Cikkek
Cikkek
Hat év börtön és egymilliós bírság korrupcióért az elnök vejének
Privátbankár.hu | 2006. december 27. 11:16
Hat év börtönt kapott a tajvani elnök veje, miután egy tajpeji bíróság szerdán bűnösnek mondta ki korrupciós vádakban, s csaknem egymillió dolláros pénzbüntetésre is ítélték. Az ítélet szerint Csao Csien-ming - aki Csen Suj-pien tajvani elnök lányát vette el - a szabadságvesztésen felül halmazati büntetésként még 30 millió tajvani dollár (177 millió forint) pénzbüntetést is kapott.
Az ügyészség még júliusban indított eljárást korrupciós vádakkal Csao és négy társa ellen, amiért a tajvani fejlesztési vállalat részvényeivel bennfentes információk alapján kereskedtek és az ügyleteken több mint 105 millió tajvani dollárt kerestek. A szerdai ítélettel zárult ügy csak az egyike a Csen Suj-pien elnököt körülölelő botrányoknak, amelyek súlyos károkat okoztak a kormányzó Demokratikus Haladó Pártnak (DPP). Korábban az elnök feleségét is korrupciós vádakkal állították bíróság elé: a vád szerint Vu Su-csen 14 millió 800 ezer tajvani dollárt (87 millió forintot) sikkasztott el különféle állami pénzalapokból.
Az ügyészség állítása szerint bizonyítékokkal rendelkeznek Csen Suj-pien elnöknek az ügyben való érintettségéről is, de az államfőt hivatali ideje alatt mentelmi jog illeti meg, és nem indulhat ellene büntetőeljárás.
Kik a legkorruptabbak? Itt a legfrissebb lista!
Cikkek
Nem csak válásnál jön jól a házassági szerződés
Privátbankár.hu | 2006. december 27. 10:45
Akik egyszer már elváltak, nagyobb valószínűséggel kötnek házassági vagyonjogi szerződést. A megállapodás azonban nemcsak egy újabb bontópernél jöhet jól
Cikkek
Bíróság elé citálják Lengyelországot
Privátbankár.hu | 2006. december 27. 10:42
Brüsszel az Európai Bíróság elé citálja Lengyelországot a használt járművek importjának nemzeti szabályozása miatt. Az erről kiadott közlemény szerint a Bizottság azért indít pert, mert a lengyelek az importált használt járművek első forgalomba hozatalakor költséges közlekedési alkalmassági vizsgálatot írnak elő, ám eltekintenek ettől az ugyanolyan évjáratú, típusú, korábban már forgalomban volt belföldi autók esetében.
Lengyelország az EU tagállamaiból érkező nagy mennyiségű importjárművek dömpingjének próbált gátat szabni a szigorú műszaki vizsga előírásával. A Bizottság azonban úgy véli, hogy a vizsgakövetelmény nem szolgálja a bevezetésekor megfogalmazott célt, azaz „nem szükséges és nem is megfelelő” a közrend, a közegészség és a környezet védelme szempontjából. A Bizottság szerint a lengyel feltétel akadályozhatja a termékek szabad áramlását az EU-ban. A közlemény leszögezi: a tagállamoknak igazolniuk kell, hogy egy adott intézkedés szükséges és megfelelő legyen a kitűzött célok eléréséhez.
A lengyel használtautó-import évről évre jelentősen nő. Az idén november végéig behozott járművek 59,6 százaléka tízévesnél öregebb, a 4-10 éves járművek aránya 33,9 százalék volt.
euractiv.hu
Cikkek
Csak párszáz forint, de milliókat spórolhatunk
Privátbankár.hu | 2006. december 27. 10:13
Kezdetét vette a síszezon, több százezren csatolnak az idén sílécet a lábukra, biztosítást azonban csak a kiutazók alig egyharmada köt
Cikkek
Tavasszal megrostálják az ipari parkokat
Privátbankár.hu | 2006. december 27. 10:03
Várhatóan 2007 tavaszán elkezdődik a szelekció az ipari parkok között, a GKM becslése szerint akár 15-20 területtől vehetik el a címet, mivel azok működése a legalább ötéves múlt ellenére eredménytelennek tekinthető - tudta meg a Napi Gazdaság. A lépés oka, hogy a ma már 179, névleg ipari parki címmel rendelkező terület között látványosan nagyok a különbségek.
Akadnak olyanok, ahova évek óta semmilyen vagy nagyon kevés vállalkozás települt be, de van olyan ingatlan is, amelynek jó részét mára lakóparkként beépítették. Ezzel párhuzamosan végre elbírálhatják a 2006-os kiírásra beadott 18 jelentkezést, közülük várhatóan 9-10 pályázó kaphat címet. Az újak megnevezése és a várható címmegvonások után jövő márciusban körülbelül 170 ipari park lesz az országban.
Ipari parkok: 150 ezer munkahely, 2700 vállalkozás
Cikkek
A második japán miniszter mondott le egy héten belül
Privátbankár.hu | 2006. december 27. 10:02
A japán kormány második minisztere kényszerül lemondásra egy héten belül a politikai alapok kezelése miatt kirobbant botrány következtében. Szerdán Sata Genichiro, az adminisztratív reformokért felelős minisztere határozta el, hogy távozik hivatalából- értesült az NHK televízió.
Abe Shinzo kormányfő népszerűsége folyamatosan esett szeptemberi kinevezése óta részben amiatt, mert sokan tartanak az összefonódásra épülő régi politikai módszerek újjáéledésétől. A múlt héten az Abe-kormányzat adóreformokkal megbízott minisztere, Homma Masaaki távozott az adóreform bizottság éléről miután kiderült, hogy az adófizetők pénzéből támogatott luxuslakásban él.
A japán sajtó értesülése szerint Sata politikai támogató csoportja mintegy 650 ezer dolláros irodai költséget mutatott ki 1990 és 2000 között olyan iroda után, ami nem is létezett. Ez a támogató csoport már nem működik.
Programozz óvatosan - 10 ezer doláros büntetés Japánban
Cikkek
Gyengült, majd erősödött a forint
Privátbankár.hu | 2006. december 27. 09:43
Szerdán gyengébben nyitott a forint a bankközi devizapiacon Az eurót kilenc óra tájban 254,00/10 forinton jegyezték, szemben a karácsony előtti utolsó kereskedési nap délutánján jegyzett 253,50/60 forinttal. A forint 17 bázisponttal 10,03 százalékra gyengült a plusz/mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán.
A szerdai kereskedés első félórájában már erősödésnek indult a forint, az eurót fél tízkor már csak 252,90/253,05 forinton jegyezték. A gyengébb nyitás a Moody"s nemzetközi hitelminősítő intézet pénteki bejelentése hatására történt, amellyel Magyarország adós besorolását egy fokozattal rontotta. A pénteki bejelentés idején már jobbára zárva voltak a piacok, a valódi reakcióra most lehet számítani - vélik kereskedők. Az is elképzelhető, hogy a piac reakciója a megkönnyebbülés lesz, mivel a hitelminősítő nem kettő, hanem csak egy fokkal rontott az osztályzaton.
A dollárral reggel 192,25/50 forinton kereskedtek, szemben a pénteki 191,30/60 forinttal.
Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állás
Cikkek
Morbid licitálás: ki legyen a hóhér?
Privátbankár.hu | 2006. december 27. 09:35
Több százan jelentkeztek eddig az iraki hatóságoknál hóhérnak, hogy kivégezhessék a huszadik század egyik leghírhedtebb diktátorát, Szaddám Huszeint. A morbid licitálás azután kezdődött, hogy kedden az illetékes iraki fellebbviteli bíróság helybenhagyta az exdiktátor elleni halálos ítéletet, és meghagyta, hogy harminc napon belül végre kell hajtani a verdiktet, a kötél általi halált. A kivégzésre ezen időszakon belül akármikor sor kerülhet.
Az ország korábbi teljhatalmú vezetőjét nem jogerősen ez év november 5-én ítélték halálra emberiesség ellen bűncselekmények elkövetése, 148 síita kivégzése miatt.
Núri al-Máliki iraki miniszterelnök tanácsadója, Basszám al-Husszeini közölte az ABC News amerikai hírtelevízióval, hogy több százan jelentkeztek eddig Szaddám Huszein hóhérjának, holott hivatalosan ilyen állás nem is létezik. A tanácsadó naponta 8-10 telefonhívást és 20-30 elektronikus levelet kap az "önkéntes hóhéroktól", szép számmal jelentkeztek mindhárom nagy iraki vallási és etnikai csoportból, de voltak az érdeklődők között mindenféle emberek, kezdve a munkahelyi kiszolgálóktól egészen magas beosztású kormányilletékesekig. Biztonsági okokból a kormány nem fogja nyilvánosságra hozni, hogy ki hajtja végre a halálos ítéletet.
Szaddámra gyors kivégzés és titkos temetés vár
Cikkek
A Moody"s lefelé, Amerika felfelé húzhatja a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2006. december 27. 09:09
Az ünnep utáni első kereskedési napon, szerdán alacsony forgalomra számítanak a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett kereskedők. Piacbefolyásoló vállalati hírek hiányában az ország adós besorolásáról pénteken délután közzétett egy fokozatúMoody"s leminősítés a pénteki esés után még mindig ronthat az indexen, a New York-i tőzsde keddi emelkedése viszont javíthat rajta - mondta Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője.
Az évvége előtt még hátralévő három kereskedési napon sem várható jelentős árfolyammozgás - tette hozzá. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 256,70 pontos eséssel, 24.175,71 ponton zárt pénteken, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,05 százalékos gyengülés volt. A részvénypiacon 26 milliárd forint volt a forgalom pénteken, a vezető részvények közül csak a gyógyszerrészvények tudtak erősödni.
Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek
Indul a második roham: a visszaváltásé
Privátbankár.hu | 2006. december 27. 08:30
"Karácsonyi ajándék volt" jelszóval a két ünnep között gyakorlatilag minden tartós fogyasztási cikket vissza lehet cserélni a multiknál
Cikkek
Meghalt Gerald Ford volt amerikai elnök
Privátbankár.hu | 2006. december 27. 08:28
Kilencvenhárom éves korában meghalt Gerald Ford volt amerikai elnök - közölte felesége, Betty, helyi idő szerint kedden. Gerald Ford volt az Egyesült Államok 38. elnöke, és az egyetlen, aki nem választással került az ország élére: a Watergate-botrány miatt lemondott Richard Nixont váltotta a Fehér Házban. Ford januárban tüdőgyulladásban szenvedett, és augusztusban két kardiológiai beavatkozáson esett át a Minnesota állambeli Rochesterben. Gerald Ford a legmagasabb kort megért volt amerikai elnök, a második Ronald Reagan, aki szintén 93 éves korában hunyt el.
A demokraták már most aggódnak Clinton miatt
Cikkek
Hamis könyvvizsgálati jelentéssel vádolják a PwC-t
Privátbankár.hu | 2006. december 27. 07:50
A Yukos-ügy kapcsán a cég könyvvizsgálóját, a PriceWaterhouseCoopers-et is beperelte a moszkvai adóhatóság: december 18-án adóeltitkoláshoz való segítségnyújtás címén nyújtott be keresetet a nemzetközi könyvvizsgáló cég ellen, egy moszkvai bíróságon .
A Vedomosztyi hétfői jelentése szerint azzal vádolják a PwC-t, hogy 2002-ben tudatosan hamis könyvvizsgálati jelentést állított ki. A cég visszautasítja a vádat. A PwC auditálta azokat a dokumentumokat, amelyek később alapját szolgálták az egykori Yukos-főnök, Mihail Hodorkovszkij elítélésének, adócsalás miatt. A hibát - állítja a moszkvai adóhatóság - csak a Yukos belső jelentéseiben hozták nyilvánosságra, hivatalosan nem.
A PwC moszkvai képviseletének vezetője szerint azokért a döntésekért, amelyek a cégvezetésre tartoztak volna, nem lehet felelősségre vonni a könyvvizsgálót.
Szélmalomharc: lemondott a Yukos Don Quijote-ja
Cikkek
Ismét gázcsap-elzárással kezdődhet az év?
Privátbankár.hu | 2006. december 27. 07:36
Kudarccal végződött az orosz-fehérorosz gázártárgyalások újabb fordulója kedden. A Gazprom már a csapelzárás hatásait is ecsetelte
Cikkek
Csaknem másfél dolláros csökkenés az olajpiacon
Privátbankár.hu | 2006. december 27. 07:34
Nap közbeni mélypontjuk felett, de jelentős árcsökkenéssel zártak a határidős olajpiacok kedden. New Yorkban az amerikai könnyűolaj ára februári határidőre 1,31 dollárral 61,10 dollárra csökkent hordónként, míg a londoni kereskedésben a Brent a fenti határidőre 1,42 dollárral maradt el pénteki záró árától, hordónként 61,10 dolláron fejezve be a kereskedést. Az árcsökkenés elsősorban a viszonylag meleg téli amerikai időjárásnak köszönhető - derült ki a jelentésekből.
Vegyesen mozgott az olaj ára
Cikkek
Változik a cégtörvény
Privátbankár.hu | 2006. december 27. 07:25
Az elektronikus cégeljárásról, illetve a cégadatok másolatainak elektronikus formában való kiadásáról rendelkezik az új jogszabály
Cikkek
Kóka kevesebb adminisztrációt szeretne
Privátbankár.hu | 2006. december 27. 07:14
Jövőre a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban folytatódnak a reformok. A három legfontosabb feladat a közösségi közlekedés megújítása, az energiapiac liberalizációja és az, hogy a vállalkozások elöl ellapátoljuk a felesleges adminisztrációs akadályokat - mondta Kóka János, a tárca vezetője az MTI-nek.
A miniszter szerint az ország előtt nincs más út, csak a reformoké. A miniszter addig akar a posztján maradni, amíg a reformok szabad utat kapnak.
Kóka: a pannon puma él, de nyomában a hun hiéna
Cikkek
Átalakul az Ecostat
Privátbankár.hu | 2006. december 27. 07:12
Január elsejétől A Kopint-Datorg és a Közigazgatási Intézet kutatói részével bővül ki az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet, az átalakulás során nagyobb hangsúlyt kap a gazdasági és társadalmi stratégiai kutatás - mondta Belyó Pál, az Ecostat igazgatója az MTI-nek.
Szavai szerint a jövő év elejétől 42 fővel indul az új szervezet, amely egyebek mellett integrálja a Magyarországon végzett gazdasági és társadalmi stratégiai kutatásokat szorosabb együttműködésben a Magyar Tudományos Akadémiával, a vállalati érdekvédelmi csoportokkal és társadalmi szervezetekkel. A tervek szerint az új intézetet továbbra is Belyó Pál vezeti majd.
Korábban az volt az elképzelés, hogy összevonják a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) érdekeltségébe tartozó Kopint-Datorg Zrt. gazdaságkutató részlegét a Központi Statisztikai Hivatal kutatással foglalkozó intézetével, az Ecostattal. A két intézmény a Magyar Közigazgatási Intézetbe integrálódott volna MeH Kormányzati Stratégiai Háttérintézmény néven.
Az Ecostat szerint idén és jövőre is nő a gazdaság
Cikkek
Villámcsapás miatt állt le egy japán atomreaktor
Privátbankár.hu | 2006. december 27. 07:08
Automatikusan leállt egy kísérleti atomreaktor Japán északi részében, miután villám csapott egy közeli távvezetékbe; rendkívüli sugárzást nem észleltek - jelentette a Kyodo japán hírügynökség. A Japán Atomenergia-ügynökség Ibaraki prefektúrában működő Dzsojo kísérleti atomreaktora szerda hajnalban állt le. A távvezetéket rövid időn belül kijavították, és az atomenergia-ügynökség a reaktort várhatóan még szerdán újraindítja.
A jövő elkezdődött: fúziós reaktor épül
Az atomenergiáé a jövő? Gyűjtik a pénzt az oroszok
Cikkek
2007: már érezhető lesz a kiigazítás hatása
Privátbankár.hu | 2006. december 27. 06:39
Az infláció emelkedése mellett javulni kezd az egyensúly, erősödik a befektetők bizalma és ezzel a forint árfolyama is - véli a GKI
Cikkek
Online közvetítik a királynő beszédét
Privátbankár.hu | 2006. december 22. 18:41
Idén első alkalommal interneten is megrendelheti, és ingyenesen letöltheti II. Erzsébet hagyományos karácsonyi beszédét
Cikkek
Vegyesen mozgott az olaj ára
Privátbankár.hu | 2006. december 22. 18:00
Vegyesen mozgott a kőolaj ára pénteken késő délután a szabadpiacokon, Londonban mérsékelten nőtt, New Yorkban szerényen csökkent. A forgalom mindkét piacon jóval elmaradt az átlagostól a karácsonyi ünnepek előtti utolsó kereskedési napon. Komolyabb árbefolyásoló tényezőként említették a kereskedők, hogy Norvégia egyik gázmezőjén mintegy öt hónapra a felére csökkentette a termelést a biztonsági feltételek javítása miatt. A gázmezőt működtető Statoil norvég állami cég ugyanakkor azt is közölte, hogy a kieső mennyiséget más gázmezők termelésének a növelésével ellensúlyozza.
Csütörtökön 1 dollár körüli mértékben csökkent az olajár, mert az ilyenkor szokásosnál enyhébb az időjárás az Egyesült Államok északkeleti vidékén, amely a világ legnagyobb fűtőolaj-felhasználó térsége és emiatt csökken a fűtőolaj iránti kereslet. Meteorológusok előrejelzése szerint az enyhe időjárás legalább az év végéig tart és januárban is melegebb lesz az átlagosnál.
Röviddel 17:30 után a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára februári határidőre 13 cent csökkenéssel 62,53 dolláron volt.
Az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri Brent februári jegyzése 14 centtel 62,600 dollárra nőtt.
Megindulhat a harc a türkmén gázért
Cikkek
Illegális szemétlerakó Óbudán
Privátbankár.hu | 2006. december 22. 17:32
Lakossági bejelentés alapján 17 tonna bálás hulladékot találtak Budapest III. kerületében, egy építési területen - közölte Óbuda fideszes polgármestere pénteken az MTI-vel. Bús Balázs elmondta, hogy a Dózsa utcában találtak rá a nagyobb mennyiségű vegyes hulladékra még csütörtökön. Mint mondta, "tudomása szerint" a szemetet Németországból, műanyaghulladékként hozták be az országba feldolgozásra.
Bús Balázs szerint a szemétfeldolgozó azért nem vette át a hulladékot, mert nem csak műanyagot tartalmazott. "Ezt követően kerültek a bálák az építési területre, amelynek tulajdonosát már kihallgatta a rendőrség" - mondta a polgármester.
A lefoglalt hulladékról az eddigi vizsgálatok alapján még nem derült ki, hogy veszélyes hulladéknak minősül-e.
Gyanús külföldi hulladék Magyarországon
Cikkek
A BUX-on is rontott a Moody"s
Privátbankár.hu | 2006. december 22. 17:21
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 256,70 pontos eséssel, 24.175,71 ponton zárt pénteken, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,05 százalékos gyengülés. A részvénypiacon 26 milliárd forint volt a forgalom, a vezető részvények közül csak a gyógyszerrészvények - a Richter és az Egis - tudott erősödni.
Juhász Richárd, a Concorde Értékpapír Rt. üzletkötője elmondta, a nap túlnyomó részben a külső piacokról gyakorlatilag semmilyen impulzus nem érte a pesti tőzsdét, addig vezető európai tőzsdék rövidített nyitva tartása érződött a forgalom mérséklődésén. Később azonban az a hír, hogy a Moody"s nemzetközi hitelminősítő intézet egy fokkal rontott Magyarország hitelbesorolásán, mintegy 200 pontos BUX gyengülést okozott. A Condorde szakembere szerint az október óta várt Moody"s lépés hatása átmeneti lesz, a két ünnep között alacsony aktivitás valószínű.
Nyári Zsolt, a KBC Securities üzletkötője kiemelte, hogy a New York-i tőzsde is rosszul kezdett az eltérően értelmezett gazdasági mutatók hatására.
A kereskedő szerint a nap az OTP részvényről szólt, amelynek árfolyama a délelőtt folyamán 8.573 forintig kapaszkodott fel arra a bejelentésre, hogy a bank mégsem vásárolja meg a román CEC takarékpénztár többségi tulajdonát. Később azonban megjelentek az eladók is, és nagy forgalom után csökkenéssel zárta a hetet az OTP részvénye.
Piaci pletykák szerint Borisz Rahimkulov folyamatos OTP vásárlása nélkül a BUX akár 400 pontot is eshetett volna.
A Mol árfolyama 1,17 százalékkal esett. Az OTP részvények ára 1,99 százalékkal esett. A Magyar Telekom 0,47 százalékkal mérséklődött. A Richter árfolyama 0,23 százalékkal volt magasabb, mint csütörtökön záráskor. Az Egis árfolyama 0,36 százalékkal nőtt.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Cikkek
Vizitdíj-kompenzációról döntött a kormány
Privátbankár.hu | 2006. december 22. 17:08
Pénteki ülésén a kormány olyan kompenzációs rendszer részleteiről határozott, amely azokat a rászorulókat segíti, akiknek problémát okozhat a vizitdíj megfizetése - közölte az MTI-vel Danks Emese kormányszóvivő.
Közlése szerint a kompenzációs rendszer előnye, hogy az állampolgárok automatikusan jutnak hozzá a többlettámogatáshoz, és az eljáró szerveket sem terheli többlet adminisztráció vagy többletkiadás. A kormány által kidolgozott kompenzációs rendszer lényege, hogy az ellentételezés az egyes szociális ellátások összegének megemelésével valósul meg - az ellátások összege 2007. február 15-étől, azaz a vizitdíj bevezetésének időpontjától nő. Ennek megfelelően az öregségi nyugdíjminimum összege havi 300 forinttal, 27 130 forintra emelkedik. Azok a nyugdíjak, nyugdíjszerű ellátások és szociális ellátások, amelyek nem haladják meg a nyugdíjminimum összegét, 300 forinttal emelkednek, a nyugdíjminimum kétszeresét nem meghaladó ellátások pedig 200 forinttal.
A fenti szabályok szerint emelkedik a többi között a 2007. február 15-ét megelőző időponttól megállapított öregségi, a rokkantsági nyugdíj, a baleseti rokkantsági nyugdíj, az özvegyi és szülői nyugdíj, az árvaellátás. A nyugdíjszerű ellátások közül emelkedik a rendszeres szociális járadék, az átmeneti járadék, az egészségkárosodási járadék, a vakok személyi járadéka, a központi szociális segély, a házastársi pótlék, és házastárs utáni jövedelempótlék havi összege. A családtámogatások körében emelkedik a gyermekgondozási segély, a gyermeknevelési támogatás és az anyasági támogatás.
Vizitdíj: bankkártya, okmánybélyeg, készpénz
Cikkek
Törvényeket írt alá Sólyom László
Privátbankár.hu | 2006. december 22. 17:05
Sólyom László köztársasági elnök pénteken aláírta egyebek mellett az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló törvényt, továbbá a 2007. évi költségvetésről szóló, és az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényeket - közölte Wéber Ferenc, a köztársasági elnök sajtófőnöke az MTI-vel.
Név szerint szavaztak a kórházakról a parlamentben
Cikkek
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kíván a Gazdasági Rádió - Privátbankár.hu csapata!
Privátbankár.hu | 2006. december 22. 17:00
Cikkek
Jóváhagyták a nyugdíjszámítás megváltoztatását
Privátbankár.hu | 2006. december 22. 16:59
A kormány pénteki ülésén döntött a nyugdíjszámítás módjának törvényben előírt módosításáról, ami a gyakorlatban a nettó keresetnövekedésnél 4 százalékkal nagyobb nyugdíjemelkedést jelent azoknak, akik jövőre vonulnak nyugalomba - közölte az MTI-vel Danks Emese kormányszóvivő.
A kormány a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény előírásának megfelelően módosította a törvény végrehajtásáról szóló kormányrendeletet. Eszerint a nyugdíjszámításhoz figyelembe vett keresetek inflációs szorzói (valorizációs szorzószámai) 10 százalékkal emelkednek, a beszámítható átlagkereset (degresszív) számításának sávhatárai pedig 16 százalékkal. Ezek együttesen a nettó keresetnövekedést mintegy 4 százalékkal meghaladóan növelik a 2007. évben az újonnan megállapított nyugdíjakat. Ez a növekedés megegyezik a korábban nyugdíjazottak 2007 januári nyugdíjemelésének mértékével.
Megszűnő és átalakuló adókedvezmények
Cikkek
A várakozásoknál jobb lett az amerikai bizalmi index
Privátbankár.hu | 2006. december 22. 16:23
Az Egyesült Államokban 91,7 pont - az elemzői várakozásoknál kissé jobb - lett a Michigan egyetem decemberi végleges fogyasztói bizalmi indexe.
A Dow Jones Newswires által megkérdezett szakértők arra számítottak, hogy a decemberi végleges mutató 90,2 pont lesz, megegyező a decemberi hóközivel. A novemberi végleges 92,1 pont volt. A jelenlegi helyzet megítélésének alindexe 108,1 pontra javult a novemberi végleges 106,0 pontról, ugyanakkor a jövőbeni várakozások almutatója 81,2 pontra csökkent 83,2 pontról.
Az egyéves áralakulásra vonatkozó várakozások 2005 február óta a legalacsonyabb szintre, 2,9 százalékra csökkentek, a novemberi 3,0 százalék után.
A dollár árfolyama erősödött az adatra: a bizalmi index közzétételét követően 1,3161 dollárt adtak egy euróért, a korábbi 1,3179 után.
Csak részben jött be az amerikai elemzők becslése
Cikkek
A Moody"s ajándéka: leminősítés
Privátbankár.hu | 2006. december 22. 16:10
Leminősítette egy fokozattal, de az elsőrendű kockázati kategóriában hagyta Magyarország szuverén adósosztályzatát pénteken a Moody"s Investors Service
Cikkek
Eséssel kezdett a Wall Street
Privátbankár.hu | 2006. december 22. 16:08
Pénteken a Wall Street-i mutatók eséssel indultak: a DJIA ipari mutató 9,62 pont, a Nasdaq piac összetett indexe 0,10 pont veszteséggel kezdett. Fél óra múlva a DJIA 46,70 pontos, a Nasdaq Composite 7,17 pontos csökkenésnél járt.
A technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 0,48 százalék (11,76 pont) csökkenéssel 2415,85 ponton fejezte be a csütörtöki napot. A 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 0,34 százalékkal (42,62 ponttal) 12 421,25 pontra esett.
A nyugat-európai vezető indexek a pénteki New York-i nyitáskor vegyesen álltak: a frankfurti DAX-30 mutató 73,61 pontos csökkenésnél, a londoni FTSE-100 index 6,3 pontos emelkedésnél járt.
Az amerikai könnyűolaj hordónkénti ára - a legközelebbi szállítási határidőre - 13 centes emelkedéssel 62,79 dollárig jutott. A Brent könnyűolaj 31 centet erősödött és 62,77 ponton állt ekkor.
Az eurót az amerikai tőzsdenyitás idején 1,3179 dolláron jegyezték.
Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek
Sajátrészvény-vásárlás az OTP-nél
Privátbankár.hu | 2006. december 22. 16:06
Az OTP Bank a december 19-i közleményben bejelentett program keretében 8.000 OTP törzsrészvényt vásárolt 8.465 forintos átlagáron december 21-én a Budapesti Értéktőzsdén - jelentette be a bank a BÉT honlapján, pénteken. Ezt követően a bank saját tulajdonában lévő OTP törzsrészvények állománya 128.000 darabra változott.
A visszavásárlási program keretében december 20-án az OTP Bank 650 ezer darab saját részvényt vásárolt a tőzsdén 8.270 forintos átlagáron az előző nap bejelentett részvényvásárlási program keretében.
OTP-vezetők részvényeladása
Cikkek
Fekete lehet a következő amerikai elnök
Privátbankár.hu | 2006. december 22. 16:02
Amerika kész arra, hogy fekete elnököt válasszon 2008-ban, de ez nem jelenti azt, hogy megszűnt volna a faji kérdés - nyilatkozott Condoleezza Rice külügyminiszter, a legmagasabb kormányzati pozícióban levő afro-amerikai tisztségviselő, akit a newsmax hírportál pénteken idézett.
"Egy fekete politikust szerintem elnökké választhat az ország" - mondta egy interjúban a külügyminisztérium vezetője, aki a közvélemény-kutatások szerint maga is jó eséllyel szállhatna az elnöki posztért megkezdődött versenybe.
Rice - aki meg tudta őrizni népszerűségét annak ellenére, hogy az iraki háború miatt mind kevesebb támogatást élvező George Bush elnök egyik legközelebbi bizalmasa maradt - már többször kijelentette: nem indul az elnökségért, inkább a kutatói pályához való visszatérést fogja választani.
Véleménye szerint az első fekete elnököt az amerikaiak az alapján fogják megítélni, hogy egyetértenek-e vele, osztják-e az általa vallott értékeket.
A demokraták már most aggódnak Clinton miatt
Cikkek
A szerb gázellátó a Mol-tól vásárol
Privátbankár.hu | 2006. december 22. 15:59
A szerb gázellátó monopólium, a Srbijagas a Moltól vásárlandó földgázzal egészíti ki télen az orosz importot. A Mol napi félmillió köbméter földgázt szállít mostantól március 15-ig, de ha különösen hideg lesz, akkor a szállítás akár megkétszerezhető - közölték a vállalatnál pénteken a megállapodásról.
Szerbia hagyományosan napi 10 millió köbmétert vásárol az orosz Gazpromtól, napi félmillió köbméter a hazai termelés, de erősebb téli hidegben ez nem elegendő, tették hozzá. A gázfűtés terjedése miatt jelenleg nulla fok alatt minden további egy foknyi lehűlés a gázfogyasztás napi 200 ezer hordós növekedésével jár. Szerbiában várhatóan a jövő év végére készül el az első földalatti gáztároló Banatski Dvorban. A tárolóban egyszerre 800 millió köbméter földgázt lehet majd raktározni.
Megindulhat a harc a türkmén gázért
Cikkek
OTP-vezetők részvényeladása
Privátbankár.hu | 2006. december 22. 15:58
Az OTP Bank felügyelő bizottsági tagaj és vezérigazgató-helyettese csütörtökön OTP törzsrészvényeket értékesített - tette közzé a pénzintézet a BÉT hivatalos honlapján, pénteken.
Kovács Antal, az OTP felügyelő bizottsági tagja december 21-én az OTP Bank Nyrt., mint befektetési szolgáltató igénybevételével darabonként 8.390 forintos egységáron 1.494 darab OTP törzsrészvényt értékesített. Ezzel Kovács Antal tulajdona a törzsrészvényből 40.000 darabra változott.
Takáts Ákos, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese 8.400 forint/darab egységáron 20.000 darab OTP törzsrészvényt értékesített. Így Takáts Ákos tulajdona 118.347 darabra változott.
34 ezres OTP-lehívás
Cikkek
Megindulhat a harc a türkmén gázért
Privátbankár.hu | 2006. december 22. 15:32
Az EU, Kína és más érdekeltek újult erővel szállhatnak harcba Oroszországgal a türkmén gázért Saparmurat Niyazov halála után
Cikkek
A Nagy Könyv után itt a Nagy e-Könyv
Privátbankár.hu | 2006. december 22. 15:30
A Nagy Könyv Program mintájára megszületett a Nagy e-Könyv Program, amelynek keretében városismertető DVD jelent meg Szegedről; a multimédiás kiadványt pénteken mutatták be a Tisza-parti városban. A lemezen interaktív filmek, fotóanimációk, hypertext-szövegek, információs ikonok, térképek, fotómátrixok, 3D-fotók találhatók, amelyek a város jellegzetességeit mutatják be - mondta Tápai Csaba, a DVD szerkesztője.
A kiadványt számítógép segítségével lehet elolvasni, tartalma egyfajta könyvespolcként jelenik meg a telepítést követően. Az elektronikus kötetben lehet lapozni, könyvjelzőket elhelyezni, használatkor kérhető narráció, háttérzene, és variálható a kép felbontása is.
A Nagy Szeged e-Könyvben - DVD- vagy CD-formátumban - elérhető egyebek mellett Sz. Lukács Imre: Nagy Imre testamentuma című műve, és Magyar Golgota című történelmi regénye, valamint a Szegedi Zsinagóga fotóalbuma is.
Telekom hírek, trendek
Cikkek
Fidesz: tömegoszlatás helyett kórházakra kellene költeni
Privátbankár.hu | 2006. december 22. 15:14
A Fidesz számára elfogadhatatlan, hogy a kormány 3 milliárd forintért a rendőrség számára tömegoszlatáshoz használatos eszközöket szerezzen be - mondta a Fidesz szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Szijjártó Péter szerint a kormány gumibotokat, viperákat szándékozik tenni a karácsonyfa alá, és azt üzeni az embereknek, hogy ha 2007-ben elégedetlenkednek, akkor az tényleg fájni fog.
A fideszes politikus kijelentette: a három milliárd forintból 15-20 bezárásra ítélt kórházat lehetne megmenteni.
Elfogták a fegyverrel menekülő rabot
Cikkek
Újabb raktár dőlt meg Törökbálinton
Privátbankár.hu | 2006. december 22. 14:59
Rendőrségi eljárás indult egy újabb törökbálinti raktárban talált lejárt szavatosságú élelmiszerek ügyében; rossz minőségű áru forgalomba hozatala bűntettében nyomoznak - közölte a rendőrség pénteken az MTI-vel.
Az állategészségügyi hatóságok által csütörtökön lefoglalt nagy mennyiségű élelmiszer többi között konzervekből, befőttekből, ketchupból áll - mondta el Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Hozzátette: a budaörsi rendőrkapitányság nyomozói szakértők bevonásával folytatják a vizsgálatot. Megkezdődött a raktárban dolgozók és a szállítók tanúkénti kihallgatása. A helyszínen lefoglaltak a hamisításhoz használt, de még kitöltetlen címkéket, nyomtatókat és különböző hígítószereket is. Az eddigi vizsgálat megállapítása szerint a most lefoglalt áru nem a M.E.G.A. cégcsoport termékei közé tartozik.
Az MTI értesülése szerint - amelyet a rendőrség nem erősített meg, de nem is cáfolt - a most lefoglalt élelmiszermennyiséget a magyar tulajdonban lévő Pálmafruits 90 Kft. telephelyén találták meg. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, hogy mivel az elmúlt hetekben nem volt árumozgás, valószínűsíthetően nem került ki az üzletekbe élelmiszer a most lefoglalt, lejárt szavatosságú termékek közül.
Címke-botrány: mindent tagad a M.E.G.A tulajdonosa
Cikkek
Csak részben jött be az amerikai elemzők becslése
Privátbankár.hu | 2006. december 22. 14:57
Az Egyesült Államokban novemberben a személyi jövedelmek 0,3 százalékkal, a személyi kiadások 0,5 százalékkal növekedtek. A Dow Jones Newswires által megkérdezett szakértők novemberben a személyi jövedelmek 0,4 százalékos növekedését várták, az októberi ugyancsak 0,4 százalékos gyarapodás után. A személyi kiadások esetében 0,5 százalékos emelkedést valósznűsítettek, az előző havi 0,2 százalékos bővülés után.
Novemberben 1,9 százalékkal nőtt a tartós cikkek rendelésállománya az Egyesült Államokban az októberi erőteljes csökkenés után. A Dow Jones Newswires által megkérdezett elemzők a novemberi rendelésállományt 1,0 százalékkal várták nőni az októberi 8,2 százalékos esést követően.
Csaknem egyéves csúcson az amerikai munkanélküliségi adat
Cikkek
Ünnepi hangulat volt a piacokon
Privátbankár.hu | 2006. december 22. 14:41
Nem változott a forint árfolyama pénteken a bankközi devizapiacon. Az ünnepre készülő piacok közül is több rövidített nyitva tartással működött pénteken
Cikkek
Gigabírság: a márkakereskedők is perelnének
Privátbankár.hu | 2006. december 22. 14:38
Bírósághoz fordul a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége, mert nem ért egyet a Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsának csütörtöki határozatával, a kiszabott bírságot megalapozatlannak tartja - közölte a Gémosz pénteken az MTI-vel.
A GÉMOSZ közleménye szerint a szövetség a múltban és a jövőben is mindig a hatályos törvények betartásával működött, ezért bírósághoz fordul, mert nem ért egyet a Versenytanács határozatával.
Óriási bírság: háborognak a biztosítók
Cikkek
Kuncze értékelt: csodálatra méltó és jó
Privátbankár.hu | 2006. december 22. 14:20
Az SZDSZ elnöke évértékelésében csodálatra méltónak nevezte az egészségügyi tárca idei munkáját
Cikkek
Zártkörűvé alakult a Démász
Privátbankár.hu | 2006. december 22. 14:15
Az egyetlen részvényes, a francia Electricité de France International (EDFI) a Délmagyarországi Áramszolgáltató Nyrt. (Démász) pénteki rendkívüli közgyűlésén a társaság zártkörűvé alakításáról döntött. A közgyűlés módosították az alapszabályt azért is, mert a tevékenységi körből kikerült a villamosenergia-ipari elosztó-hálózati működés. A Démász ezeket a tevékenységeket már korábban önálló társaságba vitte.
Az EDFI-é a Démász
Cikkek
Digitális karácsony Észak-Európában
Privátbankár.hu | 2006. december 22. 14:02
A Nordea banki konszern felmérése szerint az északi országok közül Norvégiában költik a legtöbb pénzt az emberek karácsonyra
Cikkek
Csaknem egész Budapesten ingyenes lesz a parkolás
Privátbankár.hu | 2006. december 22. 12:50
Ingyenes lesz a parkolás a két ünnep között a főváros majdnem teljes területén - közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-vel. A Fővárosi Közgyűlés 2005-ös rendelete alapján a nem kell parkolási díjat fizetni a fővárosban december 24-től 2007. január 1-jén estig - írják MTI-hez eljuttatott közleményükben. Hozzáteszik: a Budai Várban, a Citadellánál és a Margitszigeten azonban továbbra is a megszokott rend szerint kell fizetni a várakozásért a két ünnep között.
Autósok figyelem! Se pótdíj, se kamat egy év után?
Cikkek
Negyvenezren rekedtek a Heathrow-n
Privátbankár.hu | 2006. december 22. 12:30
Pénteken is folytatódott a köd okozta, napok óta tartó súlyos fennakadás az angliai repülőtereken, elsősorban is a londoni Heathrow-n, ahol a British Airways az előző két naphoz hasonlóan ismét törölte összes belföldi és több európai járatát
Cikkek
34 ezres OTP-lehívás
Privátbankár.hu | 2006. december 22. 11:53
Az OTP Banknál működő opciós részvényprogram keretében csütörtökön 34.000 darab törzsrészvényt hívtak le - tette közzé a pénzintézet a BÉT hivatalos honlapján pénteken. A tranzakcióval a bank saját tulajdonában lévő OTP törzsrészvények állománya 120.000 darabra csökkent.
OTP nélkül nem az igazi - leállított privatizáció
Cikkek
Megindult az évvégi turista-áradat
Privátbankár.hu | 2006. december 22. 11:43
Megkezdte az évvégi hajrát a magyarországi idegenforgalom, amely szilveszterkor felemás évet zár - még javulhat a statiszitika a hátralévő napokban
Friss
Makro / Külgazdaság
Kellemetlen hírt kapott Trump
Nem valami szívderítő adat érkezett az amerikai gazdaságról.
4 órája
Nemzetközi
Összeomlott a román kormánykoalíció, lemondott a miniszterelnök
A gyenge elnökválasztási szereplés után.
5 órája
MBH Bank elemzés
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek
14:02
-
Villámárvíz miatt evakuálás Jordániában
11:11
-
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc
09:09
-
Trump újranyitja az Alcatrazt – Videó a cikkben
09:09
-
Lengyelország több, mint Krakkó vagy Zakopane – kiállítás bizonyítja Budapesten
08:08
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Visszavonta a Ferenc pápa halála miatti részvétnyilvánításait az izraeli kormány
2025. április 25. 17:31
-
Bokros Lajos: Magyarországon államcsőd nem fenyeget – de a növekedés sem, az infláció viszont igen
2025. április 19. 17:28
-
Nem áprilisi tréfa: háborognak a szlovákok
2025. április 12. 14:52
-
Mintha hirtelen 450 forint fölé ugrana az euró: küszöbön a devizaháború?
2025. április 23. 17:07
-
Valami nagyon furcsát mondott Orbán Viktor időzítéséről az uniós bővítési biztos
2025. április 9. 07:55
top 24
-
Az új amerikai szupervadászgép valójában a kínai hírszerzés egyik legnagyobb húzása?
2025. május 5. 05:44
-
Hatalmas bejelentést tett az Erste
2025. május 5. 10:15
-
Valami egészen furcsa történik a forinttal – itt a magyarázat!
2025. május 5. 12:17
-
Politico: keresztbe tehetett a magyar biztos Brüsszelben
2025. május 5. 18:07
-
Mi legyen az állampapír-pénzzel, ha nem akar kockáztatni?
2025. május 5. 08:10
