást kezdeményez a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) a külhoni magyarok magyar állampolgárságának visszaállítására; a szervezet a 2004-ben már népszavazásra bocsátott kérdést változatlan formában juttatta el az Országos Választási Bizottsághoz (OVB). Ezt Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján csütörtökön. Patrubány Miklós azt mondta: a népszavazás szerintük várhatóan ügydöntő lesz. Az OVB-nek 2007. április 6-ig kell döntenie a már benyújtott kérdésről. Az MTI azon kérdésére, hogy mire alapozzák azt, hogy a népszavazás ügydöntő lesz és a választópolgárok nagyobb számban mennek el voksolni mint három éve, azt mondta: arra alapozzák, amit időközben megtapasztaltak. Mint mondta, a három éve tartott népszavazás "tragikus kicsengése" minden magyar állampolgár személyes ügyévé vált, így nem pártszimpátia alapján, hanem a saját lelkiismeretükre hallgatva kell, hogy szavazzanak az emberek. A lelkiismeretük pedig azt mondja, hogy "nem tagadhatod meg a testvéredet". Szintén indokként fogalmazta meg, hogy "az a hazug gépezet", amely eltántorított ötmillió magyart, hogy elmenjen szavazni, az Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel és Lendvai Ildikóval, az MSZP frakcióvezetőjével az élen lelepleződött. A 2004. december 5-i népszavazás hivatalos végeredmény szerint eredménytelen volt mindkét - a kettős állampolgárság visszaállítása és a kórház-privatizációt érintő - népszavazás, miután egyik kérdésre sem adott azonos választ a választópolgárok 25 százaléka.   13 kezdeményezése és 1 hónapja van az OVB-nek A Fidesz újabb népszavazási ötletei Fidesz-népszavazás: hétből három mehet
Cikkek Kétszeresére nőtt az adós válallatok száma 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 12:04
Meredeken, több mint a kétszeresére emelkedett tavaly a nem teljesítő adóssá válók aránya a spekulatív kockázati kategóriába sorolt európai vállalatok között, de ez az arány még mindig jelentősen elmarad az elmúlt évek átlagától, áll a Moody"s Investors Service csütörtökön, Londonban kiadott éves jelentésében. A nemzetközi hitelminősítő adatai szerint a 2006-ban nem fizetővé vált, magas hozamú besorolással ellátott európai cégadósok aránya - a Moody"s által adósosztályzattal ellátott adósság-kibocsátók számához mérve - 1,9 százalék volt a 2005-ben mért 0,8 százalék után. A cég megjegyzi ugyanakkor, hogy a hátralékba került európai vállalati adósok éves aránya az elmúlt öt év átlagában 4,5 százalék volt. A csütörtökön, Londonban kiadott éves európai adósjelentés szerint a Moody"s spekulatív listáján szereplő cégek közül tavaly öt vált nem fizetővé; három vállalat kötvényadósságával, egy bankadóssággal, egy pedig mind kötvény-, mind bankadósságával hátralékba került. Egy évvel korábban két európai cégadós került fel a nem fizetők listájára. A nem teljesítővé vált adósságösszeg emelkedése még meredekebb volt: tavaly összesen 1,3 milliárd euró adósság után váltak nem fizetővé európai cégek; ez majdnem a négyszerese az előző évi összegnek, áll a Moody"s csütörtöki londoni elemzésében. A cég mindazonáltal megjegyzi, hogy a tavalyi összeg is jóval elmarad az elmúlt öt év éves átlagától, ami 14,7 milliárd euró; 2002-ben például majdnem 52 milliárd euró vállalati adósság vált nem teljesítővé a Moody"s európai cégadósi listáján. Kkv-k figyelem! A tartós bérleté lehet a jövő Újraértékeli a banki besorolásokat a Moody"s
Cikkek Airbus kontra Boeing: már a számok is kiderültek 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 11:58
Csütörtökön az EU viszontvádjával folytatódott a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) vizsgálati testülete előtt a per abban az ügyben, hogy ki támogatja a hazai repülőgépgyártást megengedhetetlenebb módon és a másik nagyobb kárára: az EU vagy az amerikai kormány. Az Európai Bizottság csütörtökön azt állította, hogy az amerikai szövetségi, szövetségi állami és városi kormányzatok 1990 óta összesen 23,7 milliárd dollár törvényellenes, vissza nem térítendő támogatást adtak a Boeing repülőgépgyárnak kutatási-fejlesztési segély és adókönnyítések formájában. Ez lehetővé tette a Boeingnek, hogy "agresszívan árazza repülőgépeit, ami számos piacon árcsökkentésre kényszerítette az Airbust, továbbá üzletek és piacok elvesztését okozta az Airbusnak", így a brüsszeli bizottság. Előző nap, szerdán, az amerikai kormány vádolta az EU-tagországokat azzal, hogy az idők során jóval több mint 85 milliárd dollárnak megfelelő költséget takarítottak meg az Airbusnak azáltal, hogy összesen 15 milliárd dollárnyi hosszú lejáratú, a piacinál kisebb kamatú hitelekkel támogatták a céget. Így a nyugat-európai repülőgépgyár "egész sorozat nagy, polgári repülőgép gyártását indíthatta meg olyan mennyiségben és ütemben, amilyen e szubvenció nélkül lehetetlen lett volna". A felhasznált forrás piaci áron jóval több mint 100 milliárd dollár költséget okozott volna az Airbusnak, az amerikai kormány szerint. Az EU már visszautasította az amerikai vádat azzal, hogy az Airbus visszafizeti a kölcsönöket az eladott gépek árából - habár az EU illetékesei elismerik, hogyha valamelyik program csúszik, mint például most az A380-as óriásgép halasztása miatt -, akkor átmenetileg "szubvenciótöbblet" keletkezhet -, továbbá azzal, hogy az amerikai kormányzat nem bizonyította, hogy az európai eljárás kárt okozott a Boeingnek (csak e bizonyítás alapján marasztalhatja el a WTO bármelyik felet). Az EU bizottsága azt is állította, hogy a Boeing nehézségeit a 2001. szeptember 11-i terrortámadások és nemzetközi turizmus járványveszélyek miatti visszaesése okozta az elmúlt években, és nem pedig az Airbus-politika. Airbus kontra Boeing a WTO előtt Tízezres leépítés az Airbusnál?
Cikkek Nincs építési tilalom a Tubesre - vagy mégis? 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 11:51
A pécsi közgyűlés nem szavazta meg a változtatási tilalmat a Tubes-hegyre tervezett katonai radar építési helyszínére vonatkozóan csütörtökön tartott rendkívüli ülésén
Cikkek Tetszik a retikül? Béreljen egyet! 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 11:42
Ezentúl nem kell szégyenkezniük azoknak a nőknek, akik szeretnének 2000 euróba (492 ezer forint) kerülő luxusretiküllel sétálni, "mert megérdemlik", de nincs rá pénzük: bérelhetnek is egyet. A piaci szegmenst a svájci Chamban lakó két nő, Ruth Amhof és Rita Germann fedezte föl: eddig több mint negyven drága, Louis Vuitton-, Versace-, Dolce & Gabbana- féle és egyéb "dizájnos" kézitáskát gyűjtöttek egybe. A "Luxus - egy időre" elnevezésű vállalatuk 75-112 svájci frankért (11-17 ezer forintért) bárkinek bérbe adja a retikülöket egy hónapra Svájc, Ausztria és Liechtenstein területén. Vállalkozásuk egyelőre egyedülálló a térségben és talán egész Európában, írta a dpa hírügynökség. Magyar bűnbanda felelős ausztriai betörésekért Hatalmas pénzeket kérnek a Holmes-Cruise frigyért
Cikkek A tulajdonosok befolyása 66,3 százalék a Linamarban 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 11:29
A Linamar Hungary Nyrt.-ben az össszehangoltan eljáró tulajdonosok befolyása 66,295 százalék - közölte a tulajdonosokat képvielő ügyvédi iroda a Magyar Tőkepiacban csütörtökön, helyesbítve a korábbi adatokat. Az érintett tulajdonosok a kanadai Linamar Corporation és ugyancsak kanadai 100 százalékos leányvállalata, a Linamar Holdings Inc., valamint Frank J. Hasenfratz, a Linamar Corporation résztulajdonosa és igazgatótanácsának elnöke, és Linda Susan Newton, a Linamar Corporation résztulajdonosa és vezérigazgatója. A Linamar Corporation február 26-án nyilvános vételi ajánlatot tett  a Linamar Hungary Autóipari és Gépgyártó Nyrt. valamennyi részvényére, 3.003 forintos árfolyamon, mely a magyarországi leányvállalat kapitalizációját mintegy 25,8 milliárd forintra értékeli. Az anyavállalat vezérigazgatója március 21-én úgy nyilatkozott, hogy ha megszerzik a részvények minimum 75 százalékát, kivezetik a cég papírjait a Budapesti Értéktőzsdéről, míg ha 90 százalék birtokába jutnak, akkor élni kívánnak a törvényben biztosított vételi jogukkal. A tőzsde A kategóriájában jegyzett Linamar részvények az elmúlt egy hónapban a nyilvános vételi ajánlat áránál magasabb árfolyamon forogtak, árfolyamuk elérte a 3.385 forintot. Csütörtökön délelőtt árfolyamuk 3.105 forintra csökkent az előző napi 3.150 forintos záróárról.   A Linamar Magyarországot választaná A kanadai Linamar venné meg a magyar részvényeket
Cikkek Búcsú a kötelező hajrától? 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 10:54
Megszüntetné az év végi kötelező biztosítási kampányt az alkuszokat tömörítő szervezet - értesült az RTL Klub Híradója. Helyette például a szerződéskötés évfordulóján lehetne biztosítót váltani, úgy, mint most a cascónál. Az ötletet a nagyobb biztosítók támogatják, a kisebbek viszont ellenzik. Szakértők szerint egyébként ez valószínűleg megszüntetné az árversenyt, és emiatt drágulnának a díjak. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete még vizsgálódik. Tavaly csaknem félmillióan váltottak biztosítót, mert jobban jártak, ha más társasághoz szerződtek. Céges autó: Ön mennyit bukik?
Cikkek Gyurcsány Moszkvában 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 10:44
Moszkvában tárgyal ma Gyurcsány Ferenc. Megbeszélései napirendjén mindenekelőtt élelmiszeripari kérdések szerepelnek. A kormányfői látogatásról egy orosz lap azt írta, hogy a magyar miniszterelnök a magyarországi társadalmi problémák megoldására és saját pozíciójának erősítésére igyekszik kihasználni Moszkvához fűződő kapcsolatait. Moszkvai vállveregetés Gyurcsánynak Gyurcsány Putyinhoz készül, mindenki cáfol
Cikkek Brüsszel darabolós kedvében van 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 10:13
Bár Franciaország és Németország ellenzi, az Európai Bizottság tulajdonjogi szabálycsomagot készít elő, amely elválasztaná az energiatermelést az energiahálózatoktól
Cikkek Olcsó sört akar? Megmondjuk, mit NE vegyen! Nagy Gagyisör-Teszt, képekkel 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 09:48
A Privátbankár kosarasa ezúttal is nagy fába vágta a fejszéjét. Aktuális tesztünkben azoknak szeretnénk segíteni, akik sört akarnak vásárolni, de csak némi apró csörög a zsebükben
Cikkek Forint-erősödés: magyarázzák a bizonyítványt 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 09:47
Erősödött a forint a bankközi piacon csütörtökön reggel, az eurót fél tíz tájban 246,50/60 forinton jegyezték a szerda délutáni 247,50/60 forint után. A forint erősödését a piacon globális hatással magyarázzák, nem pedig a magyar fizetőeszköz iránti kereslettel. A feltörekvő piacokat kedvezően befolyásolta, hogy az amerikai Fed szerdán változatlanul hagyta alapkamatát, és a döntést kísérő nyilatkozat a korábbiakkal ellentétben már nem tartalmazott figyelmeztetést kamatemelés lehetőségére. A dollárral szemben még inkább erősödött a forint, a dollár jegyzése reggel 184,40/50 forinton, míg előző nap délután 186,00/15 forinton állt. Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állás
Cikkek Mallorca: az árak és a németek elszálltak 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 09:33
A magas árak miatt 25 százalékkal csökkent a külföldi ingatlanbefektetések értéke a Baleári szigeteken - derült ki egy jelentésből. A szigetcsoport valamikor a britek és a németek kedvenc helye volt, de a jelek szerint kiesett a kegyeikből - írja az El Mundo című spanyol napilap. Az utóbbi három évben Mallorcán jelentősen, mintegy 25 százalékkal csökkent a főként brit és német ingatlanvásárlások értéke. Ennek oka az, hogy az árak az egekbe szöktek. Egy átlagos minőségű lakás ára négyzetméterenként 5400 euró, a faházak esetében négyzetméterenként 4500 euró. Ma már csak a gazdagok engedhetik meg maguknak, hogy a szigeten ingatlant vásároljanak, így csupán az ingatlanpiac csúcsán van virágzás. euractiv.hu
Cikkek Vadmentő vadászok 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 09:18
A vastag pénztárcájú trófeavadászok lehetnek a veszélyeztetett afrikai nagyvadak megmentői - írja a New Scientist cikke alapján a Népszabadság. A cikk szerint a vadászokból ugyanis csillagászati összegeket lehet kihúzni egy-egy ritka állat lelövéséért. A bevétel egy része a helyiek markát üti, más része pedig a természetvédelmi kasszába folyik, amelyből élőhelyvédelmi és fajvédelmi programokat finanszíroznak - írja a lap. A trófeavadászatból egyébként az újság összeállítása szerint az afrikai országok közül a legtöbb bevétele Dél-Afrikának származik, átszámítva 18,9 milliárd forint. A dobogóra még 5 milliárd feletti összeggel Namíbia és Tanzánia került.
Cikkek Budapest is elkapta a tőzsdelázat 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 09:06
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 311,01 pontos emelkedéssel, 23.373,18 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 1,35 százalékos erősödés. A mai napon egyébként elemzői vélemény szerint - összhangban a kedvező nemzetközi tőkepiaci hangulattal - emelkedés várható a Budapesti Értéktőzsdén. Benyes Attila, a Quaestor üzletkötője szerint az emelkedés mértéke elérheti az egy-másfél százalékot. A kereskedő a vezető papírok közül elsősorban az OTP piacán számít jelentős erősödésre.     A BUX szerdán 110,22 pontos, 0,48 százalékos csökkenéssel, 23.062,17 ponton zárt. A részvénypiac átlagos, 22,5 milliárd forintos forgalmat ért el. A vezető részvények közül az OTP és a Magyar Telekom erősödött, a Mol és a gyógyszerrészvények gyengültek. Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek Ha valami nem megy a hegynek, akkor megy Mohamednek 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 08:44
Vajon milyen feltételeket kell teljesítenie az Európai Uniónak ahhoz, hogy éretté váljon Törökország befogadására - Márványi Péter jegyzete
Cikkek Olajdrágulás: nincs megállás 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 08:41
Reggel tovább drágult a kőolaj a szabadpiacon a múlt hét végén elért, hatheti mélyponttól, mert már megkezdődött a spekuláció a benzin miatt, az amerikai autóvezetési szezon előtt. Az árfelhajtást segíti, hogy a szerdán közölt adatok szerint az amerikai stratégiai benzintartalék tovább csökkent a múlt héten. A befektetőket egyelőre nem zavarja, hogy az amerikai kőolajtartalék már nőtt a múlt héten, és az OPEC egy illetékese csütörtökön közölte, hogy a tagországok eddig csak napi 1,2 millió hordó erejéig hajtották végre a novemberben, majd most februárban elhatározott, összesen napi 1,7 millió hordós termeléscsökkentést.     A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas Intermediate a legközelebbi, májusi határidőre csütörtök reggel hordónként 60,06 dollár volt, 45 centtel drágább a szerdai New York-i zárónál. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta a legközelebbi, májusi határidőre csütörtök reggel hordónként 61,25 dollár volt, 48 centtel drágább a szerdai zárónál. Nőtt az amerikai olajtartalék
Cikkek 30 millió a diplomáig - sokba kerülnek az egykék 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 08:25
A Tárki vizsgálata szerint - a szülők által elvégzett háztartási munka értéket is beleszámítva - az egyke gyermekek nevelése kerül a legtöbb pénzbe, az átlag nagyjából évi 1,26 millió forint
Cikkek Másodpercenként 90 dollár - nyomul a Tesco 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 08:21
2005. július 1-je és 2006. június 30-a között rekord összeget, 3,01 ezer milliárd dollárt költöttek el a fogyasztók a világ 250 legnagyobb kiskereskedelmi vállalkozásánál
Cikkek Csak egy iroda felelhet meg a Posta igényeinek 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 08:18
Az első pályázat eredménytelensége után a Magyar Posta Zrt. új kiírást jelentetett meg egy új építésű, A kategóriás, bútorozatlan irodaház bérletére - tudta meg a Napi Gazdaság. A cikk szerint a  társaságnak sajátos igényei vannak. Az ingatlan használatbavételi engedélye nem lehet korábbi 2005 júliusánál, környezetében - gyalogosan megközelítve - 300 méteren belül kell lennie egy metrómegállónak, valamint 5 kilométeren belül egy Duna-hídnak. Ingatlanpiaci szakemberek véleménye szerint a posta kritériumainak és hatalmas területigényének mindössze egyetlen irodaház, a Hungária és Kerepesi út kereszteződésénél épülő Arena Corner tud megfelelni - olvasható az újság mai számában. Levélládát csináltak R2-D2-ból Bezárnak 66 postahivatalt
Cikkek Megkegyelmeznek a beteg-szabadságnak 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 07:55
Mégsem korlátozza a betegek szabad orvos-, illetve intézményválasztási lehetőségét az április 1-jétől megváltozó új beutalási rend - mondta a Népszabadságnak Falus Ferenc országos tisztifőorvos. A cikk szerint a tárca a kórházak megváltozott feladatainak megfelelően újraszabja a területi ellátási kötelezettséget, ám ez csak az intézményekre ró feltétlen kötelezettségeket. A betegek választhatnak más kórházat is, mint amelynek mindenképpen el kell látnia őket. Mindenkit fogadnia kell viszont az intézménynek, aki oda tartozik. Így tehát megmarad a szabad orvos- és intézményválasztás. Az egyetlen korlát: a beutaló nélkül érkező betegnek fizetnie kell - olvasható az újság mai számában. Kórház-átalakításra plusz hét és félmilliárd jut A csehek hallani sem akarnak a vizitdíjról Eddig két kórházat bírságoltak meg Új beutalási rend április 1-től
Cikkek Beindulhat a spekulánsok fantáziája 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 07:51
Az érdeklődés középpontjába kerülhetnek az osztalékkal nem fukarkodó tőzsdei cégek, így az áramszolgáltatók, a Magyar Telekom, a Zwack és az Állami Nyomda papírjai
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG