.jpg)
Mártha Imre, az MVM Trade vezérigazgatója azt mondta, hogy a tegnapi árverés nem érintette a lakossági áramot, mert azt az MVM kétoldalú szerződések alapján biztosítja az áramszolgáltatóknak. Ezt pedig olyan áron teszi, ami elfogadható a lakosság számára - jegyezte meg.
Az áram ára a végfelhasználói árnak kevesebb, mint a fele, a többi a rendszerhasználati díjból, az adóból és más járulékokból tevődik össze. Emlékeztetett arra, hogy a villamos energia termelés költségeit a kőolaj, illetve a gáz ára, az infláció és a széndioxid kvóta ára befolyásolja. Ez utóbbival kapcsolatban Mártha Imre elmondta: mivel Magyarország kevés kvótát kapott, a széndioxid kvóta költsége kilowattóránként akár két-három forinttal is megemelheti az árat.
Újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: mindezekkel együtt várhatóan 10 százalék alatt marad a lakossági áramár-emelés, mint ahogy azt a Magyar Energia Hivatal elnöke már többször elmondta.
Az aukción kialakult árak 15-20 százalékkal alacsonyabbak a régióban megawattóránként 70 euró felett lévő árakhoz képest. Az úgynevezett zsinórtermék (0-24 óra) ára 65 euró volt megawattóránként, míg a csúcstermék ára elérte a 100 eurót. Hozzátette: az aukciót ezen az árszinten lezárták, mert gátat akartak szabni a túlzott áremelkedésnek.
A nem lakossági fogyasztóknak sem jelent ársokkot az aukciós ár, ugyanis nem következett be több tíz százalékos áremelkedés, mint amire a piacon egyesek számítottak - mondta az MVM Trade vezérigazgatója. Számításai szerint az áram ára számukra 10-20 százalékkal emelkedik. Mártha kiemelte, hogy jellemzően magyarországi fogyasztásra vásárolták meg a kapacitásokat.
Árampiac: új fizetési rendszer az exportőröknek
Pécs a liberalizált piacról venne áramot (hanganyag)
Lehet vinni az áramot, akár a cukrot
Villanyszámla, 20 évre előre befizetve - megéri?
MTI