A BUX enyhén esett, a gyógyszerpapírok viszont meredeken
Blahó Levente, a Raiffeisen Bank részvényelemzője elmondta, hogy főleg külső piaci hatások befolyásolták alapvetően a kereskedés menetét, kevés hazai vállalati hír jelent meg. Hatástalan volt a hír az OTP Bank részesedésének növekedéséről a Kulska Bankában, esést okozott viszont a gyógyszerpapírok árfolyamában, hogy a Citigroup leszállította mint a Richter, mind az Egis célárfolyamát. A Richterét 45 ezer forintról 40 ezerre, az Egisét 20 ezerről 18 ezerre rontotta a hitelminősítő. Az elemző azonban úgy véli, hogy mindkét papír már elérte azt a szintet, ahol már érdemes lesz vásárolni. Szerdán a szokástól eltérően nem az OTP bonyolította le a legnagyobb forgalmat, hanem a Mol. Az olajrészvényre továbbra is kedvezőtlenül hat az enyhe időjárás, a magas készletek és a nemzetközi piacokon olcsó olaj.
A világ tőzsdéi az amerikai FED magyar idő szerint késő délutáni kamatdöntését, és az ehhez fűzött indoklását várják. Most nem számítanak az 5,25 százalékos kamat megváltoztatására, de a további kamatpálya szempontjából fontos lehet Ben Bernanke Fed elnök helyzetértékelése.
A Mol árfolyama 0,85 százalékkal csökkent. Az OTP 0,58 százalékkal erősödött. A Magyar Telekom 0,95 százalékkal erősödött. A Richter árfolyama 3,47 százalékkal esett. A másik gyógyszer részvény, az Egis ára viszont 4,87 százalékkal csökkent.
A közepes tőkeerejű papírok közül ismét 900 millió forintot meghaladó forgalmat bonyolított le az Econet, de a keddi 15,22 százalékos emelkedés után szerdán 5,66 százalékot gyengült. Blahó Levente szerint ennek ideje volt, az év eleje óta az Econet 100 százalékot emelkedett, és vannak bizonytalanságok a társaság első negyedéves eredménye, illetve tevékenységének traszparenciája körül. A Synergon a folyamatos vezetőcsere ellenére 350 millió forintos forgalmat bonyolított le szerdán, az árfolyama 4,87 százalékkal emelkedett.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Észtország szerdán megkezdte öt bunker kivitelezésének előkészítését az Oroszországgal közös határszakaszon.





