1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Három megyében is komoly gondot okoz a belvíz az áradások és a hirtelen lezúdult nagy mennyiségű csapadék miatt
Három megyében is komoly gondot okoz a belvíz az áradások és a hirtelen lezúdult nagy mennyiségű csapadék miatt. Csongrádban jóformán nincs gazda, akit ne ért volna kár az elmúlt hetek időjárása miatt, a kár meghaladja a 16 milliárd forintot. Újabb áradás indult a Körösökön, miközben a Tisza Szegednél tetőzik. Víz alatt az ország nagy része

Csongrád megyében nincs olyan gazda, akit ne sújtana a belvízkár;
a megyében mintegy 200 ezer hektár károsodott, folyamatosan mintegy 20 ezer hektárt borít víz, a számítások szerint a megye mezőgazdasága mintegy 20 milliárd forint kárt szenvedett már az idén - mondta el a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal földművelésügyi igazgatója kedden az MTI-nek.


Szakáll Sándor kifejtette: január óta folyamatos belvíz van Csongrád megyében. A számítások szerint mintegy 20 ezer hektárt borít folyamatosan belvíz. Ez a nyílt vízfelület csaknem 180-200 ezer hektáron szétszórva jelentkezik. A megyében nem található olyan gazda, akinek ne lett volna belvíz kára. Csongrád megyében mintegy 13.500 földalapú támogatásigénylést nyújtottak be, és mintegy 30 ezer őstermelőt tartanak nyilván.


Mezőhegyes határában valaha kukorica állt  - 12 perc alatt tarolta le a vihar


Milliárdos a kár csak Csongrádban
A szántóföldeken mintegy 12 milliárd forintos kár keletkezett. A kertészeti kultúrákban - beleértve a fóliákat az elpusztult palántákkal - 3-4 milliárd forintos kár lehet. Emellett az ültetvénykár is jelentős. Mintegy 1800 hektár őszibarackos faállomány fele kipusztul, miután levegőtlen lett a gyökérzónájuk, de ez csak később derül ki, hogy pontosan mennyi veszett oda. Emellett a Pitvaros-Csanádalberti-Csanádpalota térségében lakók jelentős jégkárt is szenvedtek.
A sík vidéki adottságok miatt szinte megáll a víz, a föld telítődött. A megye mintegy 5500 kilométer csatornahálózata február óta folyamatosan dolgozik, de nem győzi az elvezetést.

A múlt hétvégén, a megyén végigsöprő jégeső mintegy 30 ezer hektárt érintett, ebből csaknem tízezer hektár „leborotvált”, felismerhetetlen az egykori termés. A kár a becslések szerint 6 milliárd forint. Itt egyébként vadállatok – őzek, nyulak, fácánok – is nagyszámban elhullottak.

Elfogadható termésre számítanak azokon a területeken, ahol a gabona nem áll vízben, de ezek csak táblarészek, hiszen minden táblában van kár is. Összességében a gabonaféléknél mintegy 20 százalékkal lesz kevesebb termés az átlagosnál. A gyümölcsösöknél még nagyon nehéz megállapítani a végkifejletet - mondta a szakember.

Nem jobb a helyzet az északi országrészben sem

Húszezer hektárnyi területet borít belvíz Észak-Magyarországon, a regionális vízügyi igazgatóság mind a hét belvízvédelmi szakaszán készültség van érvényben.

Az Országos Műszaki Irányító Törzs kedden arról számolt be, hogy a régióban mintegy húszezer hektár a belvízzel elöntött területek nagysága, ebből nyolcezer hektár vetés és szántó. A védekezést nehezíti, hogy csak hétfőn a Bodrogközben 20 milliméternyi, a Taktaközben pedig 15 milliméternyi eső esett.

Az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) négy belvízvédelmi szakaszán - a bodrogközi térségben - harmadfokú, két helyen másodfokú, egy területen elsőfokú riasztás van érvényben.

Az igazgatóság működési területén 21 szivattyútelep üzemel, ezek az elmúlt 24 órában 2,4 millió köbméternyi vizet emeltek át a befogadó folyókba. A belvízvédelmi területeken mintegy 90 ember vett részt a védekezési munkákban. Az Ékövizig 24 belvíztározója jelenleg 12,6 millió köbméternyi vizet "raktároz".


Víz alatt Kisvárda is

Áll a belvíz a Dunántúlon is

Mintegy hétezer hektáron áll a belvíz Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében, ebből másfél ezer hektár vetés és szántó - közölte az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság.

A legtöbb, belvízzel borított terület a Hanságban található, itt jelentős nagyságú erdőterület is víz alatt áll. A közlemény szerint a Duna mentén, Rajkától Vénekig elsőfokú, a Mosoni-Dunán, az Alsó-Szigetközben másodfokú készültség van érvényben. A Rába alsó szakaszán este hat órakor megszüntetik a másodfokú belvízvédelmi készültséget, míg a Marcal és a Rábca mellett, valamint a Hanságban nem csökkentik a - szintén másodfokú - szintet.

Az igazgatóság rámutatott arra: a jelenlegi helyzet bizonyítja, hogy mekkora a jelentősége a kül- és a belterületi elvezető csatornák, rendszerek karbantartásának. Fontosnak nevezték, hogy a csatornák kezelői és a mezőgazdasági területek tulajdonosai mindent megtegyenek annak érdekében, a vizek eljussanak az igazgatóság vagyonkezelésében lévő fő befogadó csatornákba, biztosítva ezzel a belvízzel borított területek nagyságának mielőbbi csökkentését.

ÁRVÍZI HELYZET

A magyarországi folyók fővédvonalain 1381 kilométer hosszon van árvízvédelmi készültség; a belvízzel elöntött területek nagysága 150 ezer hektár - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs kedden.

A jelentés szerint hétfő délután jelentős, helyenként a 100 millimétert is meghaladó mennyiségű csapadék hullott a Kapos, a Koppány-patak, a Mucsi-Hidasi-patak, a Völgységi-patak, a Rák-patak, a Lajvér-patak és a Szekszárdi-Séd vízgyűjtőjére, ennek hatására a vízfolyásokba torkolló mellékágak mentén és a völgyekben elöntések keletkeztek, közutak váltak járhatatlanná.

A legkritikusabb helyzet a Tolna megyei Bátaszéknél alakult ki, a települést a Lajvér-patak és a Kövesdi-víz is fenyegette. A patak árvize a város feletti mezőgazdasági területen ellapult. A Kövesdi-víz lefolyásának segítésére a vízügyi igazgatóság nagy teljesítményű szivattyút állított üzembe, ezzel több utcát védtek meg az elöntéstől.


Pillanatkép Bajáról a tegnapi esőzések után
(Képek forrása: Időkép.hu)


A Dunán a hétvégi csapadék hatására kisebb árhullám indult el, Nagybajcsnál elsőfokú készültség feletti vízszinten éjfélkor tetőzött a folyó, Komáromnál kedden érheti el az első foknak megfelelő szintet. A Tiszán a vízállás Dombrád és Tokaj között enyhén emelkedett, alatta apad.

Az Ipoly szlovák vízgyűjtőjét vasárnap nagy mennyiségű csapadék érte, heves, de gyors és utánpótlás nélküli áradás indult el a betorkolló patakokon. Az árhullám kedd hajnalban tetőzött a Nógrád megyei Ipolytarnóc térségében, lentebb kissé meghaladta az elsőfokú készültségi szintet.

A Kapos a hétvégi és a hétfői heves esőzés miatt végig árad, Kurdnál meghaladta a harmadfokú készültség szintjét, tartósan magas vízállások várhatók.

A lehullott csapadék a Zagyva-Tarna vízrendszer zagyvai főágán  jelentős, egy nap alatt 163 centiméteres vízszintemelkedést idézett elő Hatvannál - közölte a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Kötikövizig) védelemvezető-helyettese keddi sajtótájékoztatóján
A Zagyva árad, Hatvan és Szentlőrinckáta között meghaladta a másodfokot, az alsó szakaszon a vízállások - a Tisza visszaduzzasztó hatása és a felső tározók egyenletes ürítése miatt - meghaladják az első fokot. A Hortobágy-Berettyón a felső szakaszon harmadfokú, az alsón elsőfokú a készültség.

Újabb árhullám indult el a Körösökön

A Körösök hegyvidéki vízgyűjtő területein hullott csapadék miatt újabb árhullám indult el a Körösökön - közölte a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság kedden az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint az áradás hatására a Sebes-Körös alsó szakaszán délelőtt elsőfokú árvízvédelmi készültséget kellett elrendelni. Szarvasnál továbbra is másodfok mellett védekeznek a Hármas-Körösön a Tisza visszaduzzasztó hatása miatt, de érdemben a Hortobágy-Berettyón sem változott a vízoszlop magassága. A Hármas-Körös alsó szakaszán, valamint a Hortobágy-Berettyón még mindig elsőfokú az árvízvédelmi készültség.

A meteorológiai előrejelzések szerint a térségben, illetve a folyók vízgyűjtőin kedden átlagosan 7 milliméter csapadékra lehet számítani.
Az igazgatóság mind a tíz belvízvédelmi szakaszán készültség van érvényben, hat területen másodfokon, a többiben   elsőfokon védekeznek. A működő 14 szivattyútelep egy nap alatt kétmillió köbméter vizet emelt át a főbefogadó folyókba és csatornákba. Békés megyében a belvízzel elöntött területek nagysága egy nap alatt jelentősen, 2.420 hektárral 9.275 hektárra emelkedett.

Az önkormányzatok közöl Szarvas megszüntette a védekezést, ugyanakkor Telekgerendáson és Gyula egyes területein harmadfokú belvízvédelmi készültséget rendeltek el. Még mindig elsőfok mellett védekezik Kondoros és Körösnagyharsány.

Szegednél tetőzik a Tiszán levonuló árhullám, a folyó vízszintje kedden kora délután 810 centiméter volt – közölte az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság ügyeletvezető-helyettese.

 

MTI, Privátbankár

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG