1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Nem látja értelmetlennek a Fidesz-frakció általi keddi meghallgatását Balogh András, az MSZP államfőjelöltje.
Nem látja értelmetlennek a Fidesz-frakció általi keddi meghallgatását Balogh András, az MSZP államfőjelöltje. Köztársasági elnökként a bel- és a külpolitikában is tompítaná az ellentéteket, a pártok figyelmét pedig próbálná a sokszor szélsőséges vitákba torkolló politikai harcról a társadalom előtt álló súlyos kihívásokra, a társadalom veszélyes belső egyenlőtlenségeire irányítani. A jelölt a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában beszélt terveiről kedd este.

"A magyar társadalomnak nem vérmes, radikális, kibékíthetetlen ellentéteket sugalló vitákra van szüksége a parlamentben, hanem arra, hogy összefogjanak az emberek"
- mondta a Duna Televízió Közbeszéd című műsorának nyilatkozó Balogh András államfőjelölt.  Többek között így reagált a csatorna felvetésére, hogy mennyiben tudna változtatni az államfő a politikában, de már a polgárok között is kialakult szekértábor-helyzeten. 

Az MSZP köztársaságielnök-jelöltje azt mondta: programjának lényege, hogy nem konfrontatív stílust kell követni az egyes pártoknak, hanem sokkal inkább megkeresni a közös érdekeket a jelenlegi nehéz gazdasági-pénzügyi helyzetben. "Szükség van a nemzeti összefogásra" - mondta.

"Hidakat akarok építeni, nem pedig barikádokat" - szögezte le hitvallása egy fontos pontját Balogh András. Mint mondta: a magyar társadalomnak nem a szekértáborok erősítésére van szüksége, hanem közös területek megtalálására, "ahol mi magyarok együttesen tudunk fellépni". Közös érdek tompítani az irracionális ellentéteket, annál is inkább, mert ténylegesen megoldandó, nagyon súlyos feladatok állnak az ország előtt - szögezte le a politikus.

"Vizsgálni kell, mit jelent, hogy kirekesztődnek emberek abból, hogy a jog által adott lehetőségekkel élni tudjanak".  A politikus úgy látja: az emberek egy része nem tud élni a neki járó, a kor színvonalán álló egészségügyi ellátással. A szabad mozgás is alapvető emberi jog, csakhogy magyarok milliói a munkahelyükre sem tudnak elmenni, mert vagy nincs munkahelyük, vagy nem engedhetik meg maguknak, hogy hosszabb utat tegyenek meg a munkahelyükre - sorolta a problémákat Balogh.

Arra a kérdésre, hogy inkább protokolláris avagy politizáló államfő lenne-e, Balogh András úgy reagált: kifejezetten olyan elnököt tud elképzelni a Magyar Köztársaság élén, aki a törvényeknek nem csak a betűjét, hanem a szellemét is be akarja tartatni. Össznemzeti érdekeket képvisel, meggyőződéssel, s közben olyan értékeket tart szem előtt, mint a humanizmus, demokrácia, tolerancia, "amelyekre olyan nagy szükség van egy megosztott társadalomban".

Ami a külpolitikai aktivitást illeti, az államfőjelölt szerint a köztársasági elnöknek különösen fontos feladata Magyarország tekintélyének, befolyásának növelése. A határon túli magyarok esetében pedig  felelős magatartást kell tanúsítania a mindenkori magyar államfőnek, azaz minden felelősségre álló eszközzel tompítania kell az ellentéteket.

"Olyan irányba kell vinnie az ügyeket, például az iránymutatásával, hogy a határokon túli magyarok a saját szülőföldjükön találják meg a lehetőségeiket. Tompítani kell azokat az ellentéteket, amelyek a magyarok elleni diszkriminációban nyilvánulhatnak meg" - mondta.

A szocialisták jelöltje nem tartja feleslegesnek azt, hogy kedden meghallgatja elképzeléseit a Fidesz-KDNP frakciója.

"A Fidesz-frakcióba történt meghívás ténye, annak megfogalmazása bennem azt az érzést erősítette, hogy a Fideszben megvan az eltökéltség arra, hogy ténylegesen a programokat, elveket vizsgálják, ezek alapján döntsön, ne pedig egyszerűen a pártlojalitás szerint szavazzanak" - nyilatkozta  Balogh. Arra a kérdésre, hogy ezek szerint elképzelhetőnek tartja-e, hogy a kormányzati frakció őt jelölje államfőnek, úgy reagált: erre kevés példa van, nemcsak a magyar alkotmányos történelemben, hanem a pluralista demokráciákban is, hiszen a honatyák követik a saját pártjaik megállapodásait, döntéseit. "De nincs kizárva, hiszen végül is nem a pártok, hanem a honatyák rendelkeznek a mandátummal" - szögezte le az MSZP államfő jelöltje a Duna Televízióban.

Privátbankár

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG