
A MiG-29-es vadászrepülőgépek zavartalan alkatrészellátása 2002 után oldódott meg, annak köszönhetően, hogy a minisztérium aktív tárgyalásokat kezdett az orosz partnerrel. A tárgyalások eredményeként a tárca folyamatosan biztosítani tudja a MiG-29-es repülőgépek zavartalan üzemeltetését és a NATO-normákban foglalt hadrafoghatósági szintjüket.
Így a napilap cikkében leírt problémák, amelyek 1998 és 2002 között - az Orbán-kormány időszakában - valóban léteztek, mára már megszűntek. A Magyar Honvédség kecskeméti repülőbázisa biztosítani tudja mind az ország légterének magas szintű védelmét, mind pedig a NATO ilyen irányú kötelezettségének teljesítését - áll a közleményben. A szaktárca ugyancsak hangsúlyozza, hogy a Gripen repülőgépeken folyó zökkenőmentes kiképzési program 2009 után is biztosítja az ország légterének hatékony védelmét.
A Magyar Nemzet azt írta, hogy üzemanyaghiány miatt a Gripen vadászgépek pilótái még annyit sem repülhetnek, amennyit a 2003-ban módosított szerződés lehetővé tenne számukra, ezért veszélybe került a hajózók kiképzési programja, s így gondok lehetnek az ország légtérvédelmében. Az alapfeladatot jelenleg ellátó MiG-29-eseket ugyanis 2009 január elsejétől tervezik felváltani a Gripenekkel, s ennek megfelelően az idén már nem is tudtak alkatrészeket vásárolni az orosz gyártmányú gépekhez.
Ha nem fejeződik be idejében a pilóták kiképzése, úgy a Gripenek nem tudják az eredetileg tervezett időben átvenni a készültségi szolgálatot a MiG-29-es típustól - olvasható a cikkben.
Kemény vádak: dollármilliókkal kenték meg a magyar pártokat?
Esztelenül vettük a Gripeneket
Felszállópályán a Taszár-privatizáció
Gripen-nyomozás: minket is megnéznek
MTI