1p
Matolcsy György szerint a tartósan gyenge forint a legrosszabb esetben is 100 milliárdos megterhelést jelent a büdzsének. Nem lesz gond - így a tárcavezető
Matolcsy György szerint a tartósan gyenge forint a legrosszabb esetben is 100 milliárdos megterhelést jelent a büdzsének. Nem lesz gond - így a tárcavezető.

A nemzetgazdasági miniszter Tukacs István (MSZP) kérdésére válaszolva azt írja, a legrosszabb forgatókönyv, a 300 forintos euró árfolyam teljesülése esetén az államháztartás egyenlege nagyjából 100 milliárd forinttal kedvezőtlenebbül alakulhatna a benyújtott költségvetési törvényjavaslathoz képest.

A szocialista honatya arra volt kíváncsi, hogy a 2012-es országvédelmi költségvetés megalkotásakor a minisztérium számolt a 268 forintos eurónál kedvezőtlenebb helyzettel is. A Parlament honlapján megjelent válaszában Matolcsy György úgy reagált, hogy az NGM készített alternatív számításokat is, így azt is modellezték, mi történhet a legpesszimistább esetben, vagyis ha az euró tartósan 300 forint maradna.
Az, hogy készültek ilyen számítások, eddig sem volt titok. Ezt a költségvetés tervezetének bejelentésekor már Matolcsy György is elárulta.

A nemzetgazdasági miniszter szerint a drága euró nagyjából 100 milliárd forintos egyenlegromlást idézne elő jövőre, vagyis egy olyan évben, amikor a kormány 1000 milliárdos "egyenlegjavítást" vagyis megszorítást tervez. Matolcsy György már korábban is hangsúlyozta, felkészültek a rosszabb helyzetekre is.

A 100 milliárdos többletkiadás többek között a kamatkiadások valamint a nyugdíjkiadások többlete, a nemzeti tagdíjak többlete, az Unió felé esedékes befizetési kötelezettség többlete, valamint a rendelkezésre állási díjak többlete adja ki.

A gyengébb forint ugyanakkor magasabb inflációt is feltételez, ami pedig többletbevételhez juttatja a költségvetést - hívja fel a figyelmet rá a válaszában Matolcsy -, elsősorban a fogyasztási típusú adókon keresztül, azokból pedig lesz bőven jövőre. Ez azonban önmagában kevés lenne ahhoz, hogy egy 100 milliárdos egyenlegromlást ellensúlyozzon. Mégsem lesz gond a szaktárca vezetője szerint, hiszen az Országvédelmi Alap és kamatkockázati tartalék összesen 200 milliárdos védőhálót jelent.

Válaszában a miniszter utalt rá, hogy felelőtlenség előre vetíteni a tartósan 300 forintos eurót.

Privátbankár - Zsiborás Gergő

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG