Az óraátállítás jelentős megtakarítást jelent
Évente mintegy hatmilliárd forint megtakarítást jelent a nyári időszámítás, mert ezzel mintegy 120 gigawattórával kevesebb áramot kell felhasználni - közölte a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. Ez az ország egy napi fogyasztása.
Magyarországon 1980-ban vezették be a nyári időszámítást, és egy 1996-ban született kormányrendelet intézkedett arról, hogy az minden évben március utolsó vasárnapjától október utolsó vasárnapjáig tartson. Minél jobban egybeesik a lakosság szokásos ébrenléti ideje - a reggel 7 és este 10 óra közötti időszak - a természetes nappali világosság idejével, annál kevesebb áramot kell használni.
A Mavir szakemberei gyűjtik és elemzik a mindenkori fogyasztási adatokat, aminek alapján megállapítható, hogy a napéjegyenlőséghez közeli tavaszi óraállításkor látványosan változik az esti órák terhelése. Az átállítás előtti és utáni időszakot összehasonlítva naponta 1,5-3 százalékkal, kétezer-négyezer megawattórával csökken a fogyasztás - írja a közlemény.
MTI
A volt köztársasági elnök tavaly októberben lett résztulajdonos családja cégében, melynek remekül sikerült az elmúlt éve.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




