A Paksi Atomerőmű Zrt.-t a Tolna Megyei Bíróság másodfokú ítélete kötelezte a dokumentumok nyilvánosságra hozatalára. A projekt összköltségére vonatkozó információt az ítélet ellenére nem közölte az atomerőmű.
A szerződésekből kiderül, hogy a lényeget érintő elemzések elkészítésén felül projektmenedzsmentre mintegy 70 millió, kommunikációs és PR célokra 31 millió, jogi szaktanácsadásra 39 millió forintot költöttek. A szerződő partnerek között volt a Noguchi & Peters Kft., az Esplanade Kft., a VEIKI Zrt., az Accenture Kft., az MVM-ERBE Zrt., a Budapesti Műszaki Egyetem Nukleáris Technikai Intézete, a KFKI AEKI, az ETV-Erőterv Zrt. és az ING Bank Zrt.
A közlemény emlékeztet arra, hogy a Paksi Atomerőmű és a tulajdonos Magyar Villamos Művek Zrt. 2007-ben indította az atomerőmű bővítésére szóló Teller projektet. Tekintve, hogy szakértői becslések szerint a tervezett bővítés költsége elérheti a 2-3 ezer milliárd forintot, az Energiaklub úgy vélte, hogy a folyamatnak alapjaitól kezdve nyilvánosnak és átláthatónak kell lennie.
Ezért, élve a közérdekű adatok megismerésére vonatkozó törvény adta lehetőséggel, 2010 júniusában a Paksi Atomerőműtől elkérte az előkészítő projekt egyes pénzügyi adatait és a megkötött szerződéseket. Az erőmű akkor, arra hivatkozva, hogy nem lát el közfeladatot, megtagadta az adatok kiadását, így az Energiaklub pert indított az adatszolgáltatást megtagadó cég ellen.
A közlemény megjegyzi, hogy a per eredménye befolyással lehet az Energiaklub MVM ellen folyó perére is, amely szintén a Paksi Atomerőmű bővítésével foglalkozó, 2009 óta futó Lévai projekt hasonló adatainak nyilvánosságára vonatkozik.
MTI
A Paksi Atomerőmű bővítését megalapozó Teller projekt szerződései szerint eddig mintegy 470 millió forintot költöttek a szerződéses megbízásokra
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




