A visszavásárlásról szóló szerződést az Országgyűlés az átláthatóság és a megalapozott döntéshozatal érdekében nyílt plenáris ülésen vitatja meg, annak tehát minden részlete megismerhető. A szerződés és az abban foglalt fizetési feltételek csak a parlamenti jóváhagyást követően válnak kötelező érvényűvé. A kormány az országgyűlési határozati javaslat elfogadása esetén a megtett intézkedésekről és a szerződés teljesüléséről az idei év végéig jelentést készít.
A kormány felhatalmazta a nemzetgazdasági minisztert a vételár fedezetéül szolgáló központi költségvetési források biztosítására, a szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítéséhez szükséges jogszabályi feltételek megteremtésére, egyebek mellett a 2011. évi költségvetési törvény megfelelő módosításának kezdeményezésére.
A közlemény szerint a MOL 21,2 százalékos részvénycsomagjának hazai kézbe kerülése kiemelt politikai és gazdaságtörténeti jelentőségű esemény. A nyolcvanas évek második felében megindult spontán privatizáció kezdetei óta először fordul elő, hogy az állam a közjó érdekében visszavásárol egy, az ország pénzügyi mozgásterét és energiafüggetlenségét növelő, stratégiailag jelentős nemzeti vagyonelemet - írja a szaktárca.
Orbán Viktor miniszterelnök május 24-én jelentette be, hogy "Magyarország visszaszerezte a 21,2 százalékos Mol-tulajdonrészét Oroszországtól". A magyar állam 1,88 milliárd euróért vásárolta meg az orosz energetikai cégtől, a Szurgutnyeftyegaztól a Mol-részvényeket. Az állam a korábban felvett IMF-hitelből finanszírozza a pakett megvásárlását, a tranzakciót augusztus 31-ig kell lebonyolítani.
MTI
Az Országgyűlés július 15-éig hagyhatja jóvá a Mol-részvények visszavásárlását, a képviselők megismerhetik az üzlet részleteit
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 337,77 pontos, 0,25 százalékos csökkenéssel 133 372,63 ponton zárt kedden.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




