Cikkek
Cikkek Sok családnál gázos a számla 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 07:43
Több mint tízmilliárd forintnyi gázszámlát nem fizettek be a családok az év első két hónapjában - írja a Független Hírügynökség értesülésére hivatkozva a Magyar Nemzet mai száma. A cikk szerint a januárban, illetve februárban felhalmozott hátralék a családok tavalyi gázszámla-tartozásának felét teszi ki. Kóka szerint verseny kell a földgáz-projektek közt Csattanós magyar válasz a gázárra
Cikkek A forint szembemegy az elemzői széllel 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 07:36
Bár az elemzők továbbra is gyengülést jósolnak a forintnak, miután a Pénzügyminisztériumban határozottan cáfolják, hogy feladnák az árfolyamsávot, egyelőre ismét drágult a forint, mert a Fed szerdai nyilatkozata általában fölfelé segítette a felzárkózó piaci valutákat. A Fed szerdán ismét változatlanul hagyta alapkamatát, és a döntést kísérő nyilatkozatából - amely a korábbiakkal ellentétben már nem tartalmazott figyelmeztetést kamatemelés lehetőségére - a befektetők már közeli enyhítésre következtetnek.     A hét elején a szlovák korona hivatalos felértékelése lendítette föl a térségi valutákat, majd a forint szerdáig olcsóbbodott, miután hétfőn másfél éves csúcsot ért el az euróval szemben. A londoni bankközi piacon a forint csütörtök reggel 245,57-87/euró volt, 0,02 százalékkal jobb a kora hajnalinál, 2,33 százalékkal erősebb az év véginél. Legfrissebb devizaárfolyamok
Cikkek Magyar Hírlap: Széles a zsebébe nyúl 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 07:17
A Magyar Hírlap kiadóvállalat törzstőkéjét 390 millió forinttal megemeli Széles Gábor üzletember családi cége, az SGH Kft. – írta a HVG internetes oldalán. A gazdasági hetilap értesülése szerint a tőkeemelésre azt követően kerül sor, hogy az SGH Kft. lesz a Magyar Hírlap 99,24 százalékos tulajdonosa. A kiadóvállalt törzstőkéje jelenleg 3 millió forint. Az ügyletet követően a szerkesztőséget képviselő Magyar Hírlap Egyesület részesedése jelképesre zsugorodik. A tőkeemelés hátteréről a ma megjelenő HVG számol majd be részletesen. A hetilap honlapján azt írja, az országos politikai napilap veszteségei miatt szorul tőkepótlásra. Széles megemeli tévéje alaptőkéjét Magyar Hírlap: adná a lapot a volt főszerkesztő Régi-új főszerkesztő a Magyar Hírlap élén
Cikkek Fed-kamat: nem volt kétség 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 06:46
Az általános várakozásoknak megfelelően döntött az amerikai alapkamatról az amerikai szövetségi tartalékbank (Fed) kamatalakító Nyíltpiaci Bizottsága: a kamat 5,25 százalékon maradt. A jelentések szerint a bizottsági tagok döntése egyhangú volt. Ezzel augusztus óta hatodszor hagyta változatlanul irányadó kamatát a Fed, amiben szerepet játszhattak az elmúlt hetekben nyilvánosságra hozott még viszonylag erős makrogazdasági adatok. A növekedés mérséklődésének kockázata azonban fennáll. Azért is döntött így most a Fed - vélik az elemzők -, mert az amerikai jegybank továbbra is fenntartja azt a vélekedését, hogy még vannak inflációs kockázatok is. Az amerikai infláció makacsul a Fed által ideálisnak tartott 2 százalék felett van, februárban a maginfláció 2,7 százalékot ért el. Már januárban felmerült a FOMC egyes tagjai részéről, hogy esetleg az emelés lenne a helyesebb lépés. Egészében úgy vélték azonban, hogy az infláció a továbbiakban fokozatosan mérséklődik az energiaárak csökkenésére és a maginflációt alakító importárak hanyatlására.     Legutóbb tavaly június 29-én emelt kamatot a Fed, akkor 0,25 százalékot tett rá addig 5 százalékos alapkamatára. Ezt megelőzően 16 kamatemelési döntést hozott a bizottság, minden esetben negyed százalékponttal húzva fel kamatát, amely 2003. június végén még 1 százalék volt. A mostani szint felett a kamat legutóbb 2001 januárjában állt. Kamatdöntésre várva: komoly inflációs bajokkal küzd Amerika Felcsapták a Bézs Könyvet
Cikkek Adóverseny: a britek bedobták a kulcsot 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 06:41
Nagy-Britannia, a fejlett EU-tagok közül szemlátomást elsőként, beszáll az adóversenybe, amelyet kelet-európai országok kezdtek néhány évvel ezelőtt, leszállítva és egységesítve közvetlen adóikat
Cikkek Vasárnaptól az óra már nyarat mutat 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 06:22
Itt a tavasz, havazik Vasárnap hajnali kettő órakor három órára állítják az órák mutatóit, és ezzel elkezdődik a nyári időszámítás. A MÁV öt belföldi járatát érinti az óraigazítás - közölte a vasúttársaság.  A hajnali kettő és három óra között indítani tervezett személyvonatokat az óraigazítás után, hajnali három órakor indítják - olvasható a közleményben. Az óraállítás a Füzesabonyból Budapestre, a Somoskőújfaluról Hatvanba és a Ceglédről Szolnokra közlekedő járatokat érinti. Szintén hajnali háromkor indul a Dombrádról Herminatanyára, illetve a Lajosmizséről Budapestre közlekedő szerelvény - hívja fel a figyelmet a MÁV. A változás két nemzetközi járatot is érint: a Dacia és a Beograd expressz mindkét irányban egy-egy órás késéssel közlekedik várhatóan. Már nyáron egységes lesz a fogyasztói roaming tarifa Görögország idén 15 millió turistát vár Görögország már most nyári áramhiánytól tart Mi lesz a tavalyról ki nem vett szabadsággal?
Cikkek Túl az adómentességen: nincs ingyen ebéd 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 05:58
Az üdülési csekk után is kezelési költséget kell fizetni és nyilván nem vigasztalja a pénztártagokat a munkáltatói oldal költségmentessége, amikor juttatásuk néhány százaléka eltűnik a nagy kalapban
Cikkek Céges autó: Ön mennyit bukik? 
Privátbankár.hu | 2007. március 22. 05:52
Az olcsóbb díj mellett járulékos előnyei is vannak, ha a céges autókra nem egyesével, hanem flottában kötünk kötelező és casco biztosítást
Cikkek Ön szerint a kínai konyha egészséges? Téved! 
Privátbankár.hu | 2007. március 21. 18:56
A tipikus kínai étteremben kapható menü teli van olyan dolgokkal, amik a táplálkozási szakértők tiltólistáján szerepelnek - állítja egy amerikai fogyasztói csoport
Cikkek A BUX enyhén esett, a gyógyszerpapírok viszont meredeken 
Privátbankár.hu | 2007. március 21. 18:08
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 110,22 pontos eséssel 23.062,17 ponton zárt szerdán, az előző záró értékhez képest ez 0,48 százalékos gyengülés. A részvénypiac átlagos, 22,5 milliárd forintos forgalmat ért el.  A vezető részvények közül az OTP és a Magyar Telekom erősödött, a Mol és a gyógyszerrészvények gyengültek. Blahó Levente, a Raiffeisen Bank részvényelemzője elmondta, hogy főleg külső piaci hatások befolyásolták alapvetően a kereskedés menetét, kevés hazai vállalati hír jelent meg. Hatástalan volt a hír az OTP Bank részesedésének növekedéséről a Kulska Bankában, esést okozott viszont a gyógyszerpapírok árfolyamában, hogy a Citigroup leszállította mint a Richter, mind az Egis célárfolyamát. A Richterét 45 ezer forintról 40 ezerre, az Egisét 20 ezerről 18 ezerre rontotta a hitelminősítő. Az elemző azonban úgy véli, hogy mindkét papír már elérte azt a szintet, ahol már érdemes lesz vásárolni. Szerdán a szokástól eltérően nem az OTP bonyolította le a legnagyobb forgalmat, hanem a Mol. Az olajrészvényre továbbra is kedvezőtlenül hat az enyhe időjárás, a magas készletek és a nemzetközi piacokon olcsó olaj. A világ tőzsdéi az amerikai FED magyar idő szerint késő délutáni kamatdöntését, és az ehhez fűzött indoklását várják. Most nem számítanak az 5,25 százalékos kamat megváltoztatására, de a további kamatpálya szempontjából fontos lehet Ben Bernanke Fed elnök helyzetértékelése. A Mol árfolyama 0,85 százalékkal csökkent. Az OTP 0,58 százalékkal erősödött. A Magyar Telekom 0,95 százalékkal erősödött. A Richter árfolyama 3,47 százalékkal esett. A másik gyógyszer részvény, az Egis ára viszont 4,87 százalékkal csökkent. A közepes tőkeerejű papírok közül ismét 900 millió forintot meghaladó forgalmat bonyolított le az Econet, de a keddi 15,22 százalékos emelkedés után szerdán 5,66 százalékot gyengült. Blahó Levente szerint ennek ideje volt, az év eleje óta az Econet 100 százalékot emelkedett, és vannak bizonytalanságok a társaság első negyedéves eredménye, illetve tevékenységének traszparenciája körül. A Synergon a folyamatos vezetőcsere ellenére 350 millió forintos forgalmat bonyolított le szerdán, az árfolyama 4,87 százalékkal emelkedett. Nézze meg, hogyan zártak részvényei!  
Cikkek Változik a KRESZ 
Privátbankár.hu | 2007. március 21. 18:05
A kormány többek között a gyermekek és a kerékpárosok biztonsága érdekében módosítja a KRESZ-t, a változások egy része már az idén életbe lép - jelentette be a szerdai, budapesti kormányszóvivői tájékoztatón Gál J. Zoltán. Az államtitkár tájékoztatása szerint 2007. június 1-jétől lakott területen kívül, rossz látási viszonyok között az úttesten közlekedő kerékpárosoknak fényvisszaverő ruházatot kell majd viselniük. A gyermekek biztonságát javítja az az idén szeptember 1-jétől életbe lépő változtatás, mely szerint a gépkocsiban utazó valamennyi gyermeket külön gyermekülésbe kell ültetni. Gál J. Zoltán elmondta: 2009. szeptember 1-jétől az iskolabuszokon is kötelezővé válik a biztonsági öv és a gyermekülés használata. Az államtitkár kitért arra, hogy a jelenlegi módosítás szerint jelzőtábla fogja jelölni az útdíjfizetésbe bevont útszakaszokat, és külön tábla tájékoztat majd a közelgő alagútról és az alagút hosszáról. Mint hozzátette, a jelzőtáblák kihelyezése április 1-jétől kezdődik meg. Ugyancsak áprilistól lép életbe az a változtatás, ami lehetővé teszi: lakott területen kívül - ahol az út kialakítása arra alkalmas - jelzőtábla 90 kilométer/óránál magasabb sebességet engedélyezzen. Idióták a leállósávban: életveszélyes autópályák Halottaskocsi a buszsávban: belenyúlnak a KRESZ-be
Cikkek Al Gore-nak mégsincs igaza? 
Privátbankár.hu | 2007. március 21. 17:50
A globális felmelegedés elleni küzdelem élharcosának tekintett Al Gore volt amerikai alelnök sok vonatkozásban pontatlan jövőképet fest - nyilatkozta egy klímaszakértő
Cikkek Demcsák jogi lépéseket tesz 
Privátbankár.hu | 2007. március 21. 17:47
Demcsák Zsuzsa leendő kormányszóvivő szerint az ellene a Magyar Nemzet szerdai számában megjelent vádak egyetlen pontban sem felelnek meg a valóságnak, ezért megteszi a szükséges jogi lépéseket. A cikk szerint Demcsák Zsuzsa férjének közös érdekeltségei voltak, illetve vannak az előzetes letartóztatásban lévő, bűnszövetkezet működtetésével gyanúsított Sz. Istvánnal, és a leendő kormányszóvivő maga is érdekelt egy szerencsejátékkal és fogadással foglalkozó vállalkozásban. Demcsák Zsuzsa az MTI-hez eljuttatott közleményében leszögezte: férje a cikkben említett Fekete Dominó és 24 Ütem Kft-kkel 2007. január 22-én minden kapcsolatot megszakított. A cégek gazdasági tevékenysége semmilyen összefüggésben nem merült  fel a cikkben említett büntető eljárásban Sz. István terhére rótt bűncselekményekkel kapcsolatban. A Solvenus Kft.-ben Demcsák Zsuzsa 2005. január 21-től 2007. február 1-ig volt tulajdonos - férjével közösen -, de a társaság irányításában ez alatt az idő alatt sem vett részt. A társaságnak ekkor rajta és férjén kívül más tulajdonosa nem volt. A kft. 2007-re szóló működési engedélyét 2007. január 11-én megkapta, tevékenységét a jogszabályok keretei között fejti ki. "Kár, hogy Magyar Nemzet cikkírója a cégbíróságra már benyújtott, de még be nem jegyzett változásokról elmulasztott tájékoztatást adni, annak ellenére, hogy az általa hivatkozott cégnyilvántartás  - igaz, csak zárójelben - feltünteti, hogy a bejegyzett adatok módosítása folyamatban van. A korábbi üzlettársi kapcsolat tényén kívül más viszony közte és a büntető eljárásban említett személyek között nem volt, ezért az újságnak a maffia-kapcsolatra utaló megjegyzései megalapozatlanok. Demcsák Zsuzsa és férje, Kiss József a Magyar Nemzettel szemben megteszi a megfelelő jogi lépéseket" - zárul a közlemény. Demcsák kinevezését támadja a Fidesz
Cikkek Nyereséggel zárt a Parmalat 
Privátbankár.hu | 2007. március 21. 17:39
A tavalyi évet már nyereséggel zárta a 2003-ban összeomlott, talpraállása óta jelentősen karcsúsodott olasz Parmalat tejipari vállalat: a konszern 192,5 millió eurós adózott eredményt ért el, miután 2005-ben még 300 ezer euró volt  vesztesége. Forgalma tavaly 4,4 százalékkal 3,84 milliárd euróra nőtt, adóssága 170 millió euróra csökkent a 2005-ös 369,3 millióról. Tavalyi, 350,7 millió eurós pénzforgalmi többletét (EBITDA) az idén 12-15 százalékkal várja nőni, korábban ennél magasabb, 454 millió eurós EBITDA eredményt várt. Ezt elemzők profitfigyelmeztetésként értékelik az idei évre. Bevételeiben az idén 3-5 százalékos bővülést vár a tavalyihoz képest. A 2003. decemberi összeomlása és részvényeinek kivezetése óta a Parmalat nyereséges kulcstevékenységeire karcsúsodott, még harminc országban van jelen, és továbbra is élen jár a világpiacon tartós tejből. A Parmalat részvényeivel 2003. decemberben szüntették meg a kereskedést a milánói tőzsdén, miután kiderült, hogy a cég könyvelésében hatalmas hiány mutatkozik. Ennek nyomán robbant ki az utóbbi évtized legnagyobb cégbotránya Olaszországban. A Parmalat akkor csaknem 14,5 milliárd eurós adósságot ismert el, majd csődöt jelentett. A vizsgálatok szerint évek óta meghamisították a mérlegadatokat, és a befektetőket félrevezető csalássorozatban bankok és könyvvizsgáló cégek is közreműködtek, egyebek közt a Bank of America, a Deloitte, a Grant Thornton olaszországi érdekeltsége. A céget 2005. októberben vezették vissza a milánói tőzsdére. Nálunk még nem divat bevallani a stiklit Haladékkal, de kifizetik a GVH bírságokat
Cikkek Csaknem duplázott az Inter-Európa Bank 
Privátbankár.hu | 2007. március 21. 17:36
Az Inter-Európa Bank Nyrt. tavaly 3,480 milliárd forint adózott eredményt ért el, amely 45 százalékkal haladja meg a 2005. évit - olvasható a társaság szerdán közzétett pénzintézeti beszámolójában a BÉT honlapján, ahol az IEB április 5-i éves közgyűlésére kiadott meghívójában. A konszolidált, auditált, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján összeállított pénzügyi beszámoló szerint a bank mérlegfőösszege egy év alatt 34 százalékkal 329,6 milliárd forintra emelkedett. Januárban a Sanpaolo IMI Internazionale S.p.A. 4.074 forintos nyilvános vételi ajánlatot tett az  Inter-Európa Bank valamennyi névre szóló szavazati jogot megtestesítő törzsrészvényére. A vételi ajánlat azután született meg, hogy az IEB részvényeinek 85,866 százalékát tulajdonló  Sanpaolo IMI Internazionale SpA a január elsejével létrejövő Intesa Sanpaolo vállalatcsoport része lett. (A Sanpaolo IMI mellett a Bank Intesa S.p.A.-ból jött létre az új bankcsoport.) Az IEB részvénye a szerdai kereskedésben 3.970 forintos árfolyamon zárt, az elmúlt egy évben a legmagasabb ára 5.000 forint, a legalacsonyabb 2.162 forint volt. Nyolcvan százalékkal nőtt az Inter-Európa Bank profitja Vihetik az Inter-Európa Bankot
Cikkek Itt a tavasz, havazik 
Privátbankár.hu | 2007. március 21. 16:56
Havazással és viharokkal köszöntött be a csillagászati tavasz Európában. Spanyolországban, Burgos település közelében mintegy ezer teherautó rekedt az autópályán
Cikkek Nőtt az amerikai olajtartalék 
Privátbankár.hu | 2007. március 21. 16:51
Az amerikai kereskedelmi üzemanyagtartalékok szokásosan szerdán közzétett (elmúlt) heti adatai közül ez alkalommal a benzintartalék 3,4 millió hordós csökkenése gyakorolhat elsősorban hatást az olajpiacra. Visszaestek - 1,7 millió hordóval - a feldolgozott termékek tartalékai is, s bár a nyersolajé 4 millió hordóval nőtt mindegyik tartalék mennyisége elmarad a tavaly ilyenkoritól - derül ki az amerikai kormányzati adatokból. A benzintartalék vártnál nagyobb csökkenését az import 800 ezer hordót meghaladó visszaesése mellett a kereslet fellendülése okozta. Mindeközben finomítói kapacitások estek ki, elsősorban karbantartási-javítási munkálatok miatt. A nyersolajtartalék növekedése viszont a várakozások feletti volt. Az amerikai kereskedelmi benzintartalék február eleje óta 16,7 millió hordóval, 7,4 százalékkal apadt. A szakértők is arra számítottak, hogy a múlt héten nőtt az amerikai olajtartalék, ugyanakkor csökkent a benzintartalék és a feldolgozott olajtermék-tartalék. A Reuters által kedden megkérdezett 12 elemző véleményének az átlaga szerint a március 16-án záródott héten az amerikai olajtartalék 0,8 millió hordóval bővült az egy héttel korábbi 1,1 millió hordó növekedést követően. A benzintartalék kapcsán a szakértői várakozás átlagában 1,7 millió hordó csökkenés szerepelt az egy héttel korábbi 2,5 millió hordó hanyatlást követően. A fűtőolajat és dízelolajat tartalmazó feldolgozott olajtermék-tartalék esetében a szakértői előrejelzés 1,3 millió hordó mérséklődésről szólt. Egy héttel korábban ez 2,8 millió hordóval csökkent. Benzines várakozások drágítják az olajat Nőtt az amerikai olajtartalék
Cikkek Demcsák kinevezését támadja a Fidesz 
Privátbankár.hu | 2007. március 21. 16:42
A Fidesz nagyon határozottan azt javasolja Gyurcsány Ferencnek, hogy ne nevezze ki kormányszóvivőnek Demcsák Zsuzsát - jelentette be Pokorni Zoltán, az ellenzéki párt alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján. "Nagyon határozottan azt javasoljuk Gyurcsány Ferencnek és az őt támogató politikusoknak, hogy vonják vissza ezt a személyi döntésüket, módosítsák a kormányszóvivő személyét" - mondta a politikus. Pokorni Zoltán szerint a szóvivő kinevezése ártana a kormány, a közigazgatás és a politikai osztály tekintélyének, de Magyarország egészének tekintélyét is rombolhatja ez a személyi döntés. A Fidesz alelnöke egyrészt a leendő kormányszóvivő szerinte érzéketlenségről tanúskodó blog-bejegyezéseit kifogásolta, amelyek - folytatta - sértik az emberek többségét, főként a szegény családokat. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a blogban megfogalmazottakat a kisebbik kormánypárt, az SZDSZ egyik politikusa is vállalhatatlannak nevezte. Az ellenzéki politikus emellett azt is kifogásolhatónak tartotta, hogy  - mint mondta -  Demcsák Zsuzsa "férje egy maffiabűncselekménnyel gyanúsított személy üzlettársa volt", és több cégtársát előzetes letartóztatásba helyezték, a többi között két gyilkosság megrendeléséért, valamint bűnszervezet vezetésének gyanúja miatt. Hozzátette: a leendő kormányszóvivőnek van szerencsejátékkal és sportfogadással kapcsolatos vállalkozása. Pokorni Zoltán hangsúlyozta: ez nem az a kép, amit a közhivatalt viselő emberekről, a kormányról és Magyarországról sugározni kell. A politikus szerint ugyanakkor mindez nem Demcsák Zsuzsa problémája, hanem azé, aki kinevezi őt, ilyen értelemben tehát a miniszterelnökről ad képet, Gyurcsány Ferenc értékválasztását tükrözi. Demcsák Zsuzsa, mint kormányszóvivő? Elismerték Demcsák kinevezését Kommunikálni tanulnak a köztisztviselők
Cikkek Többezres jogsértés az FBI-nál 
Privátbankár.hu | 2007. március 21. 16:26
Háromezerre tehető azoknak a jogsértő adatgyűjtéseknek száma, amelyeket az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) 2003 óta végzett - írta a keddi The Washington Post.
Cikkek Kórház-átalakításra plusz hét és félmilliárd jut 
Privátbankár.hu | 2007. március 21. 16:20
Hét és félmilliárd forint többletforrást  biztosít az Egészségügyi Minisztérium kórház-átalakításra - közölte Horváth Ágnes, a szaktárca államtitkára szerdán Budapesten. A kórházak beavatkozások finanszírozása betegenként az eddigi 136 ezer forintról 146 ezerre emelkedett, míg a járóbeteg-szakellátásnál a betegségcsoportonként a tb által fizetett összeg meghatározásánál az eddigi 1,36-os szorzó helyett 1,46-ost alkalmaznak - mondta Horváth Ágnes. Hozzáfűzte, hogy a felszabaduló fekvőbeteg-kapacitás 20 százalékát az Egészségügyi Minisztérium a járóbeteg-ellátás kapacitásának növelésére fordítja. Beszámolt arról is, hogy három hónapig kiegészítő díjazást kapnak azok a kórházak, amelyek legalább 400 aktív ággyal rendelkeznek, vagy ahol legalább ötféle szakorvos dolgozik. Többletforrás jár azon intézményeknek is, amelyek kiemelt országos feladatot látnak el, vagy kiemelt népegészségügyi programban vesznek részt - tette hozzá. Az államtitkár megjegyezte azt is, hogy a teljesítményvolumen-korlát (tvk)-többletet azon járóbeteg-szakellátást nyújtó intézményeknek adja a tárca, ahol csakis járóbeteg-szakrendelő van, azaz nincs fekvőbeteg-szakellátás. A tvk intézményre lebontva határozza meg, hogy egy-egy kórház hány beteget láthat el, ha ezt túllépik, a e fölött ellátott betegekre nem, vagy csak csökkentett finanszírozást kapnak. Horváth Ágnes a területi ellátási kötelezettségről szólva hangsúlyozta: "ez nem beutalási rend (...), a kötelezettség az intézmények oldalán jelentkezik". Felhívta figyelmet arra is, hogy egy adott önkormányzat meghatározhatja azt, mely kórházhoz tartozzanak a területén élő betegek. Az államtitkár azt is elmondta, hogy a kórházi napidíjon túl a kezelésért csak akkor kell fizetnie a betegnek, ha beutaló nélkül érkezik a kórházba, vagy más kórházba szól a beutalója. Ez az összeg a kezelés 30 százaléka, de legfeljebb 100 ezer forint lehet. Eddig két kórházat bírságoltak meg Új beutalási rend április 1-től
Cikkek Enyhült a spekulációs nyomás, gyengült a forint 
Privátbankár.hu | 2007. március 21. 16:06
Az enyhülő spekulációs nyomás hatására szerdán gyengült a forint a bankközi piacon, az eurót fél négy tájban 247,50/60 forinton jegyezték a kedd délutáni 246,40/60 forint után. A forint 37 bázisponttal 12,33 százalékra gyengült a plusz/mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán. Az euróval 246,20-248 forint között kereskedtek, s a régiós devizákban is korrekcióról számoltak be kereskedők. A forgalom átlagos volt, de a egyelőre szünetelni látszott a forint és a szlovák korona sávja elleni spekuláció. Várható a forint árfolyamának további korrekciója, csütörtökön a 248-250 forintos euró árfolyam is elképzelhetőnek tűnik. A globális piacokon az amerikai Fed kamatdöntő ülése utáni kommentárt várják, ezért mindenütt a kivárás volt a jellemző. A magyar idő szerint késő este megjelenő hírektől a további kamatpálya alakulásához várnak információkat, elterjedt vélekedés szerint a nem változik az 5,25 százalékos amerikai alapkamat. A dollárral 186,00/15 forinton kereskedtek, míg kedden 185,35/50 forint volt az árfolyama. Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állás
Cikkek Az OTP növelte részesedését a szerbiai leánybankjában 
Privátbankár.hu | 2007. március 21. 16:04
Az OTP Bank növelte részesedését a szerbiai Kulska bankban - közölte a magyar pénzintézet a Budapesti Értéktőzsde honlapján, szerdán. Az elmúlt hónapok tőzsdei vásárlásai és a közelmúltban lezárult nyilvános sajátrészvény vásárlás eredményképpen az OTP tulajdona a szerb bank alaptőkéjében 2007. március 20-án 92,552 százalék. Az OTP tavaly júliusban vásárolt többségi részesedést a Kulska bankban, majd decemberben nyilvános vételi ajánlattal 83,194 százalékra növelte részesedését. Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek Emelkedett, majd csökkent a New York-i tőzsde 
Privátbankár.hu | 2007. március 21. 15:54
Szerdán alig mozdultak el nyitáskor a mutatók a Wall Streeten: a tőzsde DJIA mutatója mindössze 5,61 ponttal, a Nasdaq Composite 3,84 ponttal emelkedett. A befektetők a Fed kedden kezdődő kamatértekezletének szerdai végeredményére várnak, ez közép-európai idő szerint este esedékes. Fél óra elteltével a DJIA 20,50 pont csökkenésnél járt, a Nasdaq Composite mutató 1,02 pontos gyengülést jelzett. A technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 0,6 százalék (13,80 pont) emelkedéssel 2408,21 ponton fejezte be a keddi napot. A 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 12 288,10 ponton zárt 0,5 százalék (61,93 pont) növekedéssel. A szerdai New York-i nyitáskor a vezető nyugat-európai indexek növekedést mutattak: a londoni FTSE-100 index 23,70 ponttal, a frankfurti DAX-30 mutató 5,63 ponttal járt keddi zárása felett. Az euró 1,3303 dollárnál állt ekkor. Az amerikai WTI könnyűolaj 53 centes emelkedéssel 59,78 dollárt mutatott, a Brent 66 centtel 60,86 dollárra nőtt. Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek Megkezdődtek a húsvéti élelmiszer ellenőrzések 
Privátbankár.hu | 2007. március 21. 15:52
Kiemelt húsvéti ellenőrzést tartottak a budapesti és Pest megyei állategészségügyi hatóság szakemberei szerdán a fővárosban; jelentősebb kifogásolnivalót nem találtak az állatorvosok - tájékoztatta az ellenőrzést követően Hajós Ádám fővárosi és Pest megyei főállatorvos az MTI-t. A szakemberek Kőbányán ellenőriztek egy tojáscsomagoló üzemet, amelyben óránként mintegy 60 ezer tojást csomagolnak. Itt semmiféle kifogást nem találtak. Szintén Kőbányán, a Fehér úton a Cédrus Csarnokpiacon hús, tejtermék szakboltokat és más élelmiszert árusító üzleteket vizsgáltak. Hajós Ádám szerint ezen a helyen sem találtak jelentősebb kifogásolnivalót. A budapesti és a Pest megyei főállatorvos csupán egyetlen húsboltot említett, ahol 50 kilogramm sertészsírt szakszerűtlenül, rossz körülmények között tároltak, ezért az felmelegedett, így az állatorvosok elrendelték a megsemmisítését. Hétfőn és kedden a Pest megyei élelmiszerellenőrök tartottak vizsgálatot Érden egy legálisan működő húsboltban. Az üzlet raktárában azonban egy illegálisan működő húsfeldolgozó üzemre bukkantak. Az ott talált mintegy 600 kilogramm húst és húskészítményt lefoglalták és elrendelték az áru megsemmisítését. A fővárosi és Pest megyei főállatorvos megjegyezte, hogy a megsemmisítés költségét a tulajdonosnak kell viselnie. Emellett amennyiben a feldolgozott hús eredetét számlákkal tudja igazolni, úgy a minőségvédelmi bírságot ezen összeg alapján szabják majd ki. Az eljárásba az állategészségügyi hatóság a rendőrséget is bevonta. Hajós Ádám emlékeztetett arra, hogy húsvétig folytatódnak a kiemelt élelmiszerellenőrzések. Mit hoz a húsvéti nyúl? Tojásár-drágulást A késői húsvét lódította meg a kiskereskedelmet
Cikkek Egymilliárd forint balatoni pályázatok előkészítésére 
Privátbankár.hu | 2007. március 21. 15:34
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség egymilliárd forint pályázat-előkészítő alapot hoz létre, amely kizárólag a balatoni projektek kidolgozására költhető el -  közölte a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) elnöke szerdán Siófokon. Suchman Tamás (MSZP) a tókörnyéki megyei önkormányzatok szakbizottságainak együttes ülésén hangsúlyozta: a közeljövő egyik legfontosabb feladata, hogy az unió által befogadható pályázatok szülessenek a Balaton térségében. "Tele vagyunk álmokkal" - mondta a BFT elnöke, utalva arra, hogy az általa megismert projektek egy része "nem pályázatérett", nem alkalmas az Európai Uniótól lehívható források elnyerésére. Mint mondta, ezért is fordult Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztoshoz. Az immár rendelkezésre álló forrás lehetővé teszi, hogy a pályázatok kiírásakor már kész programokat lehessen beadni - tette hozzá Suchman Tamás. A BFT elnöke arra kérte Somogy, Veszprém és Zala megye turisztikai bizottságainak vezetőit, valamint a tóparti önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetséget, tudatosítsák az önkormányzatokban: "motorjai kell, hogy legyenek, sokkal inkább, mint eddig" a turisztikai fejlesztéseknek. Balázs Árpád (Fidesz), Siófok polgármestere, a Balatoni Szövetség elnöke a rendszerváltozás előtti és utáni vendégforgalmat összehasonlítva azt mondta: 1990 előtt "mesterségesen irányított turizmus" jellemezte a balatoni idegenforgalmat, amely "egysíkú és alacsony színvonalú" volt. Ennek ismeretében érhető, hogy 1990 után csökkent a vendégek száma - mondta, egyúttal azonban annak a véleményének is hangot adott, hogy a turizmusban rejlő lehetőségeknek csak mintegy egynegyedét használják ki a Balaton parton. Balázs Árpád szerint "a Balaton jó időben verhetetlen", ám ahhoz, hogy 4-5 napnál hosszabb időre is élményt nyújtson az idelátogatóknak minőségi szolgáltatásokra, látványosságokra és színvonalas programokra van szükség.  Az uniós támogatást kockáztatják a szállásadók Félig kihasznált szállodák: 15 ezer egy éjszaka Aláírásgyűjtéssel próbálkoznak a pórul járt siófokiak
Cikkek Nyugdíjpénztárak: megéri? 
Privátbankár.hu | 2007. március 21. 15:30
A nyugdíjpénztárak teljesítménye versenyképes, az elmúlt évekre komoly reálhozam volt jellemző: 2002-2006. között éves átlagban a magánnyugdíjpénztárak 4,2, az önkéntesek 4,08 százalékos reálhozamot értek el - mondta Juhász Istvánné, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) ügyvezető igazgatója
Cikkek Már nyáron egységes lesz a fogyasztói roaming tarifa 
Privátbankár.hu | 2007. március 21. 14:42
Az uniós tervek szerint júniusban megszületik a roaming-díjakkal kapcsolatos szabályozás, s van arra esély, hogy ennek hatását már a nyáron érzékelik a felhasználók - mondta Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke szerdán, budapesti sajtótájékoztatón. Hozzátette: a szabályozás valószínűleg meghatározza a szolgáltatótól, illetve díjcsomagtól független európai fogyasztói roaming tarifát, azaz a maximum díjat, ami körülbelül bruttó 50 eurócent lesz percenként, akkor is, ha hívást kezdeményez, vagy ha fogad az ügyfél. Jelenleg mintegy 1 euró az átlagdíj. A terv az, hogy a felhasználó automatikusan bekerül az 50 centes csomagba, ám kijelentkezhet belőle akkor, ha például a saját szolgáltatójától kedvezőbb tarfiát kap. Az eseményen elhangzott az is, hogy 2008. január 1-jétől Pataki Dániel lesz az európai hírközlési hatóságokat tömörítő IRG (Independent Regulators Group - Független Szabályozók Csoportja) és az ERG (Europen Regulators Group - Európai Szabályozók Csoportja) elnöke. Részletek... A két szervezetnek mindig egy elnöke van, akit a 34 tagállamban működő hírközlési hatóságok vezetői közül választanak. A szervezeteket egy úgynevezett trojka irányítja, amelynek tagja az előző, a jelenlegi és következő évi elnök. A két szervezet elősegíti az információs tapasztalatcserét, például a fix vezetékes és a mobil hívások végződtetésének szabályozásban. A szervezetek támogatják a konkrét együttműködést is a hatóságok között a szabályozás területén, illetve szorgalmazzák azt is, hogy a tagországok ugyanazt a piaci problémát hasonlóan kezeljék. Az elnök elmondta: a tervek szerint még az idén törvény születik a digitális műsorszórásról, ami lehetővé teszi, hogy jövőre már pályáztathassák a frekvenciákat. Magyar az európai hírközlési szervezetek élén Magyar EP-képviselő ment neki a mobilcégeknek Még mindig túl drága külföldön használni a mobilt
Cikkek Két üzemet zár be Európa legnagyobb cukoripari csoportja 
Privátbankár.hu | 2007. március 21. 14:30
A német Südzucker cukoripari konszern - Európa legnagyobb cukoripari csoportja - két németországi üzemének bezárását jelentette be, Gross-Gerauban és Regensburgban. Az üzembezárásokat a piaci környezet romlásával indokolták, amelynek hátterében az EU cukorpiaci reformja áll. Szakmai berkekből származó korábbi értesülések szerint a cég németországi és franciaországi üzemek bezárásával reagál évtizedek óta első veszteségére. A Südzuckernek Németországban jelenleg még 11 üzeme van. Gross-Gerauban szezonfüggően 150-180, Regensburgban 180-200 főt foglalkoztatnak. Szerdán már megkezdődtek a tárgyalások a munkavállalók képviselőivel. A február végén zárt 2006/07-es pénzügyi évében előzetes adatok szerint 200 millió euró körüli veszteséget szenvedett el a Südzucker. Az EU cukorpiaci reformjának betudhatóan az idén háromjegyű milliós nagyságrendben számít bevételkiesésre. A most kezdődött 2007/08-as pénzügyi évben a Südzucker fő profiljában, a cukorgyártásban ezért üzemi eredmény szinten nullszaldót vár. A Südzuckerhez 44,9 százalékban tartozó osztrák Agrana csoport a Magyar Cukor Rt. anyacége. Gyümölcslével az öregedés és a betegségek ellen Körbenéztünk, elszédültünk: elszálltak az árak Olcsóbb a kávé, drágább a kakaó és a cukor
Cikkek Több gyógyszert adtak el tavaly 
Privátbankár.hu | 2007. március 21. 14:24
Tavaly világszerte 7 százalékkal bővült a gyógyszerforgalmazás, elsősorban annak köszönhetően, hogy az Egyesült Államokban, Ázsiában és Latin-Amerikában erőteljesen bővült a forgalom. Európában viszont lassult a növekedési ütem. A londoni IMS Health piackutató intézet szerdán nyilvánosságra hozott elemzése szerint a piac 643 milliárd dollárra nőtt tavaly: az Egyesült Államokban 8,3 százalékkal 290,1 milliárd dollárra nőtt a forgalom, Kanadában 7,6 százalékos volt a növekedés. Ezzel szemben a főbb európai piacokon - Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Nagy-Britannia - mindössze 4,4 százalékos volt a növekedés, 123,2 milliárd dollárt tett ki a piac. Egy évvel korábban 4,8 százalékos volt a növekedés. A hét legfontosabb piacon a teljes forgalomnak több mint fele jutott után gyártott készítményekre. A piackutató szerint a legnagyobb növekedést a rákgyógyszereknél tapasztalták: itt a forgalom 20,5 százalékkal 34,6 milliárd dollárra emelkedett.   Globális felmelegedés: Afrikából érkezik a halál A jövő elkezdődött: robotokkal a műtétek ellen 1000 gyógyszer lesz olcsóbb - bejött a törvény (hanganyag)
Cikkek Középpontba kerülhet a lakáshitel csere 
Privátbankár.hu | 2007. március 21. 14:13
A következő években egyre nagyobb szerepet kaphat a 2001 előtt felvett, ma már kedvezőtlen futamidejű és kamatozású lakáshitelek cseréje hosszabb lejáratú, kedvezőbb feltételű kölcsönökre - mondta Varga Eszter, a Central European Credit ( CEC) vezérigazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. Aláhúzta: a hazai lakossági hitelek állományából még 250-300 milliárd forintra tehető azoknak a forintban adott lakáskölcsönöknek az állománya, amelyek futamideje átlagban 10 év, kamata esetenként 20 százalék körüli, így kondíciójuk jóval kedvezőtlenebb a mostani devizahiteleknél. Ezek kiváltására a CEC a napokban indította el akcióját, amelyben messzemenően alkalmazkodnak a kölcsön tulajdonosának anyagi feltételeihez. A tavalyi év slágere a deviza hitel volt Váltás devizahitelre: kétszer is gondolja meg! A hitel egyre drágább, a betétek kevesebbet hoznak
Cikkek Uniós vizsgálat indult Magyarország ellen 
Privátbankár.hu | 2007. március 21. 14:03
Az Európai Bizottság az állami támogatásra vonatkozó szabályok kapcsán hivatalos vizsgálati eljárást indított a csoporton belüli ügyletekből származó kamat magyarországi adóztatásáról
Cikkek Háromszoros kereslet a kincstárjegy-aukción 
Privátbankár.hu | 2007. március 21. 13:05
A hat hónapos diszkont kincstárjegy szerdai aukcióján a felajánlott és értékesített 30 milliárd forintnyi mennyiségre 107,2 milliárd forintnyi ajánlat érkezett az Államadósság Kezelő Központ tájékoztatása szerint. Az elfogadott 30 milliárd forintnyi ajánlaton felül 6 milliárd forintnyit bocsátott ki saját számlás értékesítésre az ÁKK. Az aukción 7,68 százalékos átlaghozam alakult ki. Ez 7 bázisponttal alacsonyabb a keddi másodpiaci referenciahozamnál, a két héttel ezelőtt tartott legutóbbi aukció átlaghozamától pedig 29 bázisponttal marad el. Az aukción a legalacsonyabb elfogadott hozam 7,65 százalék, a legmagasabb 7,68 százalék volt. A kereskedők szerint részben a kamatcsökkentési várakozások miatt, részben pedig a jövő héten lejáró 195 milliárd forintnyi diszkont-kincstárjegy állomány miatt csökkent a hozam az aukción. A másodpiacon kiegyensúlyozott kétoldali üzletmenetről számoltak be kereskedők, a hozamszintek csak a három évnél hosszabb lejáratokon emelkedtek mintegy 3 bázisponttal, a többi lejáraton már a hét előző napjain beáraztak egy jövő hétfőre várt 25-50 bázispontos jegybanki alapkamat mérséklést. A forint továbbra is erős, bár a délelőtti kereskedés alapján úgy tűnik, hogy az ingadozási sáv eltörléséhez fűződő külföldi spekuláció visszaszorulóban van. Az euró 246,45-247,40 forintos sávban ingadozott a délelőtt folyamán, délben 247,40/50 forinton jegyezték az eurót a keddi 246,40/60 forint után. Állampapír referenciahozamok, indexek
Cikkek Trichet újabb kamatemelésre utalt 
Privátbankár.hu | 2007. március 21. 12:46
Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke szerdán az Európa Parlament pénzügyi bizottsága előtt értékelte az eurózóna gazdasági helyzetét
Cikkek Nőnek a deviza-megtakarítások 
Privátbankár.hu | 2007. március 21. 12:38
A háztartások deviza-megtakarítási hajlandósága az OTP Banknál a legnagyobb hazai hitelintézet adatai alapján az elmúlt két évben folyamatosan és jelentősen nőtt - tájékoztatott Tokodi Gábor, a hitelintézet lakossági számlaüzletágának igazgatója. Az elmúlt két év tapasztalatai alapján a háztartások devizabetét-elhelyezésének célja a valódi, hosszú távú és összegszerűségében is egyre nagyobb megtakarítás, szemben az évekkel korábbi rövid távú árfolyamnyereség-realizálási szándékkal - hangsúlyozta a számlaüzletág igazgatója. Az OTP Banknál elhelyezett devizabetét-állomány növekedése 2005 közepe óta összességében mintegy 35 százalékos, és mérhető az emelkedés minden számlavezetési devizanemben, euróban, amerikai dollárban, angol fontban, svájci frankban, kanadai dollárban és svéd koronában. A teljes volumen 66 százaléka euróban nominált, ebben a körben a legdinamikusabb, 45 százalékos az állománynövekedés 2006 januárjához képest - mondta Tokodi Gábor. Legfrissebb devizaárfolyamok A legnagyobb hazai bank, hasonlóan a forint-megtakarításokat ösztönző akciókhoz, a deviza-lekötéseket is inspirálni kívánja, ezért árazási testületének döntése értelmében szerdától magasabb, fixált kamatot térít - mondta Tokodi Gábor. Az akció ideje alatt az OTP Bank a 12 hónapra lekötött 5.000 és 500.000 EUR-s sávban fixen 3,5 százalékos, a 6 hónapra lekötött 6.000 és 600.000 USD-s sávban fixen 5 százalékos kamatot fizet. Ezzel egyidejűleg az új devizaszámla-szerződések körében 3 hónapon keresztül elengedi a havonkénti 70-140 forintos számlavezetési díjat - tette hozzá. Mibe fektessem a pénzem?
Cikkek A hónap végén lesz a BorsodChem részvények kivezetése 
Privátbankár.hu | 2007. március 21. 12:34
A BorsodChem részvényeit várhatóan március 30-val kivezetik a Budapesti Értéktőzsdéről, és egyúttal a Londoni Értéktőzsdéről is törlik a letéti igazolásait - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján, szerdán. Kedden lezárult a kiszorítási eljárás, amelynek során összesen 611 ezer darab részvény nem került a First Chemical Holding tulajdonába. Ezeket a részvényeket március 29-i hatállyal érvénytelenítik, és a helyettük kibocsátandó új részvényeket a First Chemical rendelkezésére bocsátja a társaság. A Permira csoporthoz tartozó First Chemical Holding Kft. tavaly decemberben nyilvános vételi ajánlattal 89,2 százalékos részesedést szerzett a kazincbarcikai vegyipari társaságban. Ezután a dolgozói részvények bevonásával leszállították a BorsodChem jegyzett tőkéjét, így a First Chemical tulajdoni hányada 93,8 százalékra emelkedett. A többségi tulajdonos február 27-én jelentette be vételi jogának gyakorlását a tulajdonába nem került BorsodChem részvényekre, 3.000 forintos árfolyamon, ami megegyezik a korábbi nyilvános vételi ajánlat árfolyamával. A BorsodChem részvényei 1996 óta forogtak a Budapesti Értéktőzsdén. Eladta saját részvényeit a BorsodChem Kikerülnek a BUX indexből a Borsochem részvények
Cikkek Árvizeket hoz a klímaváltozás 
Privátbankár.hu | 2007. március 21. 12:21
A klímaváltozás hatására már most háromszorosára nőtt az árvizek gyakorisága Magyarországon - mondta a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium főosztályvezetője
Cikkek Állami felügyelet az energiacégekben? 
Privátbankár.hu | 2007. március 21. 12:09
Az Országgyűlés szakbizottsága szerint a Magyar Energia Hivatalt fel kell jogosítani arra, hogy az energetikai cégek igazgatóságaiba és felügyelő bizottságaiba tagokat delegáljon
Cikkek Felpörgette az ügyintézést az Európai Bíróság 
Privátbankár.hu | 2007. március 21. 12:06
Több mint tíz év után először húsz hónap alá csökkent az Európai Bíróságon az eljárások átlagos időtartama az előzetes döntéshozatali ügyeket illetően - derül ki az Európai Unió saját bíróságának szerdán nyilvánosságra hozott statisztikájából, amelyet az MTI brüsszeli irodájához is eljuttattak. Az eljárások átlagos időtartama eszerint tavaly 19,8 hónap volt, míg 2003-ban 25,5 hónap, 2004-ben 23,5 hónap, 2005-ben pedig 20,4 hónap. Az összehasonlító elemzés azt mutatja, hogy 1995 óta az előzetes döntéshozatali ügyek elintézésének átlagos időtartama tavaly volt a legrövidebb. A közvetlen keresetek és a fellebbezések elintézésének átlagos időtartama a múlt évben 20, illetve 17,8 hónap volt (21,3 hónap és 20,9 hónap 2005-ben). Másik kedvező változást, hogy a folyamatban maradt ügyek száma jelentős csökkenést mutat annak ellenére, hogy az érkezett ügyek száma jelentősen nőtt. A bíróságra 2006-ban 537 új ügy érkezett, ami a 2005-ben érkezett ügyek számához képest 13,3 százalékos növekedést jelent (474 ügy). A december 31-én folyamatban maradt ügyek száma 731 volt, miközben 2003 végén még 974 ilyen eljárás volt , 2004-ben 840, tavalyelőtt pedig 740 ügy. Tavaly a bíróság 546 ügyet fejezett be. A kizárólag az uniós intézményekkel vagy joganyaggal kapcsolatos panaszokkal foglalkozó bíróság munkáját immár két másik szerv segíti. Közülük 2006 volt az első teljes év az Európai Unió Közszolgálati Törvényszékének működésében. Ide 148 keresetet nyújtottak be, és 53 ügyet fejeztek be tavaly. Az Elsőfokú Bíróságon 436 befejezett ügy állt szemben 432 érkezett üggyel. Az érkezett ügyek száma látszólag csökkent a 2005-ös 469-ről, de figyelembe kell venni, hogy a közszolgálati ügyeket tavaly óta a szakintézménynél intézik. Európai Bíróság előtt a magyar médiatörvény Megindult az első uniós eljárás Magyarország ellen Megkülönböztető adóztatás miatt büntetne az EU  
Cikkek Románia felé nyújtogatják nyakukat a befektetők 
Privátbankár.hu | 2007. március 21. 11:55
Románia az Európai Unióhoz való csatlakozással felértékelődött a külföldi befektetők szemében: elsősorban a még privatizáció előtt álló gáz-és kőolajszektor, a villamosenergia ipar, a bankszektor, valamint a gyógyszeripar tarthat számot az érdeklődésükre. Románia 2009-ig évi 5 milliárd euró befektetéssel számolhat a Bank Austria Creditanstalt (BA-CA) számításai szerint. A fő vonzerőt a vállalkozásbarát környezet és a szakképzett munkaerő jelenti. Már az uniós csatlakozás előtti évben 75 százalékkal 9,1 milliárd euróra nőttek a közvetlen külföldi tőkebefektetések. Emellett a hitellehetőségek bővülése nyomán megélénkült belföldi fogyasztás járult hozzá a gazdasági növekedés gyorsulásához. A közeljövőben a kiskereskedelem, az ingatlan-és pénzügyi szolgáltatás, illetve az infrastrukturális szektor adhat lendületet a fejlődésnek - vélik a BA-CA Kelet-Európa szakértői. Az osztrák elemzők szerint a román gazdaságot jelenleg az átmenet jellemzi a munkaigényes, hagyományos ágazatokból - textil-, ruházati- és bőripar - a közepes, illetve csúcstechnológiai iparágak felé. A külföldi befektetők olyan ágazatokat fognak előnyben részesíteni, mint a távközlés, a szállítási berendezések gyártása, vagy az autóalkatrészek előállítása. A következő években elsősorban az építőipar és a közlekedési ágazat lesz az átalakulási folyamat nyertese a BA-CA szerint. Románia 2013-ig 31 milliárd euróra számíthat az Európai Unió strukturális és kohéziós alapjaiból, míg a csatlakozás előtt 2 milliárdot kapott 2004-2006 között. A vártnál jobb lett a román gazdasági eredmény Románia lassan halad az euró felé Mégsem privatizálják a román CEC-t?
Cikkek Érlelődik a sztrájk Ferihegyen 
Privátbankár.hu | 2007. március 21. 11:48
A Ferihegyi földi kiszolgálásban foglalkoztatottakat képviselő szakszervezetek akár már szerdán a sztrájk meghirdetése mellett dönthetnek - mondta a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke szerdán sajtótájékoztatón Ferihegyen. Csorba Attila hangsúlyozta: továbbra is a megállapodásra törekednek a ferihegyi munkáltatókkal, de az eddigi bértárgyalások eredménytelensége miatt az érintett hat szakszervezet elkezdte a felkészülést egy munkabeszüntetésre. Hozzátette, hogy az üzemanyag kiszolgáló cégnél a sztrájk megkezdése előtt két órával kell bejelenteniük, a Malév esetében azonban három napot ír elő a kollektív szerződés. A szakszervezetek szerint a ferihegyi induló és érkező forgalom teljesen megbénulhat a sztrájk ideje alatt, az időpontról és a munkabeszüntetés hosszúságáról még nem döntöttek. Megbénulhat Ferihegy Ferihegy: se új tulajdonos, se fejlesztés?
Cikkek A Linamar Magyarországot választaná 
Privátbankár.hu | 2007. március 21. 11:42
A Linamar Corporation nyilvános vételi ajánlatot tett a Linamar Hungary Autóipari és Gépgyártó Nyrt. összes törzsrészvényének megvásárlására, így a teljes tulajdonosi ellenőrzéssel Magyarországra helyezné európai központját - mondta Linda Hesenfrantz, az anyacég vezérigazgatója, sajtótájékoztatón szerdán Budapesten. Hozzátette: 2007. február 26-i ajánlati ár 3.003 forint részvényenként, ami 19 százalékos felár az elmúlt 180 nap forgalommal súlyozott tőzsdei átlagárához képest, és 37 százalékkal magasabb mint az elmúlt 360 nap forgalommal súlyozott tőzsdei átlagára. A leányvállalat kapitalizációját mintegy 25,8 milliárd forintra értékelik. Kiemelte: az anyacég jelenleg a magyarországi leányvállalat 58,63 százalékával rendelkezik, és ha megszerzik a részvények minimum 75 százalékát, kivezetik a cég papírjait a BÉT-ről, míg ha 90 százalék birtokába jutnak, akkor élni kívánnak a törvényben biztosított vételi jogukkal. Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek Bioüzemanyag exportőrök lesznek a balti államok 
Privátbankár.hu | 2007. március 21. 11:40
Észtország, Lettország és Litvánia már jövőre exportálható többletmennyiséget állítanak elő bioüzemanyagból, derül ki a finn Mezőgazdasági- és Élelmiszerkutatóintézet (MTT) tanulmányából. 2008-ban 30 ezer tonna repcetöbbletet termelnek majd a balti államok, és ennek nagy része Németországba kerül. Litvániában 2015-ig évi 3 millió tonnára növelik a gabonatermelést. Lettországban és Észtországban ugyanezen idő alatt 1,2, illetve 0,7 millió tonnára fut fel a termés. A növekvő hazai igényekre alapozva egyre több gazdálkodó áll át olajosmagvak, mindenekelőtt repce termesztésére. A három országban jelenleg évi 300 ezer tonna repce feldolgozására alkalmas bió-üzemanyag kapacitás működik, közülük a litván gyárak dolgoznak hazai alapanyaggal. Jövőre 400 ezer tonnás repcetermésre számítanak a három országban.   A zöldenergia mellett kardoskodik Barroso A tengeri szélenergiáé a jövő?
Cikkek Bútormániás magyarok: megnyílt a legújabb óriás 
Privátbankár.hu | 2007. március 21. 10:39
Megnyílt a német ASKO első bútoráruháza Budapesten a Savoya Parkban. Az áruház megnyitóját követő sajtótájékoztatón Penzinger Ákos, az ASKO Bútor Kft. kereskedelmi igazgatója elmondta: az áruház 5 millió euró beruházást igényelt, terveik szerint 40 millió euró beruházással további nyolc üzletet építenek majd Magyarországon, ebből három áruházat Budapesten. Jelenleg árukészletük 7 százaléka magyar beszállítóktól érkezik, a cég azonban szeretné a magyar termékek arányát 10 százalék fölé emelni. Az áruházak átlagos területe 7000 négyzetméter lesz, és várhatóan 400 dolgozót foglalkoztatnak majd. A cég Németországban indult 25 éve, és 22 áruháza épült, de az áruházak nagy részét értékesítették, így jelenleg hat bútorházuk működik Berlinben és más német nagyvárosokban. A régióban, Csehországban 9 áruházzal 15 éve van jelen az ASKO, Szlovákiában 2 áruházat nyitott és továbbiak nyitását tervezik. A bútorforgalmazó magyarországi terjeszkedését azzal indokolja, hogy míg a lengyelek 62 eurót, a szlovákok 53 eurót, a magyar háztartások 229 eurót, azaz csaknem 60 ezer forintot költenek bútorra évente. A cég a teljes hazai bútorpiacot nagyjából 217 milliárd forintra becsüli, a kereskedelmi igazgató elmondta, céljuk, hogy a piacon 20-25 százalékos részesedést érjenek el, hozzátette, a vállalat versenytársaikhoz képest átlagosan 20 százalékkal kedvezőbb árakkal indul a piacon. 20 milliárdot is hozhat a térségi óriás Tíz éves mélyponton a beruházási kedv Sokkoló bevásárlás: Nagy Bevásárlókocsi-teszt
Cikkek Dupla pénz, egy hónap alatt? Kipipálva 
Privátbankár.hu | 2007. március 21. 10:31
Egy hónapja tart a Top Trader 2007 címért folyó online kereskedési verseny. A mozgalmas piaci helyzet eredményeképpen két versenyző is 100% feletti hozamot ért el
Cikkek Nyugalom és kivárás: gyengült a forint 
Privátbankár.hu | 2007. március 21. 10:22
Árnyalatnyit gyengült a forint a bankközi devizapiacon szerdán reggel, az eurót fél tíz tájban 246,60/70 forinton jegyezték a kedd délutáni 246,40/60 forint után. A piacon az amerikai Fed kamatdöntő ülése utáni kommentárt várják. Ennek hatásaként a várakozások szerint a dollárban lehet nagyobb mozgás. A régiós devizákban reggel nem látszottak jelentős ármozgások, a szlovák korona is stabil maradt. A kereskedők rövid távon nem tartják kizártnak a forint további gyengülését akár a 248-as forint/euró szintig.  A dollárral reggel 185,25/40 forinton kereskedtek, míg kedden 185,35/50 forint volt az árfolyama. A forintpiacon szűkült a likviditás, ennek hatására tovább emelkedett az overnight kamat, ami reggel 8,80/90 százalékon állt a keddi 7,95/8,15 százalék után. A hat hónapos diszkont-kincstárjegy szerdai aukciójára 30 milliárd forintot ajánlott fel az Államadósság Kezelő Központ. A másodpiacon kedden 7,75 százalékos benchmark alakult ki ezen a lejáraton. Legfrissebb devizaárfolyamok Koronás forint: most kell lépni!
Cikkek Elloptak egy megpakolt kamiont az út széléről 
Privátbankár.hu | 2007. március 21. 10:20
Egy 13 millió forint értékű, folyami kaviccsal telt járműszerelvényt loptak el  Tolna közelében a 6-os főútról - tájékoztatta az MTI-t a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán. A kamion tulajdonosa szerint kedden este a jármű középső kereke defektet kapott, ezért félreállt vele, a kilyukadt kereket gumijavítóba vitte, de mire visszaért, a járműszerelvény eltűnt - mondta el Király Balázs főhadnagy, a szekszárdi rendőrkapitányság sajtóreferense. Hozzátette: a vállalkozó több tonna folyami kavicsot szállított. A rendőrség átvizsgálta a környéket, de egyelőre nem akadt nyomra, ezért körözést adtak ki a gépkocsira. Kovács László hadat üzent a benzinturizmusnak
Cikkek Kovács László hadat üzent a benzinturizmusnak 
Privátbankár.hu | 2007. március 21. 09:19
Véget vetne a benzinturizmusnak az Európai Bizottság egyik most ismertetett javaslata, amely az üzemanyagra kirótt fogyasztási adót tekinti a helyzet kulcsának
Cikkek Világtrendek 2007 - szinkronban az IT világgal 
Privátbankár.hu | 2007. március 21. 09:14
2007. április 12., csütörtök, színhely: Millenáris
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG